A forradalom és szabadságharc ünnepén

Március 15-én nagy számú ünneplő közönség részvételével emlékezett meg a város az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A délelőtt 11 órakor a Hősök terére meghirdetett ünnepség előtt az „A tempo” Koncertfúvós Zenekar adott térzenét.

A megjelenteket Balasi Anikó, a Művészetek Háza igazgatónője köszöntötte. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Szabó Gyula Győző, a Regélők Együttes tagja Kányádi Sándor és Wass Albert egy-egy megzenésített versét adta elő gitárkísérettel.

A Templom Téri Általános Iskola 5. m osztályos tanulói tartalmas és látványos műsorral idézték meg a pesti forradalom és a szabadságharc eseményeit. (A műsort Haviár Noémi tanárnő tanította be, a díszleteket Veres Andor festőművész készítette.)

A műsor kezdetére megérkeztek a pilisszentiváni hagyományőrző lovashuszárok is – történelmi hangulatot árasztó díszes egyenruháikkal, hogy emeljék az ünnepség fényét.

Gromon István polgármester ünnepi beszédében párhuzamot vont a reformkor előtti Magyarország kétségbeejtő helyzete és a mostani politikai, gazdasági és erkölcsi válság között. A szónok a reformkor és a forradalom és szabadságharc korszakának kiemelkedő alakjainak példáján keresztül szólított fel időt, pénzt, energiát és fáradságot nem kímélve a közös munkálkodásra, helyzetünk, sorsunk jobbra fordítására, Magyarország felvirágoztatására.

Az ünnepi beszéd után a zenekar által előadott lassú gyászzene mellett az önkormányzatok, pártok és civil szervezetek képviselői a megemlékezés koszorúit helyezték el az 1848-49-es hősök emlékművénél.

Az ünnepség a szemerkélő esőben a Szózat eléneklésével fejeződött be.

Fogarasy Attila

Részletek Gromon István polgármester ünnepi beszédéből

Tisztelt Ünneplők!

Magyarország mostani helyzete kísértetiesen hasonlít a 186 évvel ezelőttihez. Húsz évvel a rendszerváltozás után – amelytől az emberek szabadságot és jólétet reméltek – erkölcsileg, gazdaságilag és politikailag újra romokban az ország. (...)

Az erdélyi árva gyerekeket mentő és nevelő pap, Böjte Csaba egy írásában így foglalja össze helyzetünket: „…Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé... Fogyasztás, Birtoklás, Hatalom! – habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat! Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb: testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.”

Mit tegyünk, hogy mindezt a bajt helyrehozzuk, hogy sorsunkon javíthassunk? Úgy gondolom: a megoldás nem olyan bonyolult. Csupán mindenben az ellenkezőjét kell tennünk annak, amit eddig tettünk. Abba kell hagynunk a pazarlást és az erőnkön felüli költekezést, és csökkenteni kell a kiadásainkat. Abba kell hagynunk a közösség kárára történő gazdagodást, be kell tartanunk a törvényeket, becsületesen be kell fizetnünk az adókat, miközben küzdenünk kell egy igazságosabb adórendszerért. Számlát kell adnunk és kérnünk minden szolgáltatásért és adásvételért, s föl kell lépnünk a korrupció ellen – saját környezetünkben és mindenütt. Abba kell hagynunk az ország sorsával szembeni közömbösséget, és felelősséget kell vállalnunk közös dolgainkért. Abba kell hagyni a szokásos kifogásainkat, miszerint: „Én kisember vagyok, úgysem tehetek semmit.”

 

Küzdeni kell a közös dolgaink jobbra fordulásáért. Küzdeni azért, hogy olyan parlamentünk legyen, amely igazságos és értelmes törvényeket hoz – és nem a lobbik érdekérvényesítő gépezeteként működik. Küzdeni kell azért, hogy olyan ügyészségeink és bíróságaink legyenek, amelyek a törvényszegőket leleplezik és elítélik – nem pedig fehérre mossák és felmentik. Tenni kell azért, hogy olyan kormányunk legyen, amely a törvényeket betartja és betartatja – s nem azok semmibe vételére és kijátszására mutat példát az országnak. Tenni kell azért, hogy olyan kormányunk legyen, amely a befizetett adókból és járulékokból nem a saját, erkölcsileg és szakmailag megbukott minisztereinek vásárol luxusautókat és osztogat milliós jutalmakat – hanem tisztességesen fenntartja és működteti az iskolákat, a kórházakat, a rendőrséget, a közigazgatást. (...)

Mi kell ahhoz, hogy így legyen? – Akarni kell Magyarországot felvirágoztatni! Hinni kell abban, hogy ez lehetséges, és áldozatot is kell hozni érte: időt, pénzt, energiát, fáradságot. – Ezt tette a maga idejében Kölcsey, Vörösmarty, Széchenyi, Kossuth, Deák és Batthyány, s ezt tették a Márciusi ifjak is: Petőfi, Jókai, Vasvári, Bulyovszki, Vidács, Egresi, Degré, Nyáry, Klauzál, Irinyi, Irányi, Vajda és a többiek. – A reformkori küzdelem huszonöt évig tartott, és sokszor kilátástalannak tűnt. Egy emberöltőnyi idő telt el a Himnusz megírásának napjaitól az 1848. márciusi forradalomig, gróf Batthyány Lajos kinevezéséig, a független magyar kormány megalakulásáig, az áprilisi törvények meghozataláig. De végül sikerült!

A mi rendszerváltozásért folytatott küzdelmünk is már húsz éve tart, s ha nem adjuk fel, nekünk is sikerülhet! (...) Küzdenünk kell kitartóan saját sorsunk és az ország sorsának jobbra fordulásáért. Élni kell demokratikus jogainkkal, tiltakozni kell minden törvénytelenség, igazságtalanság, jogtalanság ellen. El kell menni minden szavazásra. Állást kell foglalni a jó mellett. Támogatni kell azokat, akik hajlandók dolgozni a közösségért, és részt kell venni a munkájukban.

Mindezt ráadásul úgy kell megtennünk, hogy közben senkinek a jogait ne sértsük. El kell kerülnünk mindenféle kirekesztést és gyűlöletet. Meg kell fékezni a saját indulatainkat, s tartózkodnunk kell mások indulatainak felkorbácsolásától. Ki kell térnünk a provokációk elől, s meg kell őriznünk Magyarországon a társadalmi békét.

„Talpra, magyar, hí a haza! / Itt az idő, most vagy soha!”