Bringásaink Afrikában és Európában
Meleg éghajlati körülmények között edzőtáboroztak a Pilis Cross Country Club kerékpárosai. A vörösvári bringások – lehetőséget adva más egyesületek néhány sportolójának is – saját költségükön Tunéziában és Horvátországban töltöttek el nyolc, illetve négy napot.
Az afrikai országban február végén edzettek a versenyzők. Tunéziába az edzőkkel együtt 20-an utaztak el. A tavaszi idény előtt itt jó feltételek között készülhettek a bringások, a hőmérséklet 20-25 Celsius-fok között mozgott. Aszfaltos utakon kerékpároztak, az egyetlen gondot a viszonylag erős szél okozta. Ettől függetlenül, az itt elvégzett munka remélhetőleg megalapozza a 2009-es sikereket. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy akik részt vesznek ilyen edzőtáborokban, fizikailag előnyösebb helyzetből kezdik az itthoni edzéseket.
A második edzőtábort márciusban, a horvátországi Krk-szigeten tartották meg. Benkó László edző mellett néhány szülő is elkísérte a fiatalokat. Itt is kellemes időjárás fogadta a kerékpárosokat, akik Tunéziához hasonlóan, aszfalton edzettek. Silo falu környékén mások voltak a domborzati viszonyok, mint Tunéziában – míg Afrikában inkább sík terepen, itt magas dombok között gyakorolhattak. Itt a szél sem zavarta a versenyzőket, és a hőmérséklet is kellemes, 15-20 Celsius-fok közötti volt. A kerékpárosok az állóképességi szintjük alapján, különböző csoportokra bontva különböző távokat tettek meg, a forgalomtól elzárt pályán.
– Mindkét edzőtábor nagyon jól sikerült! – mondja Benkó László edző. – Azok a versenyzők, akik részt tudtak venni ezeken, jobb erőállapotban vannak, mint azok, akik itthon maradtak. Versenykörülmények között március 28-án, az ausztriai Langenloisban mérhetjük le először, hol tartunk a többiekhez képest. Ezt követően április 3-án Pilisszent-ivánon kezdetét veszi a 2009-es utánpótlás Neuzer Kupa sorozat, amelyet a 15 éven aluli kerékpárosoknak nyújt versenyzési lehetőséget. A Neuzer Kupa idén is hatfordulós lesz, a tavalyihoz hasonlóan különböző szakágakban és különböző helyszíneken várjuk a versenyzőket. Zajlanak már az év legnagyobb magyarországi cross country versenyének, a hagyományos Pilis Kupának az előkészületei is. Ezt a világkupa-pontszerző versenyt április 19-én, Pilisszántón rendezzük meg. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Pilis-hegy lábánál!
Várhegyi Ferenc
További információ: www.pccc.hu
Egészségünkért
Itt van a tavasz, a megújulás ideje. Jól tesszük, ha mi sem maradunk ki ebből, és méregtelenítéssel, megfelelő étrenddel is segítjük szervezetünk felfrissülését. Ebben a diéta mellett nagy szerepet játszhatnak olyan közismert növények is, mint például a vöröshagyma, a fokhagyma, a csalán, a kamilla vagy a pongyola pitypang. A tudnivalókat ezúttal is dr. Opál Sándor nagy sikerű könyvéből, „A természetes gyógymódok lexikona” című kötetből szemezgettük.
Csalán, lat. Urtica dioica.
A gyökere hatóanyagai csökkentik a vérszérum koleszterinszintjét és a prosztatatúltengés miatti fájdalmat, védik az érfalakat. A levelei és a fiatal hajtásai egyebek közt A provitamint és K vitamint, valamint élettani szempontból hasznos ásványi anyagokat tartalmaznak. Mindamellett a drogjai vizelethajtó, továbbá gyulladáscsökkentő teakeverékek adalékanyagai is. A herbáját főzeléknövényként és állati takarmányozásra egyaránt használják. A biotermesztésből származó drogjaiból gomba- és rovarölőszerek készíthetők.
Fehér árvacsalán, más néven holtcsalán, lat. Lamium album.
A drogjait a népi gyógyászat és fitoterápia több ezer év óta használja. A belőlük készített tea enyhe vízhajtó és köptető hatású. Lemosó szerként nőgyógyászati fehérfolyás ellen veszik igénybe. A leforrázott herbáját a középkori nagy éhínségek idején főzeléknövényként is fogyasztották. A hideg vízzel készített ázalékát a biokertészetekben gomba- és rovarölő szerként hasznosítják.
Fokhagyma, lat Allium sativum.
Botanikai szempontból a liliomvirágúak (lat. Liliales) rendjéhez tartozó liliomfélék (Liliaceae) családjába sorolják. … A leveleiben és a gumójában található magas vitamin és tápanyagtartalma miatt az ókor óta különböző diétás étrendeknek is fontos része. A régi népi gyógyászatban és a fitoterápiában a megtisztított levelét és gumóját magas vérnyomás, érelmeszesedés, baktreriális eredetű hasmenés, felfúvódás, bélférgesség és még több más betegség ellen is igénybe vették, illetve veszik. Tudományosan igazolt tény, hogy a gerezdekből összeálló gumójában található hatóanyagok enyhén fertőtlenítő hatásúak, amennyiben gomba- és baktériumellenesek, továbbá antioxidánsok. Mindamellett akadályozzák a vérerekben a vérrögök kialakulását is. Az aromás vegyületei csökkentik a vérszérum koleszterintartalmát. A drogjai konkrét gyógyászati célokra ma már ipari feldolgozás nélkül nem hozhatók forgalomba. Azok kivonataiból a gyógyszeripar pl. érelmeszesedés és magas vérnyomás elleni szereket készít.
Kamilla, székfű, orvosi székfű, lat. Cha-momilla recutita m.n. Matricaria chamomilla.
A népi gyógyászat és a fitoterápia több ezer év óta használja a drogjait. Azok kivonatai gyulladáscsökkentő, sebgyógyító és görcsoldó hatásúak. Belsőleg bizonyos gyomor- és bélbetegségek, valamint menstruációs fájdalmak csökkentésére, külsőleg pedig a szájüreg, a végbélnyílás és a nemi szervek gyulladásainak kezelésére használják. A teája enyhén nyugtató hatású.
Pongyola pitypang, gyermekláncfű, kákics, lat. Taraxacum officinale.
A népi gyógyászatban és a fitoterápiában az egyik legrégebben használt gyógynövény. A megszárított drogjaiból készített tea epe- és vizelethajtó, emésztést javító, melyet még reumatikus fájdalmak és ízületi gyulladások ellen is használnak. Néhány európai országban a fiatal, friss hajtásaiból húsételek mellé tálalt salátát is készítenek. A népi állatgyógyászatban a leveleit a tejelő állatok tejének szaporítása céljából a takarmányhoz szokták keverni. A gyógyszeripar ma már csak a leveleit dolgozza fel. A többi drogja a nehezen kiszámítható hatásai miatt napjainkban már nem javallott.
Vöröshagyma, lat. Allium cepa.
Botanikai szempontból a liliomfélék családjába sorolják. Világszerte kedvelt konyhakerti növény, melynek a megtisztított gumóját és a frissen szedett zöld levelét a régi népi gyógyászatban bélférgek kiűzésére, epehajtásra, valamint bőrfertőtlenítésre használták. … A levélcikkelyekből összeálló gumójában előforduló aromás vegyületeket a gyógyszeripar hasznosítja. A kedvező élettani hatásai, valamint a gazdag vitamin és tápanyagtartalma miatt különböző diétás étrendekhez is gyakran felhasználják.
