Vasútfelújítás
Bejárás és tervismertető Vörösváron
Nagy ütemben folyik a Budapest-esztergomi vasútvonal korszerűsítésének hatósági engedélyezési eljárása. Ennek keretében január 27-én helyszíni bejárás keretében a szakhatóságok képviselői végigutaztak a felújítandó szakaszon. Másnap a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetésével egész napos jegyzőkönyvező tárgyalásra került sor a pilis-vörösvári városháza tanácstermében. A vonatos helyszíni bejáráson a Polgármesteri Hivatalt Solti Kinga képviselte, a városházabeli megbeszélésen Gromon István polgármester is végig részt vett Solti Kingával és Majtényi Bernáttal együtt.
Az alábbiakban az engedélyes tervek készítője, a MÁVTI Kft. Tervismertetőjéből idézzük a közérdeklődésre leginkább számot tartó részeket.
A vonal átépítésének rövid ismertetése
Az északi összekötő vasúti Duna-híd és a hozzá csatlakozó rövid pályaszakasz 2008-ban átépült. A pénzügyi ütemezés szerint ezt követi majd az Aquincum-felsőn át Pilis-csabáig terjedő vonalszakasz átépítése, ami jellege szerint három jellemző szakaszra osztható:
Az első a Duna-híd és az óbudai Gábor Dénes főiskola közötti, kb. 4 km hosszú szakasz, ahol a városi környezet mellett az új 110-es gyorsforgalmi út tervezett nyomvonala határozza meg az átépítést. A meglévő pálya vonalvezetése kedvező, így a kisebb ívkorrekciókat leszámítva a mai vágány helyben marad ezen a szakaszon, mellette épül majd meg az új második vágány. Mindkét vágány 100 km/h sebességre lesz alkalmas az átépítés után. A gyorsforgalmi út szorosan a vasút mellett lesz, ezért a két létesítményt célszerű egy időben megépíteni, ha a pénzügyi keretek ezt lehetővé teszik.
A második jellemző szakasz a főiskola és az új Solymár-Pemü megállóhely közötti pályarész. Ennek hossza mintegy 8 km. A pálya itt az Aranyvölgyi-patak völgyében halad, síkvidéki jellegű, de a völgyperemet kedvezőtlen vonalvezetéssel követi, így legfeljebb 60 km/h sebességre lenne alkalmas, ha helyben épülne át. Szerencsére a patakvölgy széles, így lehetőség volt arra, hogy az új kétvágányú pályát új nyomon, 100 km/h sebességre alkalmas jellemzőkkel tervezzük meg ezen a szakaszon. A 110-es gyorsforgalmi út tervezett nyomvonala két helyen okozott nehézséget: Üröm megállóhelynél, ahol az új út keresztezi majd a pályát és Solymár, Akácfa utcai településrészénél, ahol a patakvölgy leszűkül, a gyorsforgalmi utat és a vasutat itt szorosan egymás mellett kell majd megépíteni úgy, hogy a vasúttal szomszédos ingatlanokból ne kelljen kisajátítani. A Solymárt követő rövid szakaszon úgy kellett megtervezni a vonalvezetést, hogy az itt lévő, Natúra 2000 besorolású vizes élőhelyeket a lehető legkisebb mértékben érintsük.
A harmadik jellemző szakasz Solymár-Pemü megállóhelytől Piliscsabáig tart. Hoszsza 12 km, jellege dombvidéki. A domborzati viszonyok és a sűrű beépítettség miatt a legkisebb korrekció is nagy költséggel járna, ezért a pályának ez a szakasza helyben épül át. A sebesség 60 km/h marad, kivéve az alagút és az azt követő néhány kilométernyi szakaszt, ahol 80 km/h sebességet lehet majd biztosítani. A második vágány Pilisvörösvárig építhető meg gazdaságosan. Pilisvörösvár után egyvágányú marad a pálya, kivéve az alagút előtti, a Terranova mai bejáratát közrefogó, mintegy 2 km hosszú szakaszt, ahol kétvágányú forgalmi kitérő teszi majd lehetővé az ellenirányban közlekedő vonatok találkozását. Így tartható csak a tervezett menetrend.
A vonalon dieselvontatás van, és az átépítést követő rövid ideig az is marad, de a pálya és a hozzá tartozó összes létesítmény úgy épül át vagy épül meg, hogy megfeleljen a villamosítás igényeinek. Az új vonal hézagnélküli lesz, a síneket összehegesztik, így jelentősen csökken majd a zajterhelés annak ellenére, hogy a sebesség nagyobb lesz. A meglévő műtárgyak szinte kivétel nélkül átépülnek úgy, hogy megfeleljenek a nagyobb terhelésnek és a jövőbeni villamosítás igényeinek. A pályakorrekciók és a második vágány megépítése jelentős kisajátítással jár.
