Vitézek Vörösváron VI.
Vitéz Koczka Ferenc és vitéz Koczka Gábor

1948 augusztusában hivatalos levelet kapott Tiszalúcon vitéz Koczka Ferenc. A levél az Országos Vitézi Szék felszámoló bizottságától érkezett. A régi világrend felszámoltatott, minden értékével, érdemével együtt. A Vitézi Rendet is elszámoltatták, és a süllyesztőbe tették...

Vitéz Koczka Ferenc

A borítékban lévő kérdőív többek között a háborús kitüntetésekre is rákérdez.

Vitéz Koczka Ferenc akkurátusan ki is töltötte. Bőven volt, mit írnia: osztrák és magyar ezüst vitézségi érmek, Károly csapatkereszt, háborús emlékérem… Összesen nyolc kitüntetés került a táblázatba. Megannyi hőstett, küszködés, áldozat, vér és verejték, önfeláldozás és akarat, nélkülözés és szenvedés bronzba, ezüstbe öntött emléke.

Az első kitüntetést, a bronz vitézségi keresztet 1915-ben, az utolsót, a Károly csapatkeresztet 1930-ban kapta. A „Milyen alkalomból” rovatban szűkszavú bejegyzések: „Előőrs visszafoglalása”, „Előőrs felrobbantása”, „Ütközetből visszakerültünk”, „42 hónapi frontszolgálatért”.

Koczka Ferencet az I. világháborúban szerzett harctéri érdemei és kitüntetései alapján 1926. június 20-án vitéz Horthy Miklós főkapitány vitézzé avatta.

Vitéz Koczka Ferenc unokája, vitéz Koczka Gábor – aki nemcsak a vitézi címet örökölte, hanem az ezzel együtt járó szellemiséget, erkölcsöt, tartást, magyarságtudatot –, így bök rá az „Ütközetből visszakerültünk” bejegyzésre:

– Erről sokat mesélt nekem nagyapám. Még a háború elején egyszer a rajával együtt ellenséges tűzben egy aknamezőn csapdába kerültek. Majdnem az egész raj ott pusztult. A kilenc katonából csak ketten maradtak életben: a nagyapa (ő volt a rajparancsnok) és egy társa, akinek az egyik lábát térdből leszaggatta egy akna. A nagyapa élete kockáztatásával mentette ki őt az aknamezőről…

Vitéz Koczka Ferencnek nyolc gyermeke született. Amikor idős korában a tiszalúci szülői házban a nagyobb ünnepeken összejött a család, nem győzte számolni unokáit, dédunokáit. (Mára az unokák száma 15-re, a dédunokák száma 20-ra nőtt.)

Dr. vitéz Várhelyi András, a Vitézi Rend elnök-főkapitánya vitézzé avatja Koczka Gábor rendőr alezredest, rendőrségi tanácsost, a Pilisvörösvári Rendőrőrs parancsnokát

Vitéz Koczka Gábor rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos, a Pilisvörösvári Rendőrőrs parancsnoka nemcsak a vitézi címet viszi tovább a családban, de a nagyapa foglalkozását is. Vitéz Koczka Ferenc ugyanis csendőrként, majd rendőrként szolgált Miskolcon.

– Nagyapám rendkívül fegyelmezett, karakán, kemény ember volt – meséli Gábor. – Mosolyogni sohasem láttam. A legkisebb rendetlenséget, fegyelmezetlenséget sem tűrte. Vasárnap misére járt. Szabadidejében citerázott, tangóharmonikázni is tudott. Minden tiltás ellenére őrizgetett egy leventepuskát, amivel néha-néha gyakorolta lövésztudását. Szívesen üldögélt a konyhában, pipáját szívva. A családban rendkívüli tekintélynek örvendett még idős korában is. Engem nagyon szeretett. Gyakran segítettem neki dohányt fűzni. Amikor én gyerek voltam, a vitézi rendtől részletre kapott hat hektár földet már elvették tőle. Anyai nagyanyám háztáji földjén termesztettünk dohányt, ami igen jól jövedelmezett.

– Mikor határoztad el, hogy nagyapád vitézi címét továbbörökíted?

– Négy évvel ezelőtt, amikor Mindenszentekkor szokás szerint hazalátogattam az innen 220 kilométerre lévő Tiszalúcra, s megálltam nagyapám sírjánál, hirtelen szíven ütött a felirat – bár százszor-ezerszer láttam már – : „Vitéz Koczka Ferencz”. Attól a pillanattól kezdve kezdtem el érdeklődni a vitézi rend, a vitézi eszmények, értékrend iránt. Felvettem a kapcsolatot a Vitézi Renddel, s megtudtam, hogy én is tagja lehetek a rendnek. Két évig tartott, míg minden dokumentumot beszereztem, s várományosa lettem a vitézi címnek.

– Mikor avattak vitézzé?

– 2008. szeptember 27-én került sor az avatási ünnepségre a budavári Mátyás templomban. A rendőri díszegyenruhámban mentem el az ünnepségre. A ceremónia keretében le kellett térdelni, és egy pallossal a vállamra ütöttek. Az akkor kapott díszes oklevél a rendőrőrsön, az irodámban van kitéve, hogy mindenki láthassa. Büszke vagyok rá!

– Mit jelent számodra a vitézi cím?

– Nemcsak a nemzethez való hűséget, hanem a nagyapám, apám iránti tiszteletet, értékrendjük átvételét is. Én is hasonlóan gondolkodom, élek, dolgozom, mint annak idején ők tették. Vallom és hirdetem, hogy a tisztesség, a becsület, az őszinteség, az egyenes, tiszta út, az emberi tartás mindenekfelett való. Vallom és hirdetem, hogy a tisztesség, a mások segítése – minden látszat ellenére – ma is sokkal kifizetődőbb, mint az ügyeskedés és az önzés. Ha segítsz másokon, az élet tízszeresen visszaadja azt. Kívánom, hogy ezt a bölcsességet mindenki megtapasztalhassa élete során.

Fogarasy Attila