„Deutschpädagoginnen des Jahres 2009”

Nagy öröm és megtiszteltetés érte októberben Pilisvörösvárt, hiszen két helyi kötődésű pedagógusa is rangos német nemzetiségi kitüntetésben részesült: egyikük a pilis-vörösvári Lukács Gáborné, született Szarka Ágnes, másikuk a solymári Lazri Judit, aki a Vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskola megbecsült tanítója. Az emlékplakettet és a díszoklevelet mindketten 2009. okt. 2-án, a Budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium 20. jubileumi díszünnepélyén, a német nemzetiségi gimnáziumok országos tanévnyitó ünnepélyén, Ritter Imrétől, a Pest Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat elnökétől vehették át.

– Kedves Judit, miért kaptad ezt a kitüntetést?

– Az elmúlt húsz évben Pilisvörösváron végzett munkámért; az általam írt, egész alsó tagozatot átfogó német nyelvű tankönyvcsaládért, aminek „Kombi” a címe; továbbá az elmúlt tanév júniusában, iskolánkban kolléganőmmel (Stecklné Boldizsár Katalinnal) szervezett és megrendezett, igen nagy sikert aratott sváb lakodalomért („Liebe auf den ersten Blick”). Jókor jött, mert pályafutásom közepén járok. A díj egyfelől motiváló, másfelől elismerő hatással van rám.

– Mi motivált pályaválasztásodban?

– Német származásom iránti elkötelezettség, a hagyományápolás szándéka. 1990 óta tanítok a Vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában elsőtől hatodik osztályig német nyelvet és német népismeret tantárgyat, de tanítottam már alsóban készségtárgyakat is németül. Ezen kívül osztályfőnöki teendőket is ellátok, és már jó néhány tankönyvbemutatóval egybekötött bemutató órát tartottam a kistérségünkben németet tanító kollégák részére, és persze az iskolánkban gyakorlaton résztvevő német nemzetiségi tanító szakos B.A-s hallgatókat mindig szívesen fogadom és segítem.

– Az általad írt tankönyvcsalád címéül miért a „Kombi” nevet választottad?

– A tankönyvcsalád főcíme „Kombi”. Az elnevezés az egyes kötetekben található sokféle, változatos feladatok kombinációjára utal. Az alcímek: „Spielheft” (ez a szóbeli kezdőszakaszé), „Mini” (ez a legkisebbeket olvasni-írni tanító két kötet), „Midi” (ez már a nagyobbacskákhoz szól) és a „Maxi” (az alsósok legnagyobbjai részére). Mindegyik két kötetes: tankönyvből és hozzá tartozó munkafüzetből áll. A címadáskor gyesen voltam az ikerlányaimmal, és tulajdonképpen a kisfiam adta viccesen a pelenkák elnevezései mintájára a Mini, Midi, Maxi címet. Persze most feltehetnéd a kérdést, hogy ezután a Maxi plus és a Junior kötetek következnek-e?

– Reméljük igen… Hogyan jött az ötlet, hogy tankönyvet írj? Mit akartál a régi típusú tankönyvekhez képest másképp csinálni?

– Változnak az idők! Sokan felismertük már, hogy a mai tanulókat nem lehet elavult, régi nyelvkönyvekből 10-20 évvel ezelőtti módszerekkel oktatni! De a külföldről átvett tankönyvek is csak részben felelnek meg az itthoni követelményeknek! Ma már tendencia, hogy a tankönyveknek létezik digitalizált változata, a digitális táblák elterjedésével a modern kornak megfelelővé, interaktívvá válik az oktatás. Én is használom ebben a formában a tankönyveimet.

– Mi volt a tankönyvírás során a legnehezebb szakasz vagy momentum?

– A kezdetekkor a számítógép hiánya és a megfelelő tankönyvkiadó megtalálása volt a nehéz. De mindez csak átmeneti volt. Az igényes kivitelezésű tankönyvcsalád a Konsept-H Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg.

– Kapsz-e visszajelzéseket a tankönyveidről? Kiktől, milyen formában?

– Igen! Az ország számos iskolájából egyaránt érkeznek szakmailag dicsérő visszajelzések és konstruktív kritikák. Ezeknek köszönhetően készült el idén nyáron a második kiadás, immár tartós tankönyvként, munkafüzetekkel együtt. Országszerte számos nemzetiségi iskolában használják a könyvet, a Vásár téri iskolában viszont csak az első osztályban.

– Ennek szerinted, mi lehet az oka?

– Látod, erre én is kíváncsi lennék. Az objektív válasz persze erre az, hogy a közoktatásban bizonyos fix keretek között szabad tankönyvválasztás van, a tanítók és tanárok egy tankönyvjegyzékből választhatnak az iskola és a kollégák hagyományai, a tanulók tudásszintje és a saját pedagógus-ízlésük szerint.

– Mire kell figyelnie annak, aki jó tanító és jó nyelvoktató-tanító akar lenni?

– Szívből válassza és szeresse ezt a pályát, érezze sajátjának, és szakmai alázattal álljon hozzá.

– Ha egy tündér egy szakmai kívánságodat teljesítené, mit kívánnál?

– A szívvel-lélekkel dolgozó, hagyományaikhoz ragaszkodó, ám a mai kor követelményeinek megfelelően tanító pedagógusok megbecsülését.

A másik kitüntetettet, Lukács Gábornét sokan nem csak Vörösvárról és nem csak az iskolából ismerik. Tanított a Templom téri iskolában kiskamaszokat, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban nagykamaszokat és docensként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karán felnőtteket egyaránt. 2009 augusztusában a piliscsabai templom mellett található Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatójaként vonult nyugalomba – de a látszat csalóka: aki őt ismeri, tudja, hogy ez a „nyugalom” Ágnes számára egy nem létező fogalom, őt mindig megtalálja a munka.

– Kedves Ági, miért kaptad ezt a kitűntetést?

– A Hauck János Általános Iskola első igazgatójaként szakmai tudásommal segítettem az iskola beindítását. A piliscsabai Német Kisebbségi Önkormányzat megkeresett, hogy lennének német származású szülők a faluban, akik nemzetiségi iskolába járatnák a gyermekeiket, de nem szeretnék őket utaztatni. A kisebbségi önkormányzat keresett meg, hogy vállalnám-e az iskolaalapítás nagyon nehéz, sok papírmunkával, utánajárással és még több hétköznapi, profán problémával járó terhét. Én meg igent mondtam.

– Sokáig a felsőoktatásban dolgoztál.

– Igen, kilenc éven át az akkor még önálló esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán oktattam, vezettem a német nemzetiségi munkacsoportot és jó pár évig vittem a főiskola nemzetközi ügyeit is.

– Nem volt szokatlan a főiskolai oktatás után általános iskolai közegbe kerülni?

– Dehogynem, főleg attól tartottam, hogy hogyan fogok majd a legkisebbekkel, az alsósokkal szót érteni, mert amikor elvállaltam az igazgatói megbízatást, már évtizedek óta felnőtteket tanítottam-oktattam. Aztán egy-kettőre megtaláltam a közös hangot a legkisebbekkel is.

– Mit emelnél ki emlékezetes eseményként a piliscsabai általános iskolai munkásságodból?

– A baden-württembergi Möckmühllel, amely 2004 óta Piliscsaba partnervárosa, sikerült egy diákcsere-programot kialakítanunk és részt vettünk egy nagyszabású Comenius-programban. A legnagyobb öröm számomra azonban az, hogy ebben a közoktatás számára igen nehéz időszakban sikerült megteremteni a német nemzetiségi oktatás fizikai és szellemi alapjait Piliscsabán. Kicsiben kezdtük: először csak első és második osztállyal indultunk. Most már nyolcosztályos az iskola. Sikerült egy régi épületet kívül-belül úgy helyrehoznunk, és egy olyan tantestületet úgy kialakítanunk, hogy nyugodtan mondhatom, a csabai nemzetiségi iskolában emberhez méltó módon tanulhat a gyermek és taníthat a pedagógus.

– Szerinted milyen egy jó tanár?

– Szerintem kell sok hit és sok lelkesedés. Nem szabad túl sokat elvárni minden gyerektől. Alapvető, hogy a felnőttekkel, kollégákkal kialakult esetleges konfliktusok után tudjunk lapozni, hogy békén tudjuk egymást hagyni, és mi magunk is békességben tudjunk a környezetünkkel élni. Nem lehet jellemes embereket nevelni a család, a helyi kisközösségek és az örök erkölcsi értékek tiszteletben tartása nélkül. De ugyanakkor nagyon fontos tudni és gyakorolni is, hogy nem lehet senkit sem jóvá szidni, csak jóvá szeretni. A többi – úgy, mint a privát életben is – kegyelem.

– Minek örülnél a saját privát jövődben?

– Örülnék, ha a gyermekeim biztonságban élnének, ha befejeznék azt, amit elkezdtek, ha meg tudnának állapodni. Örülnék, ha a férjemmel egészségben élnénk. De ehhez nem teszem hozzá, hogy „adja az Isten”, mert tudom, hogy az Isten úgyis csak olyat ad, ami a mi javunkat szolgálja.

Mindkét kitüntetettnek szívből gratulálunk!

Müller Márta