Pilisszentiván 285 éves

„A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Ezt a találó idézetet választották a szentivániak a letelepülésük 285. évfordulójára rendezett megemlékezés mottójául. Úgy tűnt, hogy a község születésnapja alkalmából összegyűlt embereknek sikerült mindkettő: gyökereket és szárnyakat adtak. Éreztük, hogy ezeknek az embereknek van történelmük, és ha nem is mozogtak a szereplők két centivel a föld fölött, mégis szárnyaltak. Az amatőrökből verbuválódott alkalmi színtársulat hatalmas lelkesedéssel szórakoztatta az összeverődött 200-300-as embertömeget.

A rendezvény a buszfordulónál, a Szent Vendelt ábrázoló képkőnél kezdődött, ahol az öt különböző német területről érkezett betelepülő család utódai jelentek meg lovas kocsikon népviseleti ruhákban. A Schuck kocsma előtt az Ágostonosok vikáriusa fogadta őket. Földeket és adómentességet ígért a betelepülőknek. A plébánián hivatalosan is aláírták a településszerződést. A templom előtt Nepauer Mátét megkérték, hogy építse meg a szentivániak templomát. A főtéren egy rózsaesküvőt is felelevenítettek a résztvevők. A bányászemlékműnél megemlékeztek Pilis-szentiván történelmének egyik legfontosabb eseményéről, a bánya megnyitásáról, illetve a bányászokról. A tájház előtt a kitelepítés fájdalmaira emlékeztek. Este 10 óráig mindenki jól érezhette magát egy hagyományos esküvői mulatságban a rózsaesküvő násznépével.

Jómagam csodaként éltem meg a szervezők munkáját. Rengeteg ember kapott szerepet. Különböző csoportokat, családokat és egyes embereket kellett együtt mozgatni, ehhez technikát, ruhát, ételt és italt biztosítani. A kisgyermekektől az idős emberekig mindenki tevékenyen részt vett az ünnepen, és jól szórakozott.

Az egyik szereplőt, Richolm Eriket kérdeztem gyökereiről és „szárnyairól”:

– Hogyan keresték meg ebből az alkalomból?

– A pilisszentiváni Német Nemzetiségi Önkormányzat tagja, dr. Mirk Mária keresett fel március végén. ő kért meg, hogy vállaljam el az egyik szerepet. A megkeresésre örömmel igent mondtam. Végül a magyar kisbíró, Pohánka Frida mellett én kaptam meg a német kisbíró szerepét.

– Miért vállalta el ezt a szerepet?

– Tetszett az ötlet és semmiképp sem akartam kimaradni belőle, hiszen nem mindennap ünnepli egy település a 285. születésnapját.

– Mennyire tud azonosulni a hagyományokkal, illetve ezzel az egész sváb kultúrkörrel?

– Viszonylag könnyen, mert sváb családban élek. 16 év alatt megismertem a svábok kultúráját és hagyományaikat. Az életem részévé vált a sváb zene, tánc, ének, sőt még a sváb nyelv elsajátításával is próbálkozom.

– Ki szervezte a rendezvényt, és hány próba volt?

– A darabot Frigyesi András rendezte, aki a budapesti Deutsches Theaternek az igazgatója és rendezője. A próbák az utolsó héten kezdődtek. Összesen kettő próba volt. Egy olvasó és egy helyszíni próba.

– Hogyan lehet megmozgatni ennyi embert? Mi motiválja őket?

– Szerencsére sok lelkes ember él Pilis-szentivánon, akik szívesen vállalkoznak olyan dolgokra, amelyekkel mosolyt tudnak csalni sok ember arcára. A sok lelkes falubelin kívül a kultúrcsoportok is jelen voltak és műsorukkal emelték a rendezvény szintjét. Azt gondolom, mindenki szívügyének tartotta, hogy kisebb-nagyobb részben hozzájáruljon az előadás sikeréhez.

– Szívesen dolgozna-e a jövőben ilyen területen?

– Igen, fontosnak tartom a hagyományok őrzését és átadását, ami egy hatalmas munka és nem túlzottan divatos vállalkozás a mai világban, főleg az én korosztályomban.

Hidas Ildikó

Fúvós-siker

Szép sikert aratott a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar az április 25-én Taksonyban megrendezett fúvószenekari minősítő fesztiválon. Az északi régi előválogatójaként a Magyarországi Német Ének-zene és Tánckarok Országos Tanácsa, a Landesrat és a taksonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett fúvóstalálkozóra nyolc zenekar kapott meghívót: a csolnoki, a solymári, a vecsési, a törökbálinti, a vörösvári, a budafoki, a dunaharaszti és a taksonyi.

A versengés délelőtt 10 órától kezdődött a Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola tornacsarnokában, az értékelésre és a gálaműsorra délután három órakor került sor.

Az immár ötödik alkalommal megrendezett rangos megmérettetésen a Feldhoffer János vezette, Buzás Bálint vezényelte vörösvári fúvósok kiemelt arany fokozatot értek el, és továbbjutottak az októberben Nagymányokon rendezendő országos döntőbe. Gratulálunk!

A Kertbarát Kör borversenye

69 benevezett bor, 8 arany, 10 ezüst és 17 bronz oklevél. Röviden ennyi a Kertbarát Kör május 2-i borversenyének története számokban. Azonban se számok, se jelzők nem tudják kifejezni azt a nagy örömet, amit a szőlővel való foglalkozás és a borkészítés jelent a kör borász tagjainak.

Mindenek közül is talán az a legnagyobb öröm és büszkeség, ha valaki a saját termesztésű szőlővel ér el sikert. Az ilyen gazdák idézik meg leginkább Vörösvár egykori borászati hagyományait, amikor még az őr-hegy szőlőkertek hosszú sorára vigyázott, és a Garancsot is vörösvári kapások és puttonyosok hada lepte el időnként.

Az idei borverseny szervezésben kiemelkedett az eddigiek közül: minden flottul ment. A borbírálatot – a korábbi tapasztalatok alapján – egy héttel korábban tartották, így május 2-án a Zeneiskola nagytermében a kezdés után egyből az értékelésre kerülhetett sor, így nem volt kapkodás, idegeskedés az esetleges csúszások miatt.

A Kertbarát Kör tagjait, a versenyzőket és a meghívott vendégeket Ludvig Károly elnök köszöntötte, majd átadta a szót Gábeli Györgynek, aki a zsűri nevében értékelte az idei borversenyt.

(A zsűri további tagjai Pekó György kertészmérnök, Solymosi Attila borbíró és Vinyicai Sándor, a Borászati Füzetek főszerkesztője voltak.)

Gábeli György jó tanácsként elmondta, hogy a fehér borok tisztaságára figyeljenek jobban oda a gazdák. Gyakori hiba volt, hogy vagy túl sok, vagy éppenséggel túl kevés ként adtak a borhoz. Arra is figyelmeztetett, hogy a fehér borokat nem szabad sokáig törkölyön hagyni, négy órán belül le kell fejteni a bort. A vörös boroknál épp ellenkezőleg kell eljárni: addig kell rajta hagyni a bort a törkölyön, míg ki nem forrt teljesen. A Rosé borokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy nem mindegyik szőlőfajta alkalmas Rosé készítésére, ne kísérletezzenek velük fölöslegesen.

Azt, hogy a legtöbb vörösvári borásznak a borkészítés már úgy megy, mint az egyszeregy, bizonyította az arany-, ezüst és bronzoklevelek nagy száma.

És akkor lássuk ezen belül is a győzteseket, az arany okleveles vörösvári bortermelőket:

Saját szőlőből készített fehér borok: Czindrity Antal (Cuvee)

Vásárolt szőlőből készült fehér borok: Tajti Tibor (Olaszrizling)

Rosé: Benedek Gábor (Kékfrankos)

Saját szőlőből készített vörösborok: Benedek Gábor (Merlot)

Vásárolt szőlőből készített vörösborok: Nick István (Cabernet), Nick János (Caber-net), Vörös László (Nero), Türk János (Cuvee)

Gratulálunk a győzteseknek!

Az eredményhirdetés után ízletes ebédet szolgáltak fel a klubtagoknak, majd vidám zeneszó és finom borok mellett töltötték vidáman az időt a szőlészet, borászat, kertészet szerelmesei…

Fogarasy Attila

Egy régi nagykapu dicsérete

A legmodernebb technika és a hagyományok féltő ápolása – mindez tökéletesen ráillik a Szent Erzsébet utca és a Szent Flórián utca sarkán álló házra, amelynek nagy zöld kapuja már messziről hívogatja, a Fő utcáról is jól láthatóan az átutazók érdeklődő tekintetét. De talán az itt lakók sem tudnak igazán közelebbit róla, pedig városunk egyik értékes kézműves remeke. Nagyon kevés hozzá hasonló maradt meg mára.

 

A házat 1935-ben építtette Fetter István hentes és mészáros. (Csak névrokona a 2003-ban díszpolgári címet kapott Fetter István hentes és mészárosnak.) A ház mai tulajdonosai: Fetter István fia és leánya. (Az épület egyik szárnyát egy műszaki cikkeket árusító boltnak adták ki.)

1939-ben, hetven évvel ezelőtt készült el a gazdag porta díszes kapuja, Lieber Márton asztalos műhelyében.

Az arányos felépítésű, 16 kazettából álló, középen virágmotívummal, felül koszorúkkal díszített fakapun készíttetőjének monogramja és elkészültének dátuma is látható. Különösen érdekes a nagykapu közepén nyíló „kiskapu”. Az asztalosmester tudását dicséri, hogy szinte beleolvad a nagykapu síkjába, alig üt el tőle. (Bezzeg a közéletben könnyebb megtalálni a kiskapukat!)

A család hét évtizede szeretettel ápolja a hatalmas kaput, amely sok nehéz, sőt vészes napot is átélt a történelem viharaiban, de sértetlenül áll ma is. Néhány éve újrafestették, kijavítgatták a hibáit. Reméljük, még sokáig hirdeti majd a vörösvári iparosok tudását és lakóinak hagyományőrző tiszteletét.

F. A.