A pilisvörösvári bányászsztrájk III.
Blokád és megegyezés

Háromrészes sorozatunkban hónapról hónapra követjük a 80 évvel ezelőtt, 1928. november 23-án kitört bányászsztrájk eseményeit. A befejező részben az éhségmenetet követo blokádról, valamint a sztrájkolók és a bányaigazgatóság között létrejött megállapodásról ejtünk szót.

A december 11-i éhségmenetet követően mind a kormányzat, mind a bányaigazgatóság azt remélte, hogy Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter kérésének megfelelően a bányászok ismét felveszik a munkát. Nem így történt. A bányászok nem hittek az ígéreteknek. Azt gondolták, hogy állhatatosságuk és kitartásuk láttán végül a bányaigazgatóság beadja a derekát és teljesíti követeléseiket.

Miközben a tárgyalások tovább folytak, a bányászcsaládok élete egyre nehezebbé vált. A kormányzat blokád alá vette a falut, a csendőrség állandóan zaklatta a bányász családokat, meg akarta törni, félemlíteni és szó szerint ki akarta éheztetni őket. A helyzet szinte ostromállapothoz volt hasonló. Mintegy 30-40 csendőr vette körül a falut, és csak csendőri engedéllyel lehetett elhagyni azt. A Népszava 1929. január 6-i számának cikke az események lényegére tapintva ezzel a címmel jelent meg: "Kiéheztetés".

A bányásztársadalom és a faluközösség szolidaritása azonban nem hagyta, hogy ez a gyalázat megtörténhessen. Több teherautónyi élelmiszersegély érkezett Vörösvárra, s bár a teherautókat feltartóztatták, a segélyek egy része a csendőrök éberségét kihasználva mégis eljutott az éhezokhöz. A salgótarjáni bányászok egy nagyobb összeget gyujtöttek össze vörösvári bajtársaik megsegítésére.

Rendkívüli emberségrol tettek tanúbizonyságot e nehéz időkben a falu lakói is, akik mindenben segítették a bányászokat. Különösképpen a kereskedők, akik vagyonukat, családjuk jövőjét is kockáztatva hitelbe vagy ingyen adtak élelmiszert a bányászoknak.

Nyolcvan évvel később e példamutató emberség, a szolidaritás magas foka még mindig él az emlékezetben. A vörösvári bányászcsaládok ma is hálásak az akkor kapott segítségért. Zelenai István nyugdíjas bányamérnök a sztrájk 80. évfordulón így beszélt erről: "A nélkülözo bányászcsaládok és utódaik soha nem felejtik el a pilisvörösvári és környékbeli földmuves és polgári családoknak a sztrájk időszakában nyújtott anyagi és együttérzo támogatását. Ezen támogatások, valamint az országszerte kibontakozó bányászszolidaritás, gyujtési akciók enyhítették a bányászcsaládok nélkülözéseit, szenvedéseit."

A sztrájk 7. hetében összehívták a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének kongresszusát, amelynek egyik központi témája a vörösvári bányászsztrájk volt. A kongresszuson javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy alakuljon meg egy egyezteto bizottság. A bizottságban a bányászok és a munkáltató Képviselői foglaltak helyet, elnöke Vass József miniszter volt. A tárgyalások előfeltétele ezúttal is a munka azonnali felvétele volt. A Szakszervezeti Tanács ezt végül elfogadta azzal, hogy az igazgatóság a bizottság határozatát magára kötelezőnek ismeri el, és garantálja, hogy a sztrájk miatt senkit sem bocsátanak el.

A pilisvörösvári bányászsztrájk hét heti hosi küzdelem után 1929. január 8-án ért véget. A bányászok felvették a munkát, bízva abban, hogy hamarosan megszületik a megegyezés a bányaigazgatósággal és követeléseik nagy része teljesülhet.

A Népjóléti Misztériumban az egyezteto bizottság 1929. január 15-én lefolytatott ülésén végre megszületett a várva várt egyezség az alábbi 8 pontos határozat formájában:

1. Az igazgatóság engedélyezi a karácsonyi segélyt.
2. Azoknak a bányamunkásoknak, akiket az igazgatóság vasárnapra berendel, a rendes munkaidőn kívül 50%-os pótlékot ad.
3. Azok a bányamunkások, akik az igazgatóság beleegyezésével önként mennek vasárnapi munkára, az igazgatóságtól 25%-os pótdíjat kapnak.
4. Az igazgatóság azokba a lakásokba, ahol még a villany sincs bevezetve, bevezeti azt, feltéve, hogy a közigazgatási szerv beleegyezik.
5. A pilisszentiváni bányászok előleget kapnak.
6. A lakbérpótlék és a szénjárandóság ügyében április 1-jétől a tatabányai rendszert vezetik be. (Ez jóval kedvezőbb volt a vörösvárinál. - a szerk.)
7. A csapatcsillések és a segédvájárok keresetére vonatkozóan a vezérigazgató ígéretet tett, hogy a tatabányai rendszer alapján állapítják meg ezeknek a munkabérét.
8. Az ipari munkások keresetére vonatkozóan külön tárgyalások indulnak meg.

