Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéséhez.

IX. évfolyam 10. szám 2009 október
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

Labdarúgás
Újra a fiatalokról

Ezúttal csak röviden, mert a jóból is megárt a sok. S mert még véletlenül sem szeretném elkapatni az ifjú vörösvári labdarúgókat. Néhány szót azonban ezúttal is érdemes szólni róluk, mert a velük kapcsolatos tervek, tapasztalatok nagyon fontosak a vörösvári labdarúgás jövője szempontjából. Lássuk hát, hogyan vélekednek erről az utánpótlás csapatok edzői.
Nagyításhoz kattintson a képre!
Az U11-es csapat

– Igyekszem a játékosok egyéni képzésre helyezni a fő hangsúlyt – mondja Bilau Csaba, a legifjabb korcsoportos csapatok edzője. – Az a véleményem, hogy a felsőbb korosztályokba, illetve később a felnőttek közé csak olyan játékost érdemes föladni, akinek megfelelő az erőnléte, és technikailag is képzett játékos. A csapatmunkát, taktikát is csak akkor tudják eredményesen megtanulni, ha az alapképességük-képzettségük megvan. Nem kell varázslatokat tanítani a gyerekeknek. Az egykori világklasszis játékos, és későbbi kiváló edző, Johann Cruyff mondta: „A foci egyszerű játék, de a legnehezebb az, hogy egyszerűen játszszuk.” Én is ezt tartom a legfontosabbnak.

– Milyen a gyerekek szüleivel való kapcsolatod? Hiszen a sikerhez elengedhetetlen az ő áldozatvállalásuk, elkötelezettségük is.

– Ebben tökéletesen egyetértünk. Tisztelem a szülőket, és törekszem a velük való jó kapcsolatra. Hadd említsem meg, hogy például az U-11-es csapatnál nagyon jó közösség alakult ki. A szülők egymáshoz is eljárnak, szinte egy családot alkotnak, és ez remek dolog. A sport, a labdarúgás közösségteremtő erejét bizonyítja.

– A sportági képzésről már beszéltél. Pedagógiailag mit tartasz a legfontosabbnak a gyermekek nevelésénél?

– Igyekszem embert faragni minden hozzám kerülő játékosból. Most dolgozunk ki egy házirendet, és egy etikai kódexet, amelyet hamarosan megkapnak a szülők és a gyermekek. Ennek a vezérfonala Ernest Hemingwaynek az egyik híres mondása: „A sport arra tanít, hogy becsületesen győzzünk, vagy emelt fővel veszítsünk. Így a sport mindenre megtanít.”

– A játék megtanítása mellett a helyes magatartás kialakítása az egyik leglényegesebb feladatunk – csatlakozik Széplaki József, a serdülő- és ifjúsági csapatok edzője. – Inkább legyen gyengébb egy gárda, de abban olyanok játszszanak, akik a viselkedésükkel, életmódjukkal megérdemlik, hogy bekerüljenek a csapatba. Aki nem ilyen, legyen bármilyen tehetséges, attól megválunk.

Nos, erre csak azt tudom mondani, úgy legyen. A későbbiekben közlünk majd néhány gondolatot az elkészült etikai kódexból. Az ötlet nagyszerű, ha betartják, akkor pedig példaadó is.

Reménykedem.

Várhegyi Ferenc

Tele a pálya

Csendben autózom a Vörösvári Sporttelep felé – aktív sportolóként még kerékpárral mentem ugyanide, szégyellem is magam most egy kicsit –, de hát változnak az idők. A bejáratnál zötykölődik a kocsi, akad ott néhány mély lyuk, de a beljebb minden rendben van.

Meleg, napsütéses októberi délután. A salakos futópályán hölgyek kocognak, a bitumenes pályán a női kézilabdacsapat gyakorol, a nagy füvön, és a műfüves pályákon a fiatal focisták edzenek – körülöttük a kicsikre váró szülők – a klubháznál pedig már gyülekeznek a felnőtt keret játékosai is.

Nagyításhoz kattintson a képre!
A felnőtt csapat

Szép látvány. Emlékszem hasonló időkre, de arra is, hogy akadt, amikor a gaz vert itt fel mindent. Vörösvárt sem kerülték el a nagy sportbeli nekibuzdulások, majd visszaesések, de szerencsére egy dolog állandó maradt. A rendszerváltozást követően – sokaknak köszönhetően – szépen lassan, elkezdett csinosodni, megújulni a sporttelep.

