Mesés Sándorné aranyoklevele
Nyugdíjba vonuló pedagógusokat búcsúztattak

A Templom Téri Általános Iskolában a június 18-án megrendezett Pedagógus nap keretében nyújtotta Breierné Kalmár Éva igazgatónő Mesés Sándornénak, Gabi néninek Aranyoklevelét, aki 50 évvel ezelőtt, 1959-ben szerzett tanítói végzettséget.

Ezen az ünnepségen búcsúztatták el az iskola két kiváló, nyugdíjba vonuló pedagógusát is: Árvai Györgynét, Erzsi nénit és Szabó Jánosnét, Irma nénit. Kedves színfoltja volt az ünnepségnek, hogy a két nyugdíjba vonuló pedagógus búcsúztatására legelső osztályuk diákjai is eljöttek.

Az ünnepelteket – és az iskola összes pedagógusát köszöntötte Gromon István polgármester és Kutasi Jánosné oktatási vezető főtanácsos.

A Vásár téri iskolában szintén meghitt ünnepség keretében, a június 19-i tanévzáró értekezlet után búcsúztak el két kiváló kollégától: Dely Zoltánnétól, Gabi nénitől és Géricz Sándortól. Arany oklevelet az iskola egykori dolgozói közül Bokor Árpádné kapott. Ezt a június 5-én megtartott Pedagógusnap keretében nyújtotta át az iskola igazgatónője. (Erről korábbi lapszámunkban már beszámoltunk.)

Mesés Sándorné

1957-ben gyakorló tanítónőként került a pilisvörösvári általános iskolához. 1970-ig osztálytanítóként, 1972-ig napközis nevelőként dolgozott. 1972-től a gyógypedagógiai tagozat egyik osztályának vezetője lett. Az ehhez szükséges szakmai végzettséget 1975-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola oligofrén-logopédiai szakán szerezte meg.

A majd' harmincéves gyógypedagógiai munkáját nagy szakmai hozzáértés, a sérült gyerekek ügyének való elkötelezettség jellemezte. Diákjait nagy szeretettel tanította, következetes, tudatosan tervezett pedagógiai munkájával igyekezett a fogyatékkal élő gyermekek hátrányait enyhíteni, az életben való tájékozódásra nevelni.

1995-ben nyugdíjba ment, de mint gyógypedagógus még tovább dolgozott. 2001-től az iskola önálló logopédusaként a beszédhibás és beszédfogyatékos gyermekekkel foglalkozott 2005-ig, amikor végleg nyugdíjba vonult.

2003-ban szakmai munkájának elismeréseként az oktatási minisztertől átvehette a gyógypedagógusok számára alapított Éltes Mátyás Díjat.

F. A.

Nyugdíjba vonuló pedagógusaink

Árvai Györgyné (sz. Hátas Erzsébet)

1949. szeptember 29-én született Jászberényben. Iskoláit Bódvaszilason és Miskolcon végezte. 1972-ben szerzett matematika-kémia szakos tanári diplomát az egri tanárképző főiskolán. Pilisvörösváron 1972. szeptember 1-jétől kezdett tanítani, és 1 év megszakítással 2009. június 15-ig dolgozott itt. Szerény, megnyerő, őszinte egyéniségével mindig meghatározó tagja volt a tantestületnek.

Folyamatos osztályfőnöki munka mellett munkaközösség-vezetői feladatokat is ellátott. Szakmai tudása, képzettsége, rendkívüli tájékozottsága, intelligenciája példaértékű. Tanítványaival mindig igyekezett közvetlen kapcsolatot teremteni, ezzel is erősítve a pedagógiai munka eredményességét.

Szabó Jánosné (Rosic Irma)

1949. május 21-én született Pilisvörösváron. Iskoláit Pilisvörösváron és Budapesten végezte.

1972-ben szerzett tanítói diplomát a Budapesti Tanítóképző Intézetben, majd 1985-ben gyógypedagógiai szakon a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán.

Pilisvörösváron 1971. szeptember 1-jétől kezdett tanítani mint osztálytanító, majd 1980-tól az iskolában működő gyógypedagógiai tagozat tanítójaként dolgozott 2009. június 15-ig. Szakmai munkájának elismeréseként 1990-ben a művelődési miniszter dicséretében részesült.

Osztályfőnöki munkája mellett 1996-tól a gyógypedagógiai tagozat vezetői feladatát is ellátta. Mindennapi pedagógiai munkáját a szakmai hozzáértés és tudatosság, az emberségesség jellemezte.

