Látogatás időseinknél

Szeptember 30-án délelőtt, az Idősek világnapja alkalmából Gromon István polgármester felkeresett négy idős vörösvári polgárt, akik az aznap délutáni zeneiskolai ünnepségen nem tudtak részt venni. A polgármester úr kedélyesen és élvezettel beszélgetett el az idős emberekkel.

Elsőként a Puskin utcában a vörösvári születésű, 96 éves Manhertz Mátyásnéhoz kopogtattunk be: Gromon István polgármester, Valachi Katalin, a Művészetek Háza munkatársa és jómagam. Rézi nénit éppen imádkozás közben értük. Ezen azonban a polgármester úr korántsem csodálkozott: „Már gyerekkoromban is, akárhányszor csak elmentem a templomba, Rézi nénit mindig ott láttam” – mondta, majd örömmel állapította meg, hogy Rézi néni már nem használja a járókeretet, teljesen felépült súlyos balesete után.

„Le akartam ülni a székre, de a szélére ültem és lecsúsztam. Olyan szerencsétlenül estem, hogy eltört a combcsontom – meséli balesetét Rézi néni –, de most már jól vagyok, a templomba is el-eljárok, de még a Petőfi utcai új parkot, a Lahmkruamot is megnéztem.”

Rézi néni beszélt azután hosszú, dolgos életéről is. Négy gyereket szült, a háztartás mellett hosszú ideig a téeszben dolgozott. A szabadban végzett munka, a sok kapálás megedzette őt, soha nem volt komoly beteg, kórházban is mindössze addig a pár napig volt, míg a törött lábát ellátták.

A kérdésre, hogy szerinte mi a hosszú élet titka, Rézi néni mint mindig, most is e szavakkal válaszolt: „Békében, szeretetben élni a legnagyobb dolog a világon. Én egész életemben mindenkinek csak segítettem, senkivel nem tartottam haragot. Ezt kéne mindenkinek tennie, és akkor sokkal jobb lenne ez a világ…”

A 93 éves Gubán Júliát a Kodály Zoltán utcában kerestük fel. Júlia néni bányász család gyermekeként Pilisszentivánon született, gyermekkorától Vörösváron lakik. Édesapja trombitás volt a bányászzenekarban, részt vett az 1928-as bányászsztrájkban is.

Júlia néni a hajdani Tárna vendéglőben, majd a „Milcsi” presszóban dolgozott sok éven át, s végül a helyi Csomagoló Vállalattól ment nyugdíjba.

Jó egészségnek örvend, kórházban mindössze egy napot volt egy kisebb műtét miatt.

Amikor a polgármester úr arról kérdezi őt, mivel telnek napjai, kiderül, hogy nagyon érdeklődik a világ dolgai iránt, délelőttönként az utolsó betűig kiolvassa az újságokat, délután pedig a híradókat is megnézi a tévében. Mindenről jól informált, és mindenről véleményt formál.

A 97 esztendős Tóth Istvánné – Rozália néni a Dobó utcában lakik. Már nemigen mozdul ki otthonról. Rozália néni a Borsod megyei Erdőbényén élte le hosszú életének jó részét. 14 éves korában már a dohánygyárban dolgozott – ott szokott rá a dohányzásra is. (Ma is minden nap egy doboz cigarettát szív el, rácáfolva minden intelemre, tanácsra és a hosszú élet titkára vonatkozó elképzelésekre.)

„Mit csináljak? A gyárban rajtam maradt a dohányzás, de a gyerekeim előtt titkoltam, mindvégig csak titokban dohányoztam” – mondja szabadkozva.

Rozália néni háromgyermekes özvegyemberhez ment feleségül, és e hármon kívül még négy saját gyermeket is felnevelt. 1999-ben – miután Erdőbényén magára maradt – Vörös-váron élő egyik gyermekéhez költözött, aki 1962-ben telepedett le itt.

Ma már nehezére esik a járás, bizony meglátszik, hogy több mint 9 évtizednyi élet nehezedik a vállára: „Elment felettünk az idő – sóhajt nagyot –, az öregség belénk mászik…”

Virággal és jó kívánságokkal igyekeztünk enyhíteni az évek súlyát…

Városunk második legidősebb polgára, a 100 éves Garam Béla Pozsonyi utcai házának kapujában fogadja a polgármestert. Fürgén, fiatalos léptekkel érkezik a kertkapuhoz, s a kérdésre, hogy „Mi újság?” így válaszol: „Minden a legnagyobb rendben van!”

„Irigylésre méltó optimizmus ez, tanulhatnának belőle a fiatalok!” – jegyzi meg a polgármester úr.

Garam Béla a ház verandáján vendégel meg minket. Megtudjuk, hogy június 1-jén töltötte be a 100. életévét, ez alkalomból a magyar kormányfő is elküldte neki személyes jókívánságait pecsétes oklevélben. A család öszszegyűlt a házban – 22-en voltak – és nagy szeretettel köszöntötte legidősebb tagját, aki szerencsére kicsattanó egészségnek örvend.

