Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéséhez.

IX. évfolyam 6. szám 2009 június
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

Pilisvörösvár – Wehrheim
Negyedszázados jubileum

Május utolsó hétvégéjén ünnepeltük a Pilisvörösvár és Wehrheim közötti partnerkapcsolat 25 éves fennállását. Ebből az alkalomból nagy létszámú delegáció látogatott városunkba Gregor Sommer polgármester úr vezetésével. A jubileumra küldöttség érkezett Gröbenzell-ből és Gerstettenből is. A látogatás csúcspontja a május 30-i partnerkapcsolati ünnepség volt a gimnázium színháztermében. A német vendégek ezen kívül részt vettek a Hősök napi megemlékezésen, a Fúvószenekar 20 éves jubileumi koncertjén, illetve a pünkösdhétfői szabadtéri misén is. A Pilisvörösvár és Wehrheim közötti barátság jelképes megerősítéseképpen Gromon István és Gregor Sommer polgármester két almafát ültetett el a Rákóczi utcai óvoda udvarán.
Nagyításhoz kattintson a képre!
Akik nagyon sokat tettek a partnerkapcsolatok ápolásáért – csoportkép a színházterem színpadán: Botzheim István, Manhertz Mártonné, Roland Polaschek, Sax László, Dieter Rubenbauer, Gromon István, Gregor Sommer, dr. Guth Zoltán, Grószné Krupp Erzsébet, Feldhoffer János

Pontosan 25 évvel ezelőtt a pilisvörösvári néptáncosok wehrheimi vendégszereplésével alapozódott meg legrégebbi német partnerkapcsolatunk, amely az évek alatt egyre gazdagodott, szélesedett. Ez a gazdag kapcsolat: partnerkapcsolati látogatások, vendégszereplések, élmények, személyes barátságok kialakulása, a jó kedélyű beszélgetések, az együtt töltött kellemes órák megszámlálhatatlan sokasága tükröződött a május 30-i ünnepség beszédeiből és a kölcsönösen átnyújtott ajándékokból is.

Az ünnepség egy fájó momentummal kezdődött: a partnerkapcsolati látogatás előtt egy héttel elhunyt Helmut Michel, korábbi polgármesterre emlékeztek, aki a Wehrheim és Pilisvörösvár közötti kapcsolat megteremtője és – Gromon István polgármester szavaival – egy negyed századon keresztül „fáradhatatlan motorja” volt.

Helmut Michel életrajzát Balasi Anikó, a Művészetek Háza igazgatónője olvasta fel.

Az emlékezés után elmondott beszédében Gromon István polgármester részletesen felelevenítette a Wehrheim és Pilisvörösvár közötti partnerség elmúlt 25 évének történetét. Beszédét a polgármester úr e szavakkal zárta:

„Az elődeink által megkezdett, és immár 25 éve ápolt partnerkapcsolat révén sokat tanultunk egymástól, barátokra leltünk egymásban, és sok közös élményt szereztünk. Ezek a személyes találkozások gazdagították mindannyiunk életét. A wehrheimiek németül beszélő barátokra leltek a messzi magyar földön, nekünk, magyarországi németeknek pedig segített ez a kapcsolat megőrizni egykori anyanyelvünket, német nemzeti identitásunkat. A tánccsoportok, a fúvószenekar, az egyesületek, a kézilabda-csapatok, az énekkarok és a középiskolás diákok részvételével megrendezett közös kulturális, művészeti, egészségügyi és sportprogramok mindnyájunkat gazdagítottak. Sőt: ez a kapcsolat a két település közigazgatási szervei, intézményei és vállalkozásai számára is sok hasznos tapasztalatot, információcserét és együttműködési lehetőséget kínált és kínál mind a mai napig.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Gregor Sommer polgármester tréfásan „ezüstlakodalomnak” nevezte a jubileumot

Pilisvörösvár Város Önkormányzata nevében most ünnepélyesen köszönetet mondok Wehrheim Város polgárainak, civil szervezeteinek és önkormányzatának a 25 éves barátságért. Remélem, hogy a következő 25 évben kapcsolataink töretlenül tovább gyarapodnak és mélyülnek majd, mindnyájunk további gazdagodására és örömére.”

Gregor Sommer polgármester szintén köszönetet mondott – név szerint is – mindazoknak, akik a partnerkapcsolat létrejöttében szerepet játszottak, majd beszédét e szavakkal folytatta:

„Kedves barátaim, ez egy nagyon nagy nap számunkra. Barátságunk 25. évfordulóját ünnepeljük. Ez alatt a 25 év alatt rengeteg minden történt, s megnyíltak a határok is. Senki nem hitte volna 1984-ben, hogy mindenféle igazolvány felmutatása nélkül egyszer eljöhetünk majd Pilisvörösvárra. Annak idején volt, hogy én is három órát álltam a határon, sőt át is kutattak minket. Ezért is nagyon különleges, hogy ma együtt ünnepelhetünk: a barátságot, amely átnyúlik a határokon, a barátságot, amely szíveket köt össze.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Gromon István és Gregor Sommer
polgármesterek kézjegyükkel látták el
az eseményt megörökítő oklevelet

Helmut Michelnek mindig is az volt a célja, hogy barátok legyünk. Mert a barátság mindig az embereken múlik, a barátság alulról építkezik. Minden elődömnek fontos volt a Pilisvörösvárral való barátság. A wehr-heimek büszkék erre a partnerkapcsolatra, és szeretnénk továbbra is ápolni azt.

