A tudást őrizni és továbbadni

Dr. Csurgayné Ildikó egyetemi docens 2009. október 9-én tartott vetített képes előadást a Mű-hely Galériában Simonyi Károly „A fizika kultúrtörténete” című könyve alapján. Cikkünk ennek az előadásnak a rövid, figyelemfelkeltő foglalata.

Az írásos feljegyzésekből kitűnik, hogy az emberek a tudást ősidők óta nagy kincsnek tartották, ezért az istenektől származónak tekintették. A mítoszok szerint a tudást az istenek féltékenyen őrizték, és ellopását szigorúan büntették. Prométheusz és az első emberpár büntetése sem maradt el.

A görög kulturális örökségen keresztül hatott Európára az egyiptomi és a mezopotámiai kultúra. Fontos szerepe volt az arab közvetítésnek és Bizáncnak is. Kapcsolat az igen fejlett kínai és hindu kultúrával viszont nem volt.

Legyen erre egy példa: Európában a Pascal-háromszög felfedezésének dátuma: 1654. Indiában egy szanszkrit nyelvű ókori indiai könyvhöz Halayudha írt kommentárt, ebben ismertette a háromszöget i. e. 975-ben (!). Iránban Al-Karadzsi matematikus (953-1029) és Omar Khajjam költő-csillagász-matematikus (1048-1131) is felfedezték a háromszöget, ami a Khajjam-háromszögként vált ismertté.

Az időszámítás előtti időszakban a természetre, a társadalomra és az emberre vonatkozó ismeretek, mint például a matematika, geometria, asztronómia és az orvoslás misztikus köntösben jelentek meg. Az írás kialakulásával vált lehetővé az egyre bővülő ismeretek megőrzése és továbbadása az utókornak.

Egyiptomban a műveltség nem kizárólag a papok monopóliuma volt, az államszervezetben is sok értelmiségi tevékenykedett. Az írástudókat és a tudományok művelőit – a tudásuk gyakorlati haszna miatt – nagyon megbecsülték Egyiptomban. Ezt igazolja egy a korból fennmaradt szövegrészlet is: „Szeresd a tudományt, mint egy anyát, mivel nincs más, mi a tudomány fölébe érhetne. A tudós állása fejedelmi állás, írószere és könyvtekercse gazdagságot és kellemességet hoz”.

Kialakult az intézményes oktatás, az „írnokképző iskola”, ahol a tanítványok kiválasztottak voltak, és eszerint kellett viselkedniük. Az „Élet Háza” lett a tudományos élet központja, ez egy egyetemszerű intézmény volt, itt írták az enciklopédiákat, különböző tudományos szövegeket (matematika, geometria, asztrológia, orvostudomány).

Görögországban Thalész az i. e. a VII. században a legkorábbi természetfilozófus, aki az égi hatalmak kizárásával vizsgálta az ember és a természet kapcsolatát. ő alapította a milétoszi iskolát, írásos műve nem maradt.

Püthagorasz (i. e. 869-475) számára a legfontosabb tudomány a matematika volt, tételét már az általános iskolában is oktatják. A tökéletes szimmetriai megfontolások vezettek el a Föld gömbalakjának hirdetéséhez.

Szókratész (i. e. 470-399) volt az első, aki a nevelésről jelentős gondolatokat írt le, hirdette az örök erkölcsi értékek fontosságát.

Platón (i. e. 428-328) pedagógiai jelentősége felbecsülhetetlen. I. e. 387-ben megvásárolta az Akadémosz ligetet, és megalapította az Akadémiát, ami 900 éven át működött. Itt tanult Arisztotelész, a híres filozófus is.

Az ókorban a hit és a tudomány összetartozott, a 16. században a tudomány fejlődésével kezdett a hit és a tudomány szétválni. Idézet II. János Pál 13. enciklikájából (1999): „A hit és ész olyan, mint két szárny, melyekkel az ember felemelkedik az igazság szemlélésére.”

Saufert János

Az előadással a Természet Világa Magyar Örökség-díjas folyóiratra emlékeztünk, amely ebben az évben lett 140 éves. Simonyi Károly professzorról is megemlékeztünk, aki 2001. október 9-én hunyt el.

Az előadó hosszú ideig volt Simonyi Károly munkatársa, egészen a professzor úr nyugdíjazásáig. A fizika kultúrtörténete IV. kiadásának szerkesztésében részt vett, és a könyv anyagát CD-ROM-ra feltöltötte. Jelenleg két egyetemen oktatja a fizika kultúrtörténetét.

Az avarégetés magyar betegség

Ezzel a címmel közölt cikket Bohus Anita a Környezetvédelem című folyóirat 2009 szeptemberi számában. Kisvárosunkban még alig akad olyan ingatlantulajdonos, aki a környezetbarát és gazdaságilag is hasznos komposztálást részesítené előnyben a környezetet szennyező, egészségkárosító és a szomszédokat bosszantó avarégetés helyett. Nekik is ajánljuk megszívlelésre a cikkből idézett alábbi sorokat:

„A közlekedés mellett – még ha csak szezonálisan is – az avarégetés járul hozzá nagymértékben a szállópor-koncentráció növekedéséhez. Egy svájci tanulmány szerint egy nagyobb kupac avar 6 órás égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során. Az ilyen nyílt tüzek 5000 mg/m3 PM10-részecskét juttatnak a levegőbe, egy köbméternyi égéstermék pedig 100 ezer köbméter levegőt szennyezhet el határérték felett. A nedves zöldhulladék (gally, nyesedék, fű, lomb) füstje irritáló, maró és rákkeltő alkotókat tartalmaz. A tarlóégetés vagy erdőtűz esetén maguk a fák és az aljnövényzet védekezésre termelt hatóanyagai, alkaloidái is a levegőbe kerülnek.”

„Szakértők szerint a környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. tv. szerint előírt elérhető legjobb technológia elvének a kerti hulladék kezelése terén is érvényesülnie kellene, legkézenfekvőbb a vidéken gyakorta alkalmazott komposztálás lenne. A szerves hulladék komposztálásával nemcsak a levegő minőségét, de a talajt is védenénk. Mind a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény, mind az uniós szabályozás eleve limitálja a biológiailag lebomló hulladékok lerakását. Ez többek között a talajvédelmet, a talajerő-utánpótlást, a megújuló energiaforrások arányának növelését, a klímavédelmet, a hulladék keletkezésének megelőzését és az anyagában történő hasznosítást célozza. Kötelezettségeink ellenére a célszámokat hazánknak eddig nem sikerült betartania, 2009-re 1,405 millió tonna, 2016-ra legalább 2,139 millió tonna biohulladék kezelését kellene megoldani. Azonban várhatóan a 2016. évi, szerves hulladékra vonatkozó teljes lerakási tilalomra sem tudunk felkészülni akkor, ha a kerti és közösségi komposztálást nem népszerűsítjük, és a hulladékszolgáltatók nem teszik anyagilag is érdekeltté (differenciált szemétdíjjal) a lakókat, hogy csökkentsék a hulladék, ezen belül is a szelektíven gyűjthető és anyagában hasznosítható frakció mennyiségét.”