Az egyezményt január 20-án ismertették meg a vörösvári bányászokkal.

A megegyezés létrejöttében nyilvánvalóan nagy szerepet játszott az országosan kibontakozó szolidaritás a pilisvörösvári bányászokkal. Már-már egy országos sztrájk kitörése is fenyegetett. (Volt, aki kezdeményezte is ezt a januári kongresszuson.)

A hét hétig tartó sztrájk kiéheztette, kimerítette a bányászcsaládokat, akik végül abban a tudatban vehették fel a munkát, hogy követeléseik részben teljesültek, tehát nem volt hiábavaló elszántságuk és kitartásuk. Felhotlenül azonban nem örülhettek a gyozelemnek.

Egy hónappal a munka felvétele után - az igazgató többször hangoztatott ígérete ellenére - 170 bányamunkást bocsátottak el Vörös-váron. Többségükben olyanokat, akik a sztrájk alatt aktív szerepet játszottak. Sokan közülük kénytelenek voltak Franciországba kivándorolni, mivel feketelistára kerülve itthon egyetlen bányában sem kaptak állást.

A sztrájkolók közül többeket meg is vertek a csendőrök. Mártai Istvánt elmondása szerint a sztrájk után a csendőrök annyira megverték, hogy eltörött a lába. Az elbocsátások és hatósági brutalitások miatt néhányan újra sztrájkot kezdtek szervezni. Az újabb munkabeszüntetést 1929. február 16-ára tervezték. A sztrájkhoz a salgótarjáni bányászok is csatlakoztak volna. A csendőrség azonban tudomást szerzett a készülődésrol, és letartóztatta Tóth Istvánt, a sztrájk szervezőjét, valamint a solymári sztrájk szervezőit: Harencsák Ferencet és Kisjuhász Józsefet.

Mai kényelmes - sot elkényelmesedett - életünk és a demokratikus államrend mellett el sem tudjuk képzelni, milyen körülmények között élhettek 80 évvel ezelőtt a bányászcsaládok, milyen nehéz küzdelmet folytattak a bányászok a mindennapi betevoért, családjuk boldogulásáért; el sem tudjuk képzelni, milyen igazságtalanságok és magaláztatások történhettek velük, és a hatóságok milyen nagy fokú brutalitását voltak kénytelenek elturni; el sem tudjuk képzelni, mennyi nélkülözést, szenvedést állhattak ki a sztrájk kemény hét hete alatt. Harcuk hosies és tisztelni való volt. Semmiféle leírás, újságcikk nem tükrözi huen emberi helytállásuk nagyságát.

Leginkább az a hatalmas kotömb adja vissza ezt, amely 1978 óta ott áll a város főterén. Ez a koszikla a vörösvári bányászok jellemének szimbóluma. erős, szilárd és rendíthetetlen. Sok vörösvári azt sem tudja, hogy Bajnok Béla szobrászművész alkotása a 80 évvel ezelőtti bányászsztrájknak állít emléket.

Arra kérem az Olvasót, ha arra jár, álljon meg egy percre a kotömb előtt, olvassa el feliratát, és hajtson fejet a hos bányászok emléke előtt. Aztán menjen tovább jó szerencsével, tisztelettel, békével.

Fogarasy Attila

A plébániatemplom kriptája

A Pilisvörösvári Egyházközség új honlapját (www.pivek.hu) olvasgatva találkoztam az alábbi leírással:

"Kálvária-kápolna

A mai kápolnát a XIX. század közepén építették. A kriptát a szentély alatt Majtényi Anna (Madách Imre édesanyja) építtette. Itt nyugszik Majtényi Károly (az író nagyapja), valamint felesége és leánya. Nagypéntekenként a plébános vezetésével keresztutat járnak a Kálvária-dombon, melynek befejező állomása a kápolnánál van."

Legjobb tudomásom szerint a Kálvária kápolnának nincsen kriptája. A fentiek nyilvánvalóan a plébániatemplom kriptájára vonatkoznak. Amit én tudok erről a kegyúri temetkezési helyrol:

"A vörösvári plébániatemplom oltár alatt lévő kegyúri kriptájában a Majtényi család három tagja: id. Majtényi Károly és felesége, valamint egyik kiskorában elhunyt lányuk nyugszik. A kislány koporsója a kripta előterében egy emelvényen helyezkedik el. (Majté-nyiék egy másik lánya, Anna Madách Imre felesége lett, nyolc gyermeket szült neki.) Majtényi Károly és felesége baloldalt egy szuk boltíves fülkében alusszák örök álmukat. A kriptába a templom keleti oldalán, a szentélynél lévő szuk vasajtón, kívülrol lehet csak bejutni. Régebben volt egy lépcsős lejárat is, de ezt később megszüntették, s mára már csak egy lefalazott ajtó látható belőle.

Boros Zoltán plébános elmondása szerint a templom 1998-as felújításakor lementek a kriptába is. A kegyúri házaspár földi maradványait nem találták kegyeletes rendben. A koporsók elporladtak, a csontvázak rendezetlenül hevertek az oldalfülkében, mintha valaki megbolygatta volna őket. Mivel az egyházközségnek nem volt pénze a kripta rendezésére, mindent úgy hagytak, ahogy találták, és a vasajtót lehegesztették.

Remélhetőleg, a jövőben mód nyílhat a kegyúri kripta helyreállítására." (www.temetőkkonyve.hu)

Egyszer már kifejtettem e lap hasábjain, hogy a tévedés egy sajtóhibából, pontosabban egy szerkesztési hibából ered. Mivel - úgy látszik - makacs sajtóhibával van dolgunk, nem árt újból előhozni.

Édesapám 1994-ben megjelent német nyelvű monográfiájában (Die Geschichte und Volkskunde der Gemeinde Pilisvörösvár, Werischwar) a Kalvarienkapelle címmel írja le a Kálvária kápolnát, majd utána Die Gruft (Krypta) címmel ismerteti a plébániatemplom kriptájáról a tudnivalókat. Ezután pedig a Bildstockokról (szentképtartókról) szóló rész következik.

Az 1998-ban kiadott magyar nyelvű változatban (Pilisvörösvár története és néprajza) a szerkesztő - talán helyhiány miatt - a két utolsó címet elhagyta, és a három különböző szöveg "A Kálvária-kápolna" cím alatt jelent meg úgy, hogy a leírások között még egy-egy üres sor sem maradt ki. A szöveg így egybefolyik. A nyilvánvaló szerkesztési hiba alkalmas arra, hogy a tájékozatlan olvasót megtévessze.

Kérek mindenkit arra, aki idézi a magyar nyelvű könyv ezen részét, figyeljen erre oda.

Az egyházközség honlapját - e makacs hibától eltekintve - egyébként jónak és hasznosnak találom, szerkesztőinek gratulálok, és további jó munkát kívánok!

F. A.

Képoszlopszentelés Szentivánon
példaértékű együttműködés két egyesület között

Január 11-én a 10-es mise után Balla Sándor plébános felszentelte a Pilisvörösvári utca elején álló felújított képoszlopot.

A képoszlopok, képes kövek, útszéli szentképtartók (németül: Bildstock, Feldstock) kobol vagy műkőből készült oszlopok, amelyek felső részén kis fülkeszeru mélyedésben bádoglemezre festett szentképet helyeztek el. A szomszédos községben 9 ilyen képoszlop található, a legtöbbol régóta hiányzik a kép és felújításra szorul. A Pilisszentiváni Helytörténeti Közhasznú Egyesület az elmúlt évben megkezdte a helyrehozatalukat. elsőként a buszfordulónál lévőt szentelhette újra Balla Sándor plébános - novemberben. (Az oszlopon lévő kép, amit a szentiváni származású, Solymáron élő Pittner Ágnes festett, a pásztorok védoszentjét, Szent Vendelt ábrázolja.)

 

A most felszentelt "Bildstock" az egyik legrégebbi Szentivánon, az 1740-es évekből származik. A benne elhelyezett, újonnan festett kép Szent Orbánt (Urbanust), a szőlő, a szőlőművelők, a kádárok és a kocsmárosok védőszentjét ábrázolja.

A festményt Czeglédi Gizella készítette annak az együttműködésnek a részeként, amelyet a Pilisvörösvári székhelyű Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület és Pilisszentiváni Helytörténeti Közhasznú Egyesület folytat egymással. A Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület az elmúlt évben vállalta, hogy képzoművész tagjai hat hiányzó képet teljesen ingyen megfestenek, még a festékköltséget is átvállalva. Itt jegyzendő meg, hogy Sax László vörösvári koszobrász vállalta, hogy a Klapka (Határ) utcában, a két település határán álló nagyon rossz állapotban levo képoszlopot felújítja.

Örömmel számolunk be legközelebb is egy újabb "Bildstock" felszentelésérol. A két szomszédos (és már régen egybenőtt) település egyesületei és polgárai közötti ilyetén szintű összefogás, együttműködés példaértékű a maga nemében. Követendo, nemes példa mindenki számára.

F. A.