Tenni- és fejlesztenivaló persze most is akad.

– Nagy szükségünk volna a füves pálya korszerű kivilágítására – sóhajt Wohl Zoltán, a labdarúgók elnöke. – Vagy legalább új reflektorok felszerelésére, mert a jelenlegi fényben nem tudunk késő délután, kora este labdás edzéseket tartani. Fél hétkor besötétedik, az óra átállítás után pedig még korábban sötétbe borul a pálya.

Igaza van, mert bár a kivilágított műfüves pálya sokat segít a felkészülésben, a nagypályás edzéseket nem pótolhatja teljesen.

A Megye I/B-ben szereplő felnőtt csapat azonban egyelőre így is hozza az eredményeket. Pedig, a Piliscsaba ellenei hazai találkozón egy szándékos szabálytalanságot követően súlyosan megsérült Lukács Ádám, a csapat egyik kulcsjátékosa. A középpályás térdében az összes szalag elszakadt, felépülésére leghamarabb 6-8 hónap múlva lehet számítani. S ki tudja, mennyire bírja majd a terhelést?

A csapat nélküle is nyert a csabaiak (2-0), idegenben Mogyoród (0-4), itthon Kisnémedi (2-1), majd újra idegenben a Dunakeszi (1-3) ellen. Vörösvár az őszi évad felénél a második helyen áll, az eddig veretlen Verőce mögött.

– Örülök, hogy a fiatalok is egyre inkább belelendülnek, most már Hollauer Balázs és Mórocz Zoltán is a gólszerzők közé tartozik – mondja Wohl Zoltán.

Ez valóban jó hír. A teljesítmény miatti jogos derűt azonban némiképp beárnyékolja, hogy vannak, akik úgy ítélik meg, rendben van, hogy győz a csapat, de még így is drágállják az 500 Ft-os jegyárat.

– Aki ezt sokallja, annak is tudunk kedvező megoldást kínálni – számol Wohl Zoltán. – Félévre 5 ezer, egész évre pedig 10 ezer Ft-ért lehet bérletet – mi úgy hívjuk, támogató jegyet – vásárolni. Ha egy idényben 15 mérkőzéssel számolunk, mivel Vörösvárnak 2 csapata van, gyakorlatilag minden hétvégére jut egy hazai bajnoki mérkőzés. Így egy belépő ára, már nem 500, hanem csak 333 Ft-ra jön ki. Ez mindenki számára vállalható.

Nos, az élet majd eldönti, hogy a támogató jegyes rendszer megnyeri-e a szurkolót tetszését, illetve elfogadják-e a jegyárat. Addig is hadd hívjam fel újra a szurkolók figyelmét az egyesület honlapjára: www.plse.hu, ahol folyamatosan nyomon követhetik a csapatokkal kapcsolatos híreket, eredményeket, tabellákat. Ez egy olyan fejlesztés, amely a szurkolóknak kedvez.

Ingyen.

Várhegyi Ferenc

Hegyikerékpár
Kerékpáros év

Remek dolog, ha egy klubról folyamatosan jókat lehet mondani. A vörösvári kerékpárosokról (PCCC) lehet. Remélem, 2010-ben is megtartják ezt a jó szokásukat.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Pillanatkép a Neuzer Kupáról.
Fotó: Balajti Krisztián

Komoly felelősségük van, hiszen jövőre ők rendezik meg a Cross Country Országos Bajnokságot – Vörösvárott. Erről azonban egy kicsit később, először vegyük sorra a 2009-es év második felében történteket.

A legfontosabb, hogy az utánpótlás korú versenyzők számára kiírt Neuzer Kupa sikert hozott. A hat versenyből álló sorozatban őszszel a pilisborosjenői szlalom, a pomázi hegyi felfutó (hill climb) és a pilisvörösvári cross country futamokat rendezték meg.

– Szerencsére ezekkel a rendezvényekkel sikerült megmozgatnunk a környékbeli településeket – mondja Bányai Péter, a PCCC elnöke. – 100-120 kerékpáros vett részt a versenyeken, közülük többen mind a hat futamon indultak. Ez a kerékpározás növekvő népszerűségét jelzi, s persze meglehet, hogy a megnyerhető díjak is vonzották a fiatalokat. A fődíj kategóriánként egy-egy Neuzer kerékpár volt, aki pedig legalább öt versenyen részt vett, névre szóló pólót kapott ajándékba. A sikerben nagy szerepet vállaltak a szülők, és mindazok a segítők, akik társadalmi munkában részt vettek a viadalok szervezésében. Megköszönöm a munkájukat, nélkülük nem tudnánk ezeket a versenyeket ilyen jól lebonyolítani. Az eddigi tapasztalatokra hagyatkozva, jövőre is szeretnénk megrendezni ezt a sorozatot.

