Hermann Ottó biológiaverseny
Idén immár tizenegyedik alkalommal adott otthont a Templom Téri Általános Iskola a Herman Ottó biológiaverseny Pest megyei fordulójának. Április 25-én 27 iskola 64 versenyzője sorakozott fel az iskola aulájában az ünnepélyes megnyitóra.
Gromon István polgármester megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy ma már nem elég a természet csodáinak, törvényeinek a megismerésére törekednie az embernek, hanem ugyanilyen fontos megtanulnia, hogyan lehet a természettel összhangban, harmóniában élni.
A megnyitóbeszédet és egy rövid, versenydrukkoldó műsort követően a 7. és 8. osztályos tanulók elvonultak a tantermekbe, hogy megoldják a versenyfeladatokat. (Mindkét évfolyam ugyanazt a tesztet írta.)
A délutáni eredményhirdetésen azután kiderült, hogy ezúttal Bozóki Balázs, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium tanulója forgatta legjobban a tollat és az eszét.
A verseny kiváló megrendezése Breierné Kalmár Éva igazgató és Simon Zoltán igazgatóhelyettes szakértelmét dicséri.
![]() |
Gromon István polgármester ünnepélyesen megnyitja a versenyt. Jobboldalt Breierné Kalmár Éva igazgató |
F. A.
Herman Ottó (Breznóbánya, 1835. június 26. – Budapest, 1914. december 27.) természettudós, néprajzkutató, régész, politikus. Nevezték az utolsó magyar polihisztornak is. 1893-ban ő hozta létre a Magyar Ornitológiai Központot, amelynek haláláig igazgatója is volt. Rengeteget publikált, sok könyvet írt, több folyóiratot szerkesztett, és sokat tett a tudományok népszerűsítéséért. Fontos szerepet játszott az Állatvédő Egyesület 1883-as megalapításában is, és elkészítette a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát. 1953-ban a Borsod-Miskolci múzeum felvette a Herman Ottó Múzeum nevet. Számos iskola, egyesület is viseli a nevét. Évente megrendezik a Herman Ottó országos biológiaversenyt. (Forrás: www.wikipedia.hu)
Budaörsi Passió
Jegyek már kaphatók a Budaörsi Játékszín jegypénztárában és a Heimat-museumban (Budapesti u. 45.).
A jegyek ára 4.000,- Ft, diák/nyugdíjas 2.000,- Ft. Legalább 10 jegy vásárlása esetén további 1.000,-Ft kedvezmény jár jegyenként.
A Heimatmuseum jegypénztára 2009. májusától hétfőtől péntekig 8.00-18.00-ig tart nyitva, ahol Herwerth Ferencné (Teri) várja az érdeklődőket. Jegyigényüket leadhatják e-mailben (kizárólag telefonszámuk feltüntetésével) az info@budaorsipassio.hu e-mail-címen is. A kedvezményes jegyekre való jogosultságot (diák- és nyugdíjas igazolvány) a belépéskor ellenőrzik.
Június 1. P. hétfő német premier
Június 2. kedd magyar premier
Június 5. péntek magyar előadás
Június 6. szombat német előadás
Június 7. vasárnap magyar előadás
Június 9. kedd magyar előadás
Június 10. szerda magyar előadás
Június 12. péntek magyar előadás
Június 13. szombat német előadás
Június 14. vasárnap magyar előadás
Az előadások kezdete: 20.45 óra.
Heimatmuseum 23/440-217
Simonyi Károly-díj, 2008
Charles Simonyi édesapja emlékére alapította ezt a díjat, amelyet minden évben egy fizikus és egy mérnök vehet át, kiváló oktatási tevékenységéért és/vagy kutatási eredményeiért. 2008 díjazottjai: Mihály György fizikus, akadémikus, a BME Fizika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára és Arató Péter villamosmérnök, akadémikus, a BME Irányítástechnika és Informatika Tanszékének egyetemi tanára.
A fizikus: Mihály György
Tudományos munkáját a Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI) kezdte, ahol kitűnő témavezetőhöz és jó csapatba került. Doktori témája a töltés- és spin-sűrűséghullámok vizsgálata volt. Ez a kutatás világszerte akkor indult, és nagyon sikeres területnek bizonyult, nemcsak kísérleti téren, hanem elméleti szempontból is. A 80-as évek végén két évet dolgozott Los Angelesben. A BME Fizikai tanszékére a 90-es évek elején került, első tevékenysége a laborépítés volt, ekkor adtak legtöbb pénzt egyetemi felszerelésekre. Létrejött az a laboratórium, ahol fontos és érdekes kutatásokat folytatnak. A szerves szupravezetőktől kezdve a magas hőmérsékletű szupravezető anyagokig számos rendszer tulajdonságait vizsgálták. Új kutatási területük a nanoszerkezetek vizsgálata, ez fő kutatási területükké vált, most már mesterségesen létrehozott nanoszerkezeteket is tanulmányoznak.
A mérnök: Arató Péter
Kezdetben szabályozástechnikai, szabályozáselméleti témakörökkel foglalkozott a Folyamatszabályozási Tanszéken, mint tanársegéd. Ez a tanszék 1964-ben az Irányítástechnika és Informatika Tanszék nevet vette fel, ilyen tantárgyat egyetemista korában még nem tanítottak. Később, egyre inkább szükség lett a digitális technikára és a logikai tervezés ismeretére. Ezeket a szakirodalomból kellett elsajátítani. Logikai tervezési feladatok elvégzésére számos ipari megbízást is kaptak, és kialakult a tanszéken egy csoport, amelynek vezetésével később megbízták. Mostanában kutatási projektekre kell pályázni, ami jelentős előkészítő munkát igényel, a pályázati támogatásból a tanszékük eddig még meg tudta szerezni a legszükségesebb „saját bevételt”. Kiváló oktatási és a magas rendszerszintű tervezési eredményeiért kapta a Simonyi-díjat. Büszkeséggel tölti el, hogy a legkiválóbb doktoranduszaik olyan rangos helyekre kerülnek kutatónak, mint az IBM vagy a Google. Jó lenne, ha néhány éves kutatás után hazajönnének, és itthon folytatnák a kutatást, de be kell látni, hogy ez most reménytelen.
Forrás: Természet Világa 2009. április.