A 25 évvel mi most egy fejezetet zárunk le, azt is mondhatjuk, hogy ezüstlakodalmat ülünk. És hiszünk abban, hogy az aranylakodalmat is megüljük majd” – mondta Gregor Sommer nagy nevetést és tapsot kiváltva.

Végezetül a polgármester úr elmondta, hogy a vörösvári gimnázium több diákját három hetes szakmai gyakorlatra várják Wehrheimbe, valamint hogy a Gromon István polgármester úr vezette vörösvári küldöttséget szívesen látnák jövőre ismét májusban az „Almafaünnepen”, illetve ősszel azon az ünnepségen, amelyet az új wehrheimi településközpont átadásakor rendeznek majd.

Roland Polaschek gerstetteni polgármester beszédében kifejtette azt a meggyőződését, hogy „az európai gondolat alapjai az emberek, az emberek közötti kapcsolat”. „Ezért különösen örülök – mondta –, hogy a gerstetteni delegáció részt vehet a Pilisvörösvár és Wehr-heim között 25 éve fennálló partnerkapcsolat alkalmából rendezett ünnepségen, és ezzel is megerősíthetjük barátságunkat Pilisvörös-várral, mert egy igazi barátság olyan, mint a madár – csak akkor tud repülni, ha mindkét szárnya mozog. Vagy mint ahogy a nagy görög filozófus Arisztotelész mondta: „A barátság egy lélek két testbe szakadva.”

Dieter Rubenbauer gröbenzelli polgármester a következő szavakkal üdvözölte az ün-neplőket:

„Wehrheim és Vörösvár 1985 óta ápolja kulturális kapcsolatait, mi gröbenzelliek egy pár évvel később kapcsolódtunk be, 1990-ben írtuk alá a partnerkapcsolati okiratot. Egy egyre inkább összeolvadó Európában ezzel formálisan is kifejeztük jószomszédi, baráti és kollegiális kapcsolatainkat. Jövőre örömmel és büszkeséggel ünnepelhetjük majd a Pilis-vörösvár és Gröbenzell közötti baráti kapcsolatok fennállásának 20 éves évfordulóját, és ezt meg is fogjuk tenni.”

A továbbiakban meleg hangon köszöntötte német barátainkat és a partnerkapcsolat fennállását Sax László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Beszédet mondott dr. Guth Zoltán, a Friedrich Schiller Gimnázium igazgatója is.

A beszédeket Bogár Erika, az NNÖ tagja tolmácsolta.

Az ünnepség hangulatát a zeneiskola tanárai színvonalas zenei produkciókkal emelték.

A két óránál is hosszabbra nyúló partnerkapcsolati ünnepség végén Gromon István polgármester fogadást adott a gimnázium aulájában a vendégek tiszteletére.

Fogarasy Attila

(Lásd még német nyelvű összefoglalónkat a 14. oldalon. A Gregor Sommer wehrheimi polgármesterrel készült interjút következő számunkban olvashatják. – a Szerk.)

A partnerkapcsolat fontosabb eseményei

Helmut Michel egy nemzetközi ifjúsági találkozón megismerkedik a vörösvári néptánccsoport tagjaival és meghívja őket az 1984. évi 5. wehrheimi nemzetközi folklórfesztiválra. A tánccsoport Hidas György és Wenczl József vezetésével nagy sikert arat. A szereplést újabb meghívás, majd viszontlátogatások követik.

1986. áprilisában 50 tagú wehrheimi delegáció érkezik Vörösvárra, Oehm polgármester vezetésével. Októberben újabb delegáció jár Vörösváron, Helmut Michel akkori első képviselő vezetésével. Bekapcsolódnak az együttműködésbe településeink fúvószenekarai is.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Almafaültetés a Rákóczi utcai óvoda udvarán 2009. május 30-án

1987 májusában a Wehrheimi Hét rendezvényein 50 vörösvári polgár vesz részt.

1987 augusztusában 50 wehrheimi polgár jön hozzánk a vörösvári búcsúra.

Kapcsolatunk kiemelkedő pontja 1989 augusztusa, amikor a betelepülés 300. évfordulójára rendezett ünnepségen 72 (!) wehr-heimi polgár vesz részt.

Az 1992 októberi szüreti felvonulásra közel 50 fős wehrheimi delegáció látogat Vörösvárra. Polgármestereink ekkor ültetik el a Városháza előtt azt a vértölgyfát, amely a köztünk lévő barátságot jelképezi.

