Vitézek Vörösváron IV.
Vitéz Wenczl Mihály
A 92 éves Wenczl Mihályt városszerte „mézes” Miska bácsiként ismerik. Köztudott róla, hogy lépesméz-készítés nagy szakértője, valódi üveges lépes mézéről már többször is írtunk lapunk hasábjain. Munkája és találmánya elismeréseként 2007-ben „Pilisvörösvárért” emlékéremben részesült. Azt már jóval kevesebben tudják róla, hogy a vitézi címmel is büszkélkedhet. 2000-ben vette fel soraiba az Erdélyi Vitézi Rend.
Wenczl Mihály 1917. szeptember 15-én született Pilisvörösváron. Elemi iskoláit is itt, szülőfalujában végezte el. Fiatalon kellett munkába állnia. Első munkahelye Budapesten a Főnix Csiszológyárban volt. Hétvégenként a Ziegler-zenekarban játszott.
A II. világháború kitörésekor a csiszológyár bezárt, így új munkahely után kellett néznie. Ekkor került a kőporbányába. Itt kapta meg a katonai behívó parancsot. A gyors kiképzést követően géppuskásként az orosz frontra került. 13 küzdelmes hónapot töltött a fronton. A századukból sokan meghaltak. Bátorságáért megkapta a bronz, majd a kisezüst fokozatú Magyar Vitézségi Érmet.
A Magyar Vitézségi Érmet korábbi katonai hagyományok alapján 1939-ben alapította vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, a Vitézi Rend főkapitánya. A legénységi állományúak részére alapított katonai kitüntetésnek négy fokozata volt: bronz, kisezüst, nagyezüst és arany. (Ez egészült ki 1942-ben Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel, amely a tiszti állomány kitüntetésére szolgált.)
A Magyar Vitézségi Érmet azok a katonák kaphatták meg, akik az ellenség előtt tanúsított személyes vitézségükkel vagy hősi önfeláldozásukkal értékes szolgálatot teljesítettek. Miska bácsi még ott, a fronton megkapta megkapta mindkét érmet. (A Vitézi Rendbe történő felvételhez minimum a bronz vitézségi éremmel, lehetett kérelmet benyújtani.)
Miska bácsi bár vitézül harcolt a fronton, szerencsére nem sebesült meg, és fogságba sem esett, a háborúból még az oroszok bevonulása előtt hazatért.
Leszerelése után ismét a kőporbányában helyezkedett el. Az államosítás után is itt dolgozott tovább, egészen a nyugdíjba vonulásáig. Kezdetben mint szakvezető, majd mint robbantómester teljesítette feladatait. Munkájának elismeréseként két alkalommal részesült kitüntetésben.
Miska bácsi 2000-ben kapta meg az Erdélyi Vitézi Rend oklevelét arról, hogy vitézzé avatták és a Vitézi Rend tagjai sorába felvették. Az A/3-as méretű oklevelet idén májusban elvitte Gromon István polgármesternek megmutatni azzal, hogy szeretné, és ha az valamiképpen közkinccsé válna, ha a szélesebb közönség többet tudna az orosz fronton folyt harcokról, az ott harcolt katonákról, hősies helytállásukról, a háború történetéről, a vitézi rendről.
Miska bácsi ezen szándéka, kívánsága indította el vitézi sorozatunkat is. Amikor helytállásáról, bátorságáról sorozatunk e részében elismerően megemlékeztünk, mindazon bajtársai előtt is fejet hajtunk, akik a háború legmélyebb poklában is hősiesen helytálltak és szembeszálltak az ellenséggel védve magyar hazánkat.