„Az egészség a legfontosabb! Isten őrizzen attól, hogy betegeskedjek! A család is rendben van, szeretjük egymást. Az unokák jó gyerekek. Nyugodt az otthonom. Nem is kívánhatnék többet” – mondja Béla bácsi.

Az életéről szólva elmondja, hogy 14 évesen került egy tatabányai bányászcsalád sarjaként Pilisvörösvárra. Édesapja a Lipót-aknában dolgozott, a Bányatelepen laktak. Béla bácsi már nagyon fiatalon segédvájár volt a bányában. Később asztalos inas lett, kitanulta a mesterséget, amit azután nagy kedvvel nyugdíjba meneteléig űzött.

„Mit szokott manapság csinálni?” – kérdezi a polgármester úr, és Béla bácsi elmondja, hogy szívesen dolgozgat a kertben, és különösen kedvelt elfoglaltsága a keresztrejtvényfejtés. Az újságok már nem érdeklik, de továbbra is szeret könyveket olvasni. Századik születésnapjára kapott egy, az alkalomhoz illő könyvet, amelynek a címe: „100 csoda öt földrészen”. Ezt nagyon szereti forgatni.

Béla bácsi azt is elárulja, hogy sokat alszik. „Én lusta vagyok ám! Aludni azt mindig tudtam” – mondja pajkos-vidáman.

Amikor kikísér minket ruganyos lépteivel a kertkapuig, így szól: „Még szeretnék egypárszor találkozni a polgármester úrral!”

„Eljövök, Béla bácsi, eljövök! Adja Isten, hogy így legyen” – búcsúzkodik a város első embere jó egészséget, további békés, boldog éveket kívánva.

Fogarasy Attila

Az Idősek világnapján

„Aki él, az mind örüljön,
Mert az élet mindenkinek
Kivételes, szent örömül jön.”

(Ady Endre: Köszönet az életért)

Talán nem ismeri mindenki időseink közül Ady Endre szép verssorait, de az biztos, hogy hasonlóan vélekedhetnek. Hajlott koruk, betegségeik ellenére is irigylésre méltó optimizmussal, életkedvvel élik, „szent örömként” az életet. Vágyaik, indulataik, energiák letisztultak, s csupán egy fontos maradt: a szeretet, amely egyetlen záloga sebzett világunk fennmaradásának.

 

Városunkban az időseket az Idősek világnapja előtt egy nappal, szeptember 30-án ünnepeltük. Délelőtt Gromon István polgármester négy idős embernél tett tisztelgő látogatást, szeretettel köszöntve őket. Délután három órakor a Zeneiskola színháztermében megjelent idősek előtt mondott beszédében városunk minden idős polgárához szólt.

„Nagy szükségünk van az idős emberekre: bölcsességükre, jóságukra, türelmükre, megértésükre. Településünk »nagyszülei« ők, akik békét teremtenek az olykor civódó »unokák« között” – mondta.

Az aznap délelőtti látogatás tanulságait pedig így összegezte: „A mai nap legnagyobb élménye az a hihetetlen optimizmus, amit az idős emberekkel beszélgetve tapasztaltam. Derűsen, bölcs nyugalommal élik mindennapjaikat, és egyáltalán nem keseregnek az időskor nehézségei miatt. Mindannyian azt gondolják, hogy amíg a jó Isten élteti őket, van miről gondolkodniuk, van mit tenniük. Sokat lehet és kell is tőlük tanulniuk a fiatalabb nemzedékeknek.”

A polgármester úr ezek után felköszöntötte az ünnepségen megjelent legidősebb polgárokat: az 1917-es születésű Matkó Endrénét, Gizella nénit, a szintén 1917-es Wenczl Miska bácsit, az 1914-ben született Dénes Pálnét, Teri nénit és az 1913-ban született Hegedűs Gyulánét, Eleinor nénit.

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte városunk legidősebb polgárát, a 101. évében járó Papp Józsefet. Józsi bácsi a 100. születésnapján tartott ünnepségek után megbetegedett, ágynak dőlt, kórházban is volt. A szeptember végi ünnepségre azonban korát meghazudtoló frissességgel és lendülettel érkezett. Pilisvörösvár legidősebb lakójának életkedve és derűje mindannyiunk számára példaértékű lehet.

Az ünnepségen színvonalas műsorral kedveskedtek az időseknek a Templom Téri Általános Iskola és a Zeneiskola tanulói.

F. A.

Városunk 10 legidősebb polgára:

1. Papp József (1909. március 30.)
2. Garam Béla (1909. június 1.)
3. Gresiczky Margit (1911.)
4. Tóth Istvánné (1912.)
5. Hegedűs Gyuláné (1913.)
6. Manhertz Mátyásné (1913.)
7. Rimóczi Györgyné (1913.)
8. Dénes Pálné (1914.)
9. Malchacker Istvánné (1914.)
10. Csuka Gizella (1914.)