Az állomások és megállóhelyek átépítésének rövid ismertetése
Az állomások teljesen új vágányhálózatot, korszerű peronokat, P+R parkolókat kapnak. A megállóhelyeken is új peronok és P+R parkolók épülnek. A vonalon három új megállóhely létesül: Aranyvölgy megállóhely a III. kerületi Gábor Dénes Főiskolánál, Pemü megállóhely Solymár nagy létszámú lakónegyedénél és Mátyás király utca megállóhely Pilisvörösvár és Pilisszentiván határában. Az új Aquincum-felső megállóhely a Szentendrei út nyugati oldalán, kétvágányú pályaszakaszon épül meg.
A peronok 55 cm magasak lesznek a sínek felső érintőjétől számítva, burkolatuk színezett idomkőből készül. A peronok megközelítése minden esetben megfelel az esélyegyenlőségi törvény elvárásainak. A peronok rámpákkal csatlakoznak a járdákhoz, Pilisvörös-vár szigetperonja lépcsővel és felvonóval érhető majd el az új aluljáróból. A peronok egy részét perontető fedi majd le, vagy esőbeállók épülnek az utasok részére.
Új megállóhely létesül Pilisszentiván és Pilisvörösvár határában is a Görgey utca mai útátjárójánál Mátyás király utca névvel. A pálya itt még kétvágányú, a peronok egymással szemben lesznek. A peronokat a mai útátjáró helyén épülő gyalogos átjárón lehet majd megközelíteni, ezért az útátjárót meg kell szűntetni. Helyette új útátjáró épül a Klapka utcát a Ponty utcával összekötő új út és a vasúti pálya keresztezésében. A megállóhely közelében összesen 63 személygépkocsit befogadó parkoló épül.
A legnagyobb változással járó átépítés Pilisvörösváron lesz. Az állomást meg kell hosszabbítani Piliscsaba felé annak érdekében, hogy a három vonatfogadó vágány megépülhessen. Mindhárom vágány személyvonatokat fogadhat majd, az első vágány melletti peron a felvételi épület mellett lesz, a második és harmadik vágány között széles szigetperon épül. A három személyvonati vágányra részben azért van szükség, mert innen egyvágányú marad a pálya, részben pedig azért, mert a jövőben Pilisvörösvár forduló állomás lesz, vagyis lesz olyan személyvonat, amelyik idáig közlekedik és innen indul viszsza Budapest felé. Az állomás hosszabbítása miatt a 10-es út útátjárója megszűnik, helyette közúti aluljáró épül. A peronok mindkét végükön megközelíthetők. A peronok Solymár felőli vége szintbeli átjárón érhető el, ami a felvételi épület körüli térburkolatról indul, a peronok Piliscsaba felőli vége lépcsőkkel és liftekkel csatlakozik majd a közúti aluljáróval együtt megépülő gyalogos aluljáróhoz. Új gyalogos felüljáró épül a vágányok fölött a felvételi épület közelében. A felüljárót használó gyalogosok lépcsőn és liften juthatnak le a felvételi épület melletti térburkolatra. Az első vágány peronja és az új állomási hozzájáró út közötti területen 181 férőhelyes P+R parkoló fér el. A felvételi épület mellett, szemben az új gyalogos felüljáróval, buszmegálló kapott helyet. Az állomáson további két vágány épül, az egyik közforgalmi rakodóhoz csatlakozik, a másik a Terranova rakodóvágánya.
Az úthálózat átépítésének rövid ismertetése
Külön említést érdemelnek az útépítési vonatkozások, bár ezek engedélyezését egy másik hatósági eljárás tárgyalja majd. Általában elmondható, hogy a vasúttervezés a fejlesztések több évtizedes elmaradását hozta felszínre a keresztező utak majd mindegyike esetében. Ezért a végső műszaki megoldás sok esetben csak hosszas egyeztetések eredményeként született meg. Az útátjárók jó része megszűnik, helyettük közúti aluljáró vagy felüljáró épül. A megmaradó útátjárók átépülnek, a forgalom biztonságát fény- és félsorompók, illetve korszerű vasúti biztosítóberendezés szolgálják majd.
Külön említést érdemelnek Óbuda, Solymár és Pilisvörösvár állomások útátjárói. Mindhárom megszűnik, Óbuda állomást közúti felüljáróval keresztezi majd a Pomázi út, Solymáron közúti felüljáró, Pilisvörös-váron közúti aluljáró épül. Piliscsaba egynyomú közúti aluljárója helyett új, kétnyomú, gyalogosok átvezetésére is alkalmas aluljáró épül, különös tekintettel az esélyegyenlőségre.
Pilisvörösváron, a Kálvária utca és az őrhegy utca felüljárója nem biztosítja a villamos űrszelvényt, ezért mindkét híd átépül. A Kálvária utca műtárgya egyvágányú szakaszon van, az őrhegy utcát viszont a Terranova forgalmi kitérő két vágánya fölött kell átvezetni.
A Pilisvörösvár nyugati szélén lévő, az őrhegy utca, a Terranova telephelye és a vasúti pálya által közrefogott településrész a Piliscsabai úton és a tőle kicsit távolabbi, a 10-es útról nyíló földúton közelíthető meg. A földút útátjárója nem belátható, ezért balesetveszélyes, a Piliscsabai út a völgy mélypontján lévő, alig három méter nyílású, boltozott átereszhez csatlakozik. Az áteresz lényegében illegális, de megtűrt, egynyomú közúti aluljáró. A pálya kétvágányú lesz ezen a szakaszon, ezért a ma is veszélyes útátjárót meg kell szűntetni. A szűk áteresz helyett kétirányú forgalomra alkalmas közúti aluljáró épül, az aluljáróhoz csatlakozó Piliscsabai út feltáró útként folytatódik a vasút túloldalán.
A forgalmi kitérő megépítése a Terranova útátjárójának megszűntetésével jár. A megszűnő útátjáró helyett közúti aluljáró köti majd össze az üzemet a 10-es úttal. A 10-es úti csatlakozás balra kanyarodó sávot igényel, ezért a 10-es út is átépül ezen a szakaszon.
Összeállította:
Fogarasy Attila
Tájékoztató
az időszakos műszaki vizsgálat keretében elvégzett előzetes eredetiségvizsgálatról
A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló módosított 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 44. § (5) bekezdésben foglalt előzetes eredetiségvizsgálatnak minősül, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet 12.§ (15) bekezdésében meghatározott, időszakos műszaki vizsgálat keretében elvégzett előzetes eredetiségvizsgálat is.
A hivatkozott rendelet szabályaira figyelemmel, a BM rendelet 44. §-ában, mely a járművek előzetes eredetvizsgálatának elvégzését írja elő – az eljárás kezdeményezését megelőzően legfeljebb hatvan napon belül - el kell fogadni Nemzeti Közlekedési Hatóság időszakos vizsgálat keretében elvégzett előzetes eredetiségvizsgálatot is.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság az időszakos műszaki megvizsgálás keretében végzett eredetiségvizsgálat elvégzésének tényét és annak eredményét az általa kiállított Műszaki adatlap „Hivatalos feljegyzések” rovatában tünteti fel az alábbiak szerint:
A Műszaki adatlap eredetiségvizsgálatra vonatkozó adattartalmának ellenőrzése a Okmányirodai rendszerben a korábbi gyakorlatnak és ellenőrzési folyamatoknak megfelelően.
A közlekedési hatóság a műszaki megvizsgálás során a jármű helyes műszaki adataira vonatkozó megállapításait a korábbiakban már megszokott és alkalmazott módon a Műszaki Adatlap megfelelő adatmezőjében, valamint az Adatlap „Záradékok” rovatban tünteti fel, mely adatok alapján - a korábbi szabályoknak megfelelően - a járműnyilvántartás adatainak a javítására a szükséges intézkedést meg kell tenni.
Hegyes Józsefné megbízott jegyző
nevében és megbízásából
Ruzsa Anett okmányiroda-vezető
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleménye
Jelentés a Budapest-nyugati pu. – Esztergom vasútvonal I. ütem átépítéséről
A rekonstrukció I. ütemének finanszírozására a támogatási kérelem 2009. július 15-én benyújtásra került a KIKSZ Zrt. részére, jelenleg annak felülvizsgálata zajlik, a támogatási kérelem aláírása várható időpontja 2010. májusa. Az NFÜ-vel múlt héten egyeztettünk, az NFÜ a Kormány elé akarja vinni a projekt finanszírozását 2010. április elején (7-ig). A Bírálóbizottsági Ülés várható időpontja: 2010. február.
– Az Északi vasúti Duna-híd–Esztergom vonalszakasz rekonstrukciós munkái lebonyolítói mérnöki és tervellenőri munkái tárgyú tendereljárás 2009. december végén elkezdődött.
– A Piliscsaba–Esztergom vonalszakasz rekonstrukciós munkái tárgyú tendereljárás indítása tervezett ideje: 2010. február (a Kormány döntésén múlik, a választásokig indulhat-e új eljárás).
– Az Északi vasúti Duna-híd kiegészítő építési munkái II. tárgyú tendereljárás indítása tervezett ideje: 2010. február.
– Az Északi vasúti Duna-híd–Piliscsaba vonalszakasz rekonstrukciós munkái tárgyú tendereljárás indítása tervezett ideje: 2010. május.
– Az Északi vasúti Duna-híd–Piliscsaba vonalszakasz biztosítóberendezési munkái tárgyú tendereljárás indítása tervezett ideje: 2010. május.