1993 júliusában Botzheim István polgármester úr egy tizenhárom fős delegációval Wehrheimbe utazik, ahol felavatják a barátság szökőkútját.

1993 augusztusában felavatják a Tájházat, amelynek megvalósításához a wehrheimi önkormányzat, és személyesen Helmut Michel polgármester úr is komoly segítséget nyújtott.

1995-től a tűzoltók is bekapcsolódnak az együttműködésbe

Az 1998. évi Nemzetközi folklórfesztiválon Grószné Krupp Erzsébet polgármester asszony vezetésével egy vörösvári delegáció is részt vesz.

1999 májusa: a partnerkapcsolat 15 éves évfordulója Pilisvörösváron, Wehrheimet 34 fős delegáció képviseli.

2002. januárjában Gregor Sommer polgármester úr hivatalos beiktatása alkalmából Botzheim István polgármester vezetésével 11 fős delegáció jár Wehrheimben.

2008 májusában Gromon István polgármester vezetésével 7 fős önkormányzati delegáció vesz részt Wehrheimben az almafavirágzás ünnepén.

Helmut Michel
1937-2009.

Május 24-én röviddel 73. születésnapja előtt, szeretett családja körében elhunyt Wehrheim korábbi polgármestere. Az alábbiakban Gromon István polgármesternek a május 30-i partnerkapcsolati ünnepségen elhangzott emlékező szavait idézzük.

Nehéz elképzelni az életet Wehrheimben Helmut Michel nélkül. Szülőfaluja volt az élete, melyért mindent megtett, akár politikusként, akár egyesületi elnökként vagy egyházi elöljárói minőségében. Wehrheim korábbi polgármestere vasárnap reggel, röviddel 73. születésnapja előtt, szeretett családja körében elhunyt.

Felesége, Elsbeth, négy gyermekük és az unokák nehéz időszak előtt állnak, de a mögöttük hagyott idő sem volt könnyű. Több mint két évig tartó súlyos betegsége alatt sok wehrheimi polgárral együtt osztoztak a szenvedésben, reményben és az aggodalomban, míg végül a betegség erősebb volt nála.

Hivatali utódja, Gregor Sommer, búcsúbeszédében nehezen találta a szavakat, hiszen Michel személyes atyai jó barátja volt, akinek évtizedek alatt kitaposott nyomdokaiba lépett. A volt polgármester célja volt a falusias jelleg megőrzése, a mezőgazdaság támogatása és a természeti kincsek megóvása. Sommer polgármester úr Helmut Michel emberségét, a polgárokkal ápolt közvetlen kapcsolatát, az egyesületekért és a politikáért és a községért végzett tevékenységét példaadónak nevezte.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Az elhunyt életét alapvetően meghatározta, hogy édesapja 1944-ben, a második világháborúban meghalt, amikor fia még alig töltötte be nyolcadik életévét. Nyomot hagyott benne a kemény mezőgazdasági munka, a háború utáni szegénység, de családja szeretete is. Mindez megmutatta számára az összetartozás fontosságát. A világháború tapasztalataiból is okulva, határokon átnyúló tevékenységével fáradozott a közösségért, például amikor 1955-ben részt vett a Landjugend megalapításában, amelynek 27 éven keresztül elnöke is volt. Senki más nem tudott annyit községe múltjáról. 1978-ben társalapítója volt a történelem- és honápoló egyesületnek, amelynek elnöki tisztét ez év tavaszán egészségügyi okból történt visszavonulásáig, 18 évig töltötte be.

A népiskola elvégzése után Helmut Michel szülei gazdaságának irányítását vette át, télen mezőgazdasági iskolába járt. 1962-ben, Elsbeth asszonnyal kötött házassága után a Bad Homburg-i postán dolgozott. 1964-ben társalapítója volt a wehrheimi CDU-nak, amely járási közgyűlési politikai pályájának kezdetét jelentette. 1977-ben a község tiszteletbeli első képviselőjévé választották, 1991 és 2001 között pedig polgármester volt. Mindkét tisztségében felelős tevékenységet végzett az önigazgató ifjúsági központok, a falufelújítás, a falu fejlesztési terveinek kidolgozása, a település valamennyi részében megvalósult szociális lakásépítés, az ipari körzetek mértéktartó fejlesztése, az építkezni kívánó wehrheimi családok segítése, a diákgondozás bevezetése, a Pilisvörösvárral ápolt kapcsolatok, a természetet középpontba állítását célzó kertészeti versenyek területén. Munkáját mindig a természet és keresztény hite iránti odaadás jellemezte. Michel 16 évig volt az evangélikus közösség egyházi elöljárója.

Sommer polgármester úrral együtt mondhatjuk: „Nagyon nagy embert veszítettünk el, olyat, akinek wehrheimi gyökerei mindenkinél mélyebbre nyúltak.”

 

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata