Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéséhez.

IX. évfolyam 7. szám 2009 július
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

Piliscsaba

Döntés óvoda ügyben

Piliscsaba képviselő-testülete június 29-én tartott testületi ülésén többségi szavazással úgy döntött, nem folytatja az óvoda projektet, azt végérvényesen lezárta. Döntött arról is, hogy készüljön előterjesztés a meglévő óvodák átalakításának, bővítésének, felújításának műszaki és gazdasági feltételeiről, lehetőségeiről, valamint a szükséges óvodai férőhelyek biztosításának alternatíváiról.

(Piliscsaba Nagyközség Önkormányzatának honlapjáról 2009. június 15-én törölték az „Óvoda-projekt” című szavazásra feltett kérdést, miután felmerült annak a gyanúja, hogy a válaszokat manipulálják.)

Becsületsértés és garázdaság a testületi ülésen

Petrin László jegyző közleménye Piliscsaba honlapján (www.piliscsaba.hu)

Mint a település jegyzője ezúton tudatom a település jobb érzésű lakosságával, hogy a 2009. június 8-án 19 órára összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülés közbotrányba fulladt.

A nyilvános ülésen résztvevő mintegy nyolcvan fő túlnyomó többsége (tisztelet a kivételnek) olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen. A társadalmi együttélési szabályok nyílt, tudatos, egyértelmű semmibevételével mind a helyszínhez (Polgármesteri Hivatal díszterme), mind saját magukhoz méltatlan magatartást tanúsítottak. Nem az általuk támadott képviselőket, a polgármestert és a jegyzőt szégyenítették meg ezzel a magatartásukkal, hanem kivívták minden jóakaratú polgár megvetését. A csoportos és a köznyugalmat megzavaró rendbontás Piliscsaba rossz hírét keltette szerte az országban. A piliscsabai polgárokat nem ismerők ebből a szűk körű és egyedi esetből kedvezőtlen általánosításokat vontak le településünk lakosságáról.

Súlyosbította a helyzetet, hogy az érintett képviselőket, a polgármestert és jómagamat, közmegbízatásunk teljesítésével összefüggésben nagy nyilvánosság előtt az emberi méltóságot sértő kifejezésekkel illettek. Ezek a kifejezések túllépték azt a mértéket, amelynek elviselése a közéletben szereplők esetében a státusukból adódóan elvárható. Felhívom mindegyik rendbontó figyelmét arra, hogy a gyalázkodó és emberi méltóság sérelmével járó nyilatkozataik még abban az esetben is bűncselekménynek minősülnek, ha azok formálisan kritikai megjegyzésként kerültek nyilvánosságra. Tekintettel arra a közös érdekre, hogy a köznyugalom helyreálljon, felszólítom a rendbontókat: tartózkodjanak a további jogsértő magatartástól, amellyel gátolják a Képviselő-testület közmegbízatásának teljesítését.

Egyúttal köszönetemet fejezem ki azok felé, akik a lincshangulat közepette is emberi tartással és segítő szándékkal a konszenzust keresték és baráti jobbot nyújtottak az eltérő vélemények összehangolásához és a probléma megoldásához.

2009. június 9.

Petrin László
jegyző

Pályafelújítás

Júliusban tovább folytatódtak a pálya-felújítási munkálatok az esztergomi vonalon Pilisvörösvár és Piliscsaba között. Az idei munkák alatt építik be a vörösvári állomásra már tavaly kiszállított hosszúsíneket. A felújítás célja a 60 km/órás sebesség biztosítása a vonalon rendszeres késések csökkentése érdekében.

(Forrás: www.trains.hu)

Megtisztult az Iluska-forrás

Június utolsó vasárnapján a Piliscsabai Polgárőrség társadalmi munkában megtisztította az Iluska-forrást és környékét. A polgárőrök egy nagy teljesítményű szivattyú segítségével fél méternyi iszapot távolítottak el a forrás ciszternájából. A forrás környékét kigazolták, a szemetet elhordták, a leszakadt faágakat eltávolították, a forrás medrét megtisztították.

A polgárőrök ígérik, hogy a forrás környékét rendszeresen ellenőrizni fogják, és a jövőben együtt kívánnak működni az erdészettel, az illegális szemetelők, fakivágók, motorozók, és kvadozók féken tartására. Ennek érdekében együttműködési megállapodást kezdeményeztek a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel.

További információk:

www.piliscsabaipolgaror.hu

Pilisszentiván

Feloszlatta magát a képviselő-testület

Szeptember 27-én időközi választások lesznek

Július 3-án feloszlatta magát a pilisszenti-váni önkormányzati képviselő-testület. A feloszlatást a 11 fős testületből 9 képviselő kezdeményezte, akik szerint a „képviselő-testület és a polgármester közötti konstruktív együttműködés hiánya nagy mértékben veszélyezteti a település folyamatos működését, illetve az önkormányzati törvényben meghatározott feladatok ellátását”.

Sztilkovics Szávó polgármester az iskola tornatermébe meghirdetett ülést megelőzően a polgárokhoz eljuttatott szórólapon fejezte ki aggályait a feloszlatást illetően: „Ha a testület feloszlatja önmagát (vagy továbbra sem hajlandó dönteni), az összes beruházásunk veszélybe kerül. Előfordulhat, hogy valamelyik, vagy akár az összes pályázatunk ellehetetlenül, és elvész a már megnyert 600 millió Ft támogatás! Nyertes faluból egy csapásra vesztes falu lehetünk.”

A feloszlatást kezdeményező, a polgármesterrel együttműködni tovább nem kívánó kilenc képviselő szintén szórólapon reagált a polgármester közleményére. A képviselők azon túl, hogy erősen helytelenítik a polgármester munkamódszerét, leginkább a Generációk Háza projekt erőltetését hányják a szemére. Szerintük fölösleges pénzkidobás lenne annak megépítése. A képviselők félnek attól, hogy a falu adósságokba veri magát, és ezáltal nehéz anyagi helyzetbe kerül.

A Helyi Választási Bizottság szeptember 27. napjára tűzte ki az időközi helyi önkormányzati képviselő- és polgármester-választás időpontját.

A feloszlatást kimondó képviselő-testületi ülés előtt egy héttel egy másik, nagy port felvert ügyben gyűltek össze a falu lakói – zsúfolásig megtöltve a tornatermet. A helyi szemétbánya bezárása miatt ugyanis új rendszert kell bevezetni a szomszédos faluban. Az önkormányzat az olcsóbb zsákos gyűjtési módszer mellett döntött, a falu lakói azonban a drágább, ám kulturáltabb eddigi gyűjtőedényes megoldást szeretnék továbbra is fenntartani. E mellett a lakossági fórumon határozottan kiálltak. (A szemételszállítás a helyi szemétlerakó bezárása miatt mindenképpen drágább lesz Szentivánon: a szemetet jóval messzebbre kell majd szállítani és a befogadása is jelentős költséggel jár majd. A helyi szeméttelepet pályázati pénzből rekultiválják.)

A képviselő-testület június 30-i ülésén a lakossági fórumon elhangzott vélemények alapján úgy döntött, hogy a szilárd hulladék-elszállítás jelenlegi rendszerét legkésőbb szeptember 30-ig változatlan feltételek mellett további döntésig egyelőre fenntartja.

További információk:

www.pilisszentivan.hu

 

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata