Varázslatos akvarellek
Bihari Sándor akvarelljeinek, kréta- és tusrajzainak adott otthont három héten át a Művészetek Háza (Zeneiskola) aulája. Az 1996 óta Pilisvörösváron élő művész mindhárom technika tökéletes birtokában nem felkavarni, megdöbbenteni akarja közönségét, hanem megnyugvást, elmélyülést szeretne nyújtani, és megszépíteni, humanizálni olykor-olykor barátságtalan és egyhangú hétköznapjainkat.
Maga a művész így vall az akvarellről egyik írásában: „Varázslatos, bársonyos. Sok éve szinte csak ezzel az anyaggal festek. A közhiedelemmel ellentétben az egyik legnehezebb festőtechnika, mivel szinte lehetetlen javítani. Biztos rajztudást kíván meg, különösen, ha a művelője figurális festő. A színek kapcsolódása, egymásba simulása csak ezzel az anyaggal valósítható meg. A színek összefolynak, szerelmeskednek. Improvizatív, kamikaze technika. Az én alkatomhoz ez a hirtelen villanás illik legjobban.”
Hogy ez valóban így van-e, a szemlélődő, tárlatlátogató vörös-váriak is eldönthették az április végi, május eleji napokon a Művészetek Házában. Igaz, az aktokat – oktatási intézményről lévén szó – szemérmesen a paravánon belülre helyezték a kiállítás szervezői, az összhatás azonban ezzel még meggyőzőbb lett.
![]() |
Virtuóz, tökéletes technikai tudás, páratlanul gazdag színvilág, hit és áhitat, a lélek finomságainak rezdülései és mindenekelőtt humánum: ez árad Bihari Sándor festűművész majd mindegyik művéből |
A kiállítást április 26-án, vasárnap délután Molnár Sándor nyitotta meg. 1997-ben ő volt az, aki a Varázskő Galériában először ismertette meg a vörösváriakkal Bihari Sándor művészetét. Akárcsak 12 évvel ezelőtt, most is a teljes elragadtatás hangján szólt a kiállított festményekről. (Higgye el az olvasó: teljes joggal.)
A nagybeteg művész invitáló-köszönő szavait főiskolai barátja, Buhály József tolmácsolta.
Egy korábbi interjúban Bihari Sándor a következőket nyilatkozta a Vörösvári Újságnak:
„Én a csendet és a nyugalmat szeretem. Egész életemben a széphez kötődtem... Ha látok egy gyönyörű tájat, vagy megbámulok egy lélegzetelállítóan szép nőt, akkor a világ keserves dolgai megszűnnek a számomra, és csak a szépséget vágyom megragadni.”
Április-májusi vörösvári kiállításán ez a szépség mindnyájunk számára érzékelhetővé, átérezhetővé, magunkba fogadhatóvá vált.
Örömet, boldogságot szőttünk belőle.

