Példaképeink: a Szentek

Július 11. Szent Benedek, Európa fővédőszentjének ünnepe

A bencések alapítója, a nyugati szerzetesség atyja, Európa védőszentje Nursiában született 480 körül. A szerzetesség eszménye, melynek változatai minden nagy vallásban megtalálhatók, a keresztény Európa számára Benedekben olyan formát öltött, amely másfél évezreden át hatott az egész történelemre.

A szülők viszonylag jómódúak és elég széles látókörűek voltak ahhoz, hogy fiukat egész fiatalon Rómába küldjék tanulni. Így Benedek abba a városba került, amely még az antik kultúra fényét mutatta, de már apostolok és vértanúk sírjai is ékesítették. Az „örök” város, az általános élvhajhászás és tanulótársainak lődörgése nem vonzotta Benedeket, ellenkezőleg otthagyta tehát a várost, és rövid ideig Enfide (Affile) templomának aszkéta életet élő közösségéhez csatlakozott. Lehetséges, hogy a keleti szerzetesek szigorú életmódja hatott rá. Mindenesetre Subiaco mellett teljes magányba vonult, és a tökéletes lemondást kereste. Így átélhette a szerzetesség és a lelki fejlődés minden fokozatát.

Három esztendeig tarthatott ez az előkészületi idő. Ekkor belső fejlődése fordulóponthoz érkezett: Isten kivezette barlangja sötétjéből a remetét, és „odaállította az emberek elé példának, hogy mint a mécses a lámpatartón, világítson mindenkinek, aki az Isten házában van”. Vicovaro mellett egy szerzetesi közösség élén megkísérelte kolostori fegyelemre nevelni a maguk útján járókat. Ekkor megtanulta, mekkora veszélyei vannak a szerzetesi életnek, ha nincsenek a szabályai rögzítve. A szerzetesi közösség felépítésén fáradozva Benedek megtapasztalta, mennyi törődést kíván a regulához igazodó élet lehetőségeinek megteremtése.

Subiacóból Istennek benne lakó Lelke Montecassinóra vezette, arra a hegyre, amely szimbólum lett a történelemben, „Isten hegyre épített városa”. Tanítványaival nekilátott az új feladatnak. Egy régi erődnek és egy hajdani szentélynek a romjaiból kolostort épített, és benne egységes alkotmányhoz igazodó közösséget hozott létre. Ezt is, azt is világos terv szerint monasztikus (szigorú szerzetesi) alapelvekhez igazodva vitte végbe, s közben mindig nyitott maradt az emberek és a feladatok számára. Mindnyájan a közös „szent szabály” szerint éltek. Pontosan meg volt határozva az imádság, az olvasás és a munka, az étkezés és az alvás ideje. A szeretet közösségében éltek az apát vezetése alatt, és imádkozva, dolgozva törekedtek minden nap újra „tökéletes szerzetessé” válni. Az európai ember természetének megfelelően összekapcsolták a szemlélődő és a tevékeny életet. Montecassinót Benedek nagyszerű regulája, melynek vezérmotívuma: Imádkozzál és dolgozzál! – csakhamar az istenszolgálat iskolájává tette.

Istenünk, ki Szent Benedek apátot a szerzetesség kiváló mesterévé tetted, kérünk ,add, hogy téged mindennél jobban szeressünk, és nagylelkű szeretettel siessünk feléd parancsaid útján!

Július 29. Szent Márta emléknapja

Szent János evangélistától tudjuk, hogy Jézus szerette a három testvért, Mártát, Máriát és Lázárt, akik Betániában laktak. Nem tartoztak azok közé, akik vándorútjain tanítványként követték az Urat, és az asszonyok közé sem, akik vagyonukból gondoskodtak Jézusról. Mindazonáltal nagyon közel álltak az Úrhoz, s valószínű, hogy ha Jézus Jeruzsálemben volt, náluk szállt meg.

Az első találkozás, amikor Jézus Márta házában járt, Szent Lukács szerint így történt: Jézus tanítványai kíséretében úton volt. „Útjuk közben betértek egy faluba (Betániába). Egy Márta nevű aszszony befogadta a házába. Mártának volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott, és végezte a háziasszonyi teendőket.” Volt mit tennie, hiszen legalább tizennégy fáradt férfi vacsorájáról és elszállásolásáról kellett gondoskodnia A két nővérben az Egyház a lelki élet két alaptípusát látja: Márta a jótékonyságban tevékeny, aktív, Mária a szemlélődésben elmerülő, kontemplatív (szemlélődő, elmélkedő) életforma típusa.

A másik alkalom, amikor Mártával találkozunk az evangéliumban, Lázár feltámasztása. „Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja sírban volt. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, elébe sietett, Mária pedig otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.«” – Figyeljünk fel rá, mekkora hit él Mártában! Bizalommal néz Jézusra egy olyan helyzetben, amikor emberileg teljesen reménytelen minden, hisz a halál visszavonhatatlan. De ő bízik az Úrban, és olyan hitvallást tesz, mint előtte senki, csak Péter. „Jézus megnyugtatta: »Feltámad a testvéred.« Márta erre azt mondta: »Tudom hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.« Jézus így folytatta: »Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?« Márta így felelt: »Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.«” – Ilyen vallomást Krisztusról csak Péter tett, és állítanunk kell, hogy Mártának éppúgy nem „a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt”, azaz nem érzéki tapasztalatai és éles elméje következtében született meg a felismerés, hanem a mennyei Atyától kapta ezt a hitet, mint Péter.

Jézus a szíve mélyéig megrendült, és odament a sírhoz, mely egy kővel elzárt barlang volt. „Jézus így szólt: »Hengerítsétek el a követ!« De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: »Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!« Jézus így felelt: »Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?« Erre elhengerítették a követ. Jézus pedig égre emelte a tekintetét, és így imádkozott: »Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudom, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülöttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem.« E szavak után hangosan beszólt a sírba: »Lázár, jöjj ki!« És a halott kijött.”

Ezt az utolsó, legnagyobb jelet, amely mindenki számára kézzelfoghatóan bizonyította Jézus küldetését és Messiás voltát, leginkább Márta és Mária értette, akik hittel tekintettek az Úrra.

Mártát a ferencesek kezdték ünnepelni 1262-ben, július 29-én. A 13. század végén a római naptárba is áttették.

Mindenható, örökkévaló Isten, kinek megtestesült Igéje arra méltatta Szent Mártát, hogy betért a házába és elfogadta gondoskodását, kérünk add meg az ő közbenjárására, hogy testvéreinkben hűségesen szolgáljuk Fiadat, és a mennyben otthonra leljünk nálad!

Közreadja: Valter atya

A Szent Kristóf-képkő megáldása

Június 28-án, a 9 órai szentiváni szentmisét követően Balla Sándor plébános úr megáldotta a Bem utca és a Klapka utca sarkán felújított Szent Kristófot ábrázoló képkövet. A képkő (Bildstock) új festménye azt a nép által kedvelt jelenetet ábrázolja, amikor a hatalmas erejű szent, magát a kis Jézust viszi át a vállán a folyón.

Az ünnepségen mindenki ott volt a két településről, aki a képkő felújításában közreműködött. Feketéné Ziegler Ágota, a Pilisszentiváni Helytörténeti Közhasznú Egyesület elnöke név szerint is megköszönte mindnyájuk segítségét, munkáját. Nádudvari Rudolf Szent Kristóf történetét mesélte el a megjelenteknek. Balla Sándor plébános rövid beszédében találkozási pontnak nevezte a képkövet, amely nemcsak a térben, de a hitben is lehetőséget nyújt a találkozásra. Az ünnepségen megjelent Sztilkovics Szávó pilisszentiváni polgármester és több önkormányzati képviselő is.

(A képkő felújításáról előző lapszámunkban számoltunk be részletesen.)

F. A.

Jelképek V.

Krisztus nevének monogramja (Krisztogram)

Jézus Krisztus nevének görög kezdőbetűiből (khi, ró) kialakított jel, mely Krisztust és a keresztet is jelezte.

A Krisztogramban elrejtett keresztet gyakran világosan kiemelték, ebből önállósult a 4. sz. közepétől előforduló ún. monogramos kereszt.

A Krisztus-szimbólum a plébániatemplom szentélyének újrafestett mennyezetén jobboldalt, a legszélső háromszögben látható.

 

 

Szent Kristóf, a népszerű szent

Szent Kristóf a legnépszerűbb szentek egyike, a 14 segítő szent közé tartozik. A népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja. Hagyományosan az úton járók patrónusa. Nem valóságos történelmi alak, létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni.

A róla szóló legenda szerint hatalmas termetű, nagy erejű ember volt, aki elhatározta, hogy testi adottságait Krisztus szolgálatába állítja. Egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg, és legyen felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot, és egy gyors és veszélyes sodrású folyó partján telepedett le. Egy botra támaszkodva a hátán vitte át az arra járó embereket.

Egy napon egy gyermek kérte meg, hogy vigye át őt a túlpartra. Kristóf felkapta a könnyűnek látszó gyermeket, és elindult vele. A folyóban azonban egyre nagyobb lett a súly a vállán, majdnem elmerült, elsüllyedt a folyó iszapjában. Minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjenek. A túlpartra érvén csodálkozva kérdezte a gyermeket: „Ki vagy te?” „Én vagyok a világ ura, aki mindent teremtett. Én vagyok Krisztus. És téged ezentúl Krisztus-hordozónak, Kristófnak fognak nevezni.” Kristóf megtért, és ettől kezdve vértanúságáig hittérítőként járta a vidékeket és a városokat.

A képzőművészeti alkotások Szent Kristófot hagyományosan abban a „pillanatban” örökítik meg, amikor az örvénylő vízben gázolva a gyermek Jézust viszi a vállán.

Szent Kristóf ma is nagyon népszerű szent, nemcsak az utazók, utasok, autósok, motorosok védőszentje, de tisztelik őt a kertészek, a gyümölcskereskedők, a patikusok is. A Szent Kristóf „emblémák” napjainkban is gyakran díszítik a gépjárművek műszerfalát.

Szent Kristóf napját július 25-én ünnepeljük.

Szent Kristóf vértanúsága

Szent Kristóf a legenda szerint Lyci-ában, Samos városában szenvedett vértanúhalált, ahol térítette az embereket, és a király ezért elfogatta és megölette őt.

A „Legenda Aurea Sanctorum” így írja le a népszerű történetet:

„Kristófot ekkor a király elé állítják, aki megparancsolja, hogy vasvesszőkkel ütlegeljék, és húzzanak a fejére izzó vassisakot. Ezután egy vaspadot csináltat, és rákötteti Kristófot. Tüzet gyújtat alá, amit szurokkal táplálnak. De a pad, mint a viasz, szétmállik, és Kristóf sértetlen marad. Ezután egy karóhoz kötteti, és négyszáz katonával nyilaztat rá, de a nyílvesszők a levegőben megállnak, és egy sem éri el őt. A király azt gondolván, hogy már lenyilazták Kristófot, gúnyolódni kezdett rajta. Ekkor egy nyílvessző a levegőben megfordult, eltalálta a szemét, s menten megvakult. Kristóf így szólt hozzá: »A holnapi napon bevégzem. Te pedig, zsarnok, csinálj sarat a véremmel, kend meg vele szemedet, és visszanyered szemed világát.«

A király parancsára elvezetik Kristófot a vesztőhelyre, és miután imádkozott, lefejezik. A király összegyűjtött egy keveset a véréből, és szemére helyezve így szólt: »Isten és Szent Kristóf nevében.« És rögtön gyógyulást nyert. Ekkor a király hinni kezdett, és parancsot adott, hogy ha valaki Istent vagy Szent Kristófot gyalázni merészelné, azonnal karddal vágják le.”