Egy emlékmű négy évtizede

A tervek szerint tavasszal megindul a Fő utca program megvalósítása városunkban. A munkálatok során a Bajcsy-Zsilinszky tér is új arculatot kap. A legszembetűnőbb változás, hogy az 1978 óta itt álló emlékmű elköltözik a térről. Az alábbiakban a „búcsúzó” emlékmű négy évtizedes történetéből ragadunk ki néhány emlékezetes pillanatot.

Pilisvörösvár XX. századi történetének egyik legnagyobb jelentőségű, országos hírű eseménye volt az 1928-as bányászsztrájk, amely nagyon sok nélkülözéssel, szenvedéssel, lemondással járt az itt élő bányászcsaládok számára. A sztrájk kifejezte a bányászok összetartását, erejét, helytállását. Ennek állít emléket Bajnok Béla alkotása, amelyet a Bányászsztrájk kitörésének 50. évfordulóján 1978. november 23-án avattak fel ünnepélyes keretek között. Ez már a második emlékműve volt a Bányászsztrájknak, az elsőt a hajdani Lipót-akna épületegyüttesének bejáratával szemben állították fel a háború után. A régi emlékmű egy egyszerű obeliszk volt, a tetején vörös csillaggal. (A volt bányaépületek ma az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet raktárépületeiként szolgálnak. Tudomásunk szerint az emlékmű még megvan: valahol az épület udvarán.)

Az 50. évforduló közeledtével vetődött fel az akkori pártvezetőkben, hogy méltóbb, korszerűbb emlékművet kellene emelni a sztrájk és a vörösvári bányászcsaládok emlékére és tiszteletére.

 

A megvalósítására Bajnok Béla szobrászművészt kérték fel, aki rengeteget dolgozott a monumentális mészkő emlékmű kifaragásán. Minden munkát saját maga végzett. Egy nemrég megjelent portrékötetben (Fogadj szívedbe. Négy pilisvörösvári képzőművész portréja) a mű keletkezési körülményeiről és az alkotó művészi elgondolásairól a következőt olvashatjuk: „Ma is szívesen emlékszik vissza azokra a kőbányászokra is, akik – amikor hatalmas kőtömbbel a szemük láttára, ott a bányában, időnként kötélről lógva faragta az emlékművet – eleinte kissé megmosolyogva, hitetlenkedve, majd egyre nagyobb tisztelettel nézték az apró termetű művészt munkája közben. Végül tiszteletbeli brigádtaggá fogadták, amire ma is büszke…” „Bajnok Béla mindig is hangsúlyozta, hogy ez nem szobor, hanem emlékmű, jelkép. A Pilisi-medencében élő bányászok munkájának, harcainak tiszteletére készítette, melyet a pilisvörös-vári bányászsztrájk 50. évfordulóján avattak fel. Bár sok támadás érte, akikről igazán szólt: értették, mit szimbolizál, s a művész számára ez volt az elismerés.”

Feledy Balázs művészettörténész az említett kötetben így ír szakmai szempontból a műről: „Pilisvörösváron felállított köztéri munkája, az 1928-as bányászsztrájk emlékére készített emlékmű. Bár akkoriban a mű születése, felállítása mögött erőteljes politikai háttér volt, azt kell mondanunk, hogy a fiatal művész korszerű megoldást választott, s távol tudta tartani magát bármiféle harsogó küzdelemábrázolástól, ami ma is feltűnő, és a mű esztétikai tartósságát jelzi. A nagyméretű, szinte monumentális, organikus formákban meghagyott kő zárja magába a bánya szorongató világát, s itt, egy fülkében helyezkedik el a bronz bányászlámpa, alatta az emlékfelirattal.”

Bajnok Béla visszaemlékezése szerint az emlékmű felállítása nem ment könnyen, hiába figyelmeztette a darusokat, hogy három ponton kellene rögzíteni a követ a felemeléshez, nem hallgattak rá. A drót végül el is szakadt így kezdhették elölről az egészet – immár úgy, ahogy ő javasolta.

Az emlékműavatás nagyszabású ünnepség keretében zajlott, a díszvendégek (párt- és állami vezetők) részére tribünt építettek. Az emlékművet Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára avatta el.

Az emlékmű azóta is fontos szerepet tölt be a bányász hagyományok ápolásában. Bár a bányászat 70 éve megszűnt Vörösváron, minden évben bányásznapkor felkeresik az emlékművet az egykori sztrájkoló családok leszármazottai, illetve a pilisi és a dorogi szénmedence nyugdíjas bányászai, hogy tisztelegjenek a sztrájkolók és minden elhunyt egykori bányász emléke előtt.

A 10-es út megnövekedett forgalma az utóbbi évtizedekben már nem tette lehetővé, hogy méltóképpen megemlékezzenek – műsorral, beszédekkel – az emlékműnél az 1938-ban történtekről. A sztrájk 80. évfordulóján is mindössze két koszorú elhelyezésére került sor, a megemlékezések bent, a városháza dísztermében, a temetőben lévő bányászsíroknál, valamint a Napos Oldal Szociális Központ könyvtárában kialakított Bányász emlékszobában zajlottak.

Ez az érv is szerepet játszott abban, hogy 2009. december 10-én a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Bajcsy-Zs. tér felújításával összefüggésben áthelyezteti az emlékművet a Bányatelepre, a Rákóczi ut-cai játszótér mellett lévő közparkba. A napirendi pont előterjesztésében az alábbiak olvashatók:

„A tér tervezett átépítése során szeretnénk elérni azt, hogy a tér jelenlegi használati módja intenzívebbé váljék, dísztérként alkalmas legyen arra, hogy a Városháza épülete előtt rendezett hagyományos és újabb ünnepségek (pl. szüreti felvonulás, májusfaállítás- és bontás, virágtalálkozó, karácsonyi vásár stb.) méltó helye legyen. A rendezvények közönsége, illetve szereplői férjenek el a téren.

A bányász emlékmű jelenlegi helyén csak a környezetének méltó és elegendően tágas kialakításával, a környezetének az emlékműre hangolásával lenne elfogadható, Ez lényegében a kis tér egészét igényelné erre a célra, ami a fenti hasznosítást ellehetetleníti. Valójában a jelenlegi hely így sem ideális, mert az igen forgalmas 10-es út miatt nagy a zaj, nem lehet nyugodtan elidőzni vagy megemlékezést tartani az emlékmű mellett.”

Az emlékmű tehát tavasszal átkerül a Bányatelepre, ahol új helyének méltó kialakítását követően meghitt ünnepségek helyszínévé, az 1928-as bányászsztrájk és a vörösvári bányászat örök emlékévé válhat. (A szobor áthelyezéséről a Vörösvári Újság képriportban számol majd be.)

Fogarasy Attila