Dely Zoltánné (sz. Ziegler Gabriella)

Budapesten született 1951-ben. Iskolai tanulmányait Pilisvörösvárott folytatta. 1972-ben szerzett tanítói diplomát a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. 1980-tól nyugdíjba vonulásáig Pilisvörösváron tanított. 1987-től az alsó tagozat módszertani munkacsoportjának egyik vezetője, 1998-tól az alsó tagozatos munkaközösség vezetője volt. Kezdettől fogva a aktívan vett részt a továbbképzéseken, rendszeresen tartott bemutató órákat. Rendkívül alapos, lelkiismeretes, következetes, nagy tudású pedagógus. Szakmai munkája nemcsak az intézményben, hanem a térségben is elismerést vívott ki. 2005-ben magas színvonalú pedagógiai munkájáért Arany Katedra Emlékplakettet, 2006-ban Arany János Pedagógiai Díjat kapott.

Géricz Sándor

1949-ben született Kunmadarason. 1978-ban végzett a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-német szakán. Pedagógiai munkáját Kunmadarason kezdte meg, később Dévaványán, Száron, Fegyverneken és Pomázon tanított. 1991-től 2001-ig a Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója volt. 2001-től nyugdíjba vonulásáig a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola megbecsült tanára volt. Oktató-nevelő munkáját magas fokú humanizmus jellemzi. Mind a diákok, mind a szülők, mind tanártársai körében nagy megbecsülést vívott ki. Különösen kedvelik az iskolai élet mindennapjait átható életkedvét, mély bölcsességét. Tanítványai megható műsorral búcsúztatták őt az iskolai pedagógusnapon.

Ehhez szív és lélek kell
Schreck Róbertné, született Galambos (Gemela) Borbálával beszélgettünk

– Boris néni, hogyan lett dadus?

– 1928-ban születtem, amikor hetedik osztályos lettem – én a második olyan évfolyamon tanultam, akiknek az általános iskola már nyolcosztályos volt –, megkérdezték az osztálytól, hogy lenne-e kedvünk délutánonként az óvó néninek segíteni. Négyen jelentkeztünk, így délelőttönként iskolába jártunk, délutánonként pedig Krystofori Erzsébet óvónő kezei alatt elkezdtünk a Templom téri óvodában dolgozni. Nagyon szerettem a munkámat, a gyerekek is ragaszkodtak hozzám, a mai napig megismerem a régi ovisaimat, ha az utcán találkozunk. Csak azt sajnálom, hogy a Templom téri óvodát megszűntették, így a város központja óvoda nélkül maradt, és most az itt élők a gyermekeiket vagy a Ligetre vagy a Bányatelep irányába kell óvodába járatniuk.

– Boris néni szerint mi a legfontosabb a gyereknevelésben?

– Szépen és nyugodtan kell a gyerekekkel beszélni, ha valamit helytelenül tettek vagy rosszul viselkedtek, azt nyugodt hangon kell elmagyarázni a gyerekeknek. Nem szabad kiabálni vagy ingerülten leteremteni őket, mert az ilyen formájú intelmeknek nem lesz hatása, csak azt jegyzi meg a gyerek, hogy kiabálnak vele, és aztán ő is így akarja majd a saját problémáit is megoldani. A mai szülőknek sok a feladatuk és a gyerekeiktől is sokat várnak, nem csoda, ha mindenki, szülő és gyerek is egyformán ideges. A kevesebb néha többet ér: ha kevesebbet követelnénk a gyerekeinktől, abban jobban el tudnának mélyedni. Ha elnézem, hogy a mai gyerekek zömének mennyi játéka van, és hányféle különórára hurcolják a szüleik, arra gondolok, hogy akár 50 évvel ezelőtt is még milyen boldogan eljátszottak a gyerekek egyetlen egy falapáttal a homokozóban. Lehet, hogy nem voltak a korukhoz képest olyan okosak, mint a mai gyerekek, de az biztos, hogy nyugodtabb volt a magaviseletük.

– Munka mellett az egyházi kórusban is tetszett énekelni.

– Édesapám zenész volt, mindenféle hangszeren, például harmonikán, hegedűn, trombitán is tudott játszani, és mindig sok tanulója volt. Nos, édesapám észrevette, hogy abszolút hallásom van, ezért kézen fogott, és elvitt Vas Mártonhoz, az akkori kántorhoz, hogy hallgasson meg. A próbaéneklésem jól sikerült, utána 60 éven keresztül az egyházi énekkarban énekeltem esküvőn, temetésen, vagy egyéb fellépés alkalmával, például Sereg Juliskával kettesben. Először szoprán, majd második szoprán, illetve alt dallamokat énekeltem, és tudok tercelni is, azt mondják, ez ritkaság.

– Hogy tetszett tudni a munkájával összeegyeztetni a kórustagságot?

– Szerencsére a munkahelyi kötelességeimet össze tudtam hangolni azzal, hogy el tudjak járni a temetésekre. Sajnálom, hogy mostanában nehéz megoldani a temetéseken való éneklés gondját. Ma azok közül, akik esetleg vállalnának éneklést, sokan nem Vörösváron dolgoznak, vagy ha helyben dolgoznak is, olyan a munkabeosztásuk, hogy nem tudnának elmenni a temetésekre. A temetéseken való éneklés szolgálat is egyben, amihez szív és lélek kell. Aki nem érzi magát elkötelezve e feladat iránt, nem tudja jól csinálni. Az elején például sokszor nem tudtam megállni, hogy temetés közben, még akkor is, ha az elhunyt sem rokonom, sem ismerősöm nem volt, ne sírjak. Idővel sikerült hozzászoknom a körülményekhez, ebben az is segített, hogy tudtam: nekem itt elsősorban énekelnem kell, nem gyászolnom.

– Milyen zenét tetszik szeretni?

– Az egyházi énekeket, németül és magyarul. Bár a német énekeket egy picit ünnepélyesebbeknek érzem, mert a német dallamok és szövegek olyan „riirend”-ek („rührend” – megindító, megható – M.M.). Ezért is szeretek a német nyelvű 10-es misére járni, no meg mert az új kántorunk igen szépen orgonál. Nagyon szeretem az orgonaműveket és a fúvószenét is.

– Nem gondolt soha arra, hogy az énektudását iskolai keretek között fejlessze?

– Még Marlok plébános úr mondta nekem egyszer, hogy vehetnék egy harmonikát, hogy azzal fejlesszem magamat. Gyermekkoromban ugyanis nem volt módi, hogy a lányok tanuljanak. Ez is sokat változott az utóbbi évtizedekben.

– Mi volt a legnagyobb öröme az életében?

– A gyerekeim és az unokáim. A férjemért mindig sokat aggódtam, mert bányász volt, és féltem, hogy egyszer nem jön haza. Végül 50 évet sikerült együtt élnünk.

– Boris néni szerint milyen az élet?

– Rövid. Én nagyon szerettem az óvodát és az éneklést is, mindkettő szívügyem volt. A gyerekek és szüleik szeretete az enyém, ezt senki nem veheti már el, és ezt magammal fogom tudni vinni. Annak is örültem, hogy az éneklésem tetszett az embereknek. A mai fiataloknak pedig azt kívánom, hogy legyen munkahelyük, tudjanak megkapaszkodni, és szeretetben, tisztességgel, rendesen tudjanak élni.

Müller Márta

Virgoncok

Lassan egy esztendeje tartózkodik a Virgonc Gyermekház Pilisvörösváron a volt Szakmunkásképző Iskola helyén. Vérzett a szívünk, amikor nálunk is, mint sok más városban Magyarországon, megszűnt egy iskola. Cserébe azonban létesült egy másik, amelyre éppen olyan nagy szükség van. A fogyatékos gyermekek ellátásával foglalkozó intézmény koordinátorát, Flórné Cs. Évát kérdeztük, hogyan érzik itt magukat, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak.

– Mikor létesült a Virgonc Gyermekház?

– 2004. tavaszán nyitotta meg kapuit a gyermekház.

– Mik a fő célkitűzéseik?

– Az intézmény működésének alapelvei:

A gyermek legjobb érdekének szolgálata. A gyermek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve, jogait biztosítva kell eljárni.

A család önállóságának elve. A cél, hogy a család alkalmas legyen a gyermek felnevelésére. A család szükségleteihez és igényeihez igazodó mértékű támogatást és segítséget kell nyújtani, erősítve családi funkcióit. Minden gyermek aktuális állapotának megfelelő, az ő képességeit figyelembe vevő fejlesztésben, gondozásban és ellátásban részesül.

Az egyenlő esély elve. A gyógypedagógiai intézményi oktatásból, fejlesztésből kikerült gyermekek részére is meg kell teremteni, és meg kell adni az állapotának megfelelő fejlesztést, hogy önmagához, állapotához mérten fejlődhessen. Az intézmény 3 és 23 éves kor közötti sérült gyermekek és fiatal felnőttek napközbeni ellátását fejlesztését szolgálja.

– Hány gyerek jár ide? Milyen fogyatékossággal?

– Jelenleg 36 fő gyermeket látunk el. Az intézménybe járó gyermekek Budapest és Pest megyében élő családok, tanulásban akadályozott (enyhe fokban értelmi sérült), értelmileg akadályozott (középsúlyos értelmi sérült) és halmozottan sérült gyermekei, akiknek napközbeni (reggel 8-tól délután 17 óráig történő) ellátása a Tanulási Képességet Vizsgáló és Rehabilitációs Bizottságok véleménye szerint intézményi nevelése, gondozása és fejlesztése szükséges. 6 pedagógus, és 5 gondozó foglalkozik velük.

– Hogy érzik magukat Vörösváron, és mik a további terveik?

– Nagyon hálásak vagyunk Vörösvár lakosságának, amiért segítettek abban, hogy az intézmény itt meg tudjon telepedni, és a munka elindulhasson. Az intézmény adottságai lehetővé teszik, hogy a jövőre a kollégiumi részt meg tudjuk nyitni.

Hidas Ildikó