– Ez a saját ötlet alapján megrendezett kupa, kiváló regionális esemény. Az egyesület igazolt versenyzői azonban nemcsak ezeken, hanem országos viadalokon is részt vettek az ősz folyamán. Milyen eredmények születtek ezeken?

– Ki kell emelnem a Magyar Kupában nyújtott teljesítményeket. Az összesített pontszámok alapján több korosztályban is megnyertük az öt versenyből álló kupát, illetve többen is a dobogón végeztek. Gratulálok a versenyzőknek, és az őket felkészítő edzőknek. A legkisebbekkel foglalkozó Gáborházi Ágnes, az U15-ös korosztállyal dolgozó Tátrai Zoltán, és a nagyobbakat edző Benkó László kitűnő munkát végeztek. Ezt példázza néhány remek nemzetközi eredmény is: még augusztusban, Bernben, Megyesi Bercel az 5-ik, Bányai Dominik a 7-ik helyet szerezte meg a saját korosztályában. Ez egy kiemelt pontgyűjtő verseny, amelyre mindenütt odafigyelnek a cross countryban. Természetesen nagyon örülünk ezeknek az eredményeknek, de ezeken kívül is van még egy dolog, amelyre büszkék vagyunk.

– Mi az?

– A nyári bringasuli! Szinte minimális hírveréssel is kb. 20 nagycsoportos óvodás, vagy kisiskolás gyermek vett részt a Fetter György által vezetett foglalkozásokon. Jó volt látni, milyen sokat fejlődtek, és mennyire megszerették a kerékpározást.

– Akkor föltételezem, lelkes szurkolóként ők is ott lesznek jövőre az OB versenyen. Hogyan állnak a futam előkészületei?

– 2010. július 18-án lesz a verseny. Jelenleg a pálya tervezésével foglalkozunk. Szeretnénk egy komoly színvonalú, kemény, kihívásokkal teli, európai színvonalú viadalt rendezni.

Várhegyi Ferenc

Nagyításhoz kattintson a képre!

Autósport

Vörösváriak az Audi Ralin
Nick István második lett az Audi Ralin, amelyet a német autógyár 100-ik születésnapjának tiszteletére rendeztek Magyarországon. Amikor a vörösvári Audi tulajdonos értesült a versenyről, azonnal benevezett a viadalra.
Nagyításhoz kattintson a képre!

– A vejemmel, Kovács Antallal indultunk el a ralin. Én vezettem, ő pedig a navigátori teendőket látta el – mondja. – Vagy 300 induló közül lettünk másodikak, az eredményhirdetésnél ki is emelték a teljesítményünket.

– Milyen feladatokból állt a viadal?

– Budapestről, a Mozaik utcai autósközpontból indultunk. Göd, majd Vác volt az első két állomás, majd a Börzsöny vadregényes hegyi útjain autóztunk, később Budakalász következett, végül a Mozaik utcában fejeztük be a versenyt. Az út során végig be kellett tartani a közlekedési szabályokat – ellenőrizték például, túllépjük-e a megengedett legnagyobb sebességet, minden állomáson különböző teszteket töltöttünk ki, vezettünk rutinpályán, de volt, hogy bekötött szemmel kellett szlalomoznunk a bóják között.

– Ment?

– Igen! Kovács Antal navigálása sokat segített, de nem volt gondom a pályával. Majd elfelejtettem, akadt még egy nagyon érdekes próbatétel. Egy percünk volt rá, hogy 12 bőröndöt bepakoljunk egy A3-as Audiba. Néhány másodperc alatt végeztünk vele.

– Hiába, aki rutinos utazó… Az oklevél mellé járt egyéb jutalom is?

– Hétvégi tesztelésre megkapjuk az Audi egyik vadonatúj modelljét, és novemberben, Győrben részt veszünk egy Audi gyárlátogatáson is. Kíváncsian várom, mit tapasztalunk Győrben.

– Gratulálok ehhez a kitűnő teljesítményhez, és a következő versenyhez is sok sikert kívánok!

Várhegyi Ferenc

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata