Hideg napok Oroszországban
Simon János második világháborús naplója
A II. világháborúban Oroszországban szolgált a pilisvörösvári Simon János szakaszvezető, aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért többek között „Magyar Bronz Vitézségi Érem” hadikitüntetést kapott. Fia, Simon György, aki már maga is nyugdíjas, nemcsak a kitüntetésről szóló igazolványt mutatta meg nekem, hanem egy kis naptárt is, amelybe édesapja az 1943-as év eseményeit – így az oroszországi visszavonulást is – lejegyezte. Az alábbiakban közreadjuk e háborús napló néhány lapját, bejegyzését.
 |
Simon János szakaszvezető |
A kis méretű napló (1943-as zsebnaptár) elejére – utólag – többek között a következőket jegyezte be a háborús események, a menekülés, a mínusz 30-40 fokos hideg, a megerőltető gyaloglás és legfőképpen az éhezés gyötrelmeit elszenvedő katona:
„Isten megsegített.”
„Ez a naptár négy hónapi koplalásról számol be, amit úgy én, mind bajtársaim mind megértünk. Elbeszéli január 13-ától utazásunkat, gyaloglásunkat és élelmezésünket, koplalásunkat, és azt, hogy mindenhol kivert kutya módra bántak velünk.”
1943. január 13-án, szerdán azon a napon, amikor az oroszok áttörték a doni frontot, a naptár tanúsága szerint Simon János szakaszvezető társaival együtt Budapestről éppen visszaindul a frontra. Másnap érnek a galíciai Lavocsni (pontosabban: Lavocsne) állomásra, ahol két napig várakoznak.
Szombaton ezt jegyzi be a naptárba: „Ma indulunk tovább. Nagy baj van a fronton.”
A vonatozás egy hétig tart, melynek során Tarnopolon és Kijeven keresztül eljutnak egészen Kurszkig. Innen azonban már egy tapodtat sem mennek tovább. A naptár alábbi rövid bejegyzései hűen tükrözik azt a teljes bizonytalanságot, fejetlenséget, ami akkor a magyar hadseregben uralkodott. (Simon János a napi hőmérsékleteket is feljegyzi.)
Január 22. Kurszk. Idegesek vagyunk, mi lesz velünk. - 24 F
Január 24. Kurszkban maradtunk. Elszakadtam a társaimtól. - 27 F
Január 25. Maradunk tovább. Nagy nyugtalanság. - 24 F
Január 26. Maradunk tovább. Semmi hír. Nagy nyugtalanság. - 32 F
Január 27. Maradunk tovább Kurszkban. Beteg voltam, 38,6 fokos lázam volt. - 34 F
Január 28. Maradunk tovább. Napos voltam. Pedig nagyon beteg voltam. A lázam elérte a 39,9-et. - 31 F
Január 29. Maradunk tovább. Egész éjjel, egész nap nagy bombázás. - 35 F
Január 30. Maradunk tovább. Semmi hír. Nagy bombázás.
Január 31. Reggel indulás. Nem tudjuk, hova.
3-kor ébresztő.
Este 6 óra: Nagyon-nagyon elfáradtunk. Életem legpiszkosabb napja. - 36 F
Kurszkból több mint egyheti tétovázás után a magyar katonák gyalog indulnak visszafelé a mínusz 30-35 fokos hidegben. De nemcsak fáznak, éheznek is. Simon János majdnem minden naphoz utólag bejegyezte: „Enni nem adtak!”
Február 1-jétől nehezen olvashatóvá, kuszává válnak a naptár bejegyzései, kész csoda, hogy egyáltalán volt testi- és lelkiereje leírni az eseményeket.
Néhány olvasható naplófoszlány a menekülés kegyetlen napjaiból:
Február 19. Indulás tovább: 25 km. Elég jó út, gyalogmenet.
Reggeli: uborka, rántott leves. Ebéd: nyers köles. Vacsora: semmi.
Február 20. Vacsora: nadrágszorítás. (Hihetetlen, hogy még van ereje humoros megjegyzéseket tenni!)
Március 3. Indulás gyalogmenetben. Nagyon hideg van. Még ilyen nem volt: - 40 fok!
Március 7. Mindennel ki volnék békülve, csak anyusnak írhatnék, az nagyon idegesít, hogy nem írhatok. Nagy szerencsém volt: elsült a puskám, de semmi bajom nem lett.
További szerencse a szerencsétlenségben, hogy melegszik az idő. Élelem azonban továbbra is alig akad. A katonák már a végsőkig el vannak csigázva.
 |
A zsebnaptár két oldala jól olvasható írással |
Március 17. Indulunk tovább gyalogmenetben. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon elfáradtam.
Március 19. Kijev. Vonatra ültünk. Megyünk. Nem tudjuk, hová. Nagy az idegesség.
Március 20. Vonatról leszálltunk Korosztenyben. Megtettem eddig 1047 km-t.
A napló szerint most majd két hónapig egy helyben állomásoznak, viszonylag elfogadható körülmények között, élelmet is kapnak – igaz, nem sokat. Május 14-én indulnak hazafelé. 17-én már ismét Tarnopolban vannak, és este érik el Lavocsnét. Május 19-én este már a karcagi laktanyában vacsoráznak.
Másnap ebédre csontlevest kapnak répafőzelékkel. A nélkülözéseknek vége…
Isten megsegítette Simon Jánost. Hazatért a háború poklából.
Családja körében 1999-ben hunyt el.