Unser’ (Mueder)sproch

(Artikel / cikk: Kazinczy szellemében, Diákok a magyar nyelvről, Werischwarer Zeitung, Dezember 2009 / Vörösvári Újság, 2009. december)

Mit großem Interesse habe ich Ihren Bei-trag über den Wettbewerb des „Hauses der Künste” gelesen. Es ging um die ungarische Sprache und deren Bedeutung für die Teil-nehmer der Ausschreibung. Es wurden durchweg Arbeiten von Schülerinnen und Schülern der „Német Nemzetiségi Ált. Iskola” prämiert. In einem der Beiträge ist von der „süßen (ung. édes) Muttersprache” die Rede. Der junge Autor trägt den Ur-werischwarer deutschen Familiennamen „Fetter”. Wie wir von Miska bácsi wissen, gehörten die Fetters (Vötters) zu den ersten deutschen Siedlern Ende des 17. Jahrhun-derts. Aber genauso bemerkenswert finde ich den Beitrag von Klaudia Kruppa, die ihr Gefühl von Unsicherheit im deutschen Sprachmilieu zum Ausdruck bringt.

Es ist niemandem übelzunehmen, sich zum Ungarischen als Muttersprache zu be-kennen. Zumal die Beschreibungen der Jugendlichen durchaus die traurige Realität widerspiegeln. Wir haben unsere liebe We-rischwarer (Urgroß-) Muttersprache verloren.

Bemerkenswert bis seltsam ist die Situ-ation trotzdem (Wäre sie auch in Sieben-bürgen möglich?): Schülerinnen und Schüler deutscher Nationalität / Abstammung einer so genannten „Deutschen Nationalitäts-schule” machen sich Gedanken über die / ihre ungarische (Mutter)sprache. Insbeson-dere die fehlende emotionale Verbundenheit von Klaudia mit der deutschen (Urgroß-) Muttersprache stimmt einen nachdenklich.

Wer ist Schuld daran, dass die Mutter-sprache unserer Ahnen verloren gegangen ist? Die Schule wohl nicht, würde die Antwort der Verantwortlichen heißen, wie vor einigen Jahren im Streit um einen berühmt – berüch-tigten „Sonntagsblatt” - Artikel.

Was könnte die Schule aber dafür tun (bzw. was tut sie dafür), die verlorene Mutter-sprache wiederzuerlangen (meinen wir dabei ruhig die deutsche Schriftsprachenvarietät), sollte eigentlich die Frage lauten!? Sie wird sicherlich offen bleiben. Die Erfahrungen mit der mustergültigen Minderheiten(sprach)-politik Ungarns allein sind ein Garant dafür.

Nagy érdeklődéssel olvastam újságcikküket a „Művészetek Háza” pályázatáról, amelyben a magyar nyelv iránti érzelmekről kellett a pályázóknak nyilatkozniuk. Az idézett nyertes pályamunkák mindegyike a „Német Nemzetiségi Ált. Iskola” növendékeitől származik. Az egyik dolgozatban az „édes anyanyelv” áll a középpontban. A pályamű fiatal alkotója egy tősgyökeres vörösvári sváb családnevet visel: Fetter. Mint Miska bácsitól tudjuk, a Fetterek (Vötterek) az első német telepesek közé tartoztak. Ugyanilyen érdekes Kruppa Klaudia munkája, amelyben a német nyelvi közegben átélt bizonytalanságérzetéről ír.

Senkitől sem lehet rossz néven venni, ha / hogy a magyart tekinti anyanyelvének. Főleg, mivel a fiatalok leírásai a szomorú valóságot tükrözik. Elveszítettük kedves werischwari schwowisch´ Sprochunkat.

A szituáció mégis érdekes, ha nem furcsa (Erdélyben is lehetséges lenne ez?): Egy úgynevezett „Német Nemz. Ált. Iskolai” német nemzetiségű / származású diákjai a magyar (anya)nyelv iránti érzelmeikről elmélkednek. Elsősorban Klaudia hiányzó érzelmi fonala a német (dédanya)nyelvhez ejti gondolkodóba az embert.

Ki viseli a felelősséget azért, hogy elveszett őseink (anya)nyelve? Az iskola biztosan nem, szólna nagy valószínűséggel az illetékesek válasza, mint néhány évvel ezelőtt a híres-hírhedt „Sonntagsblatt”-cikk kapcsán kialakult diskurzusban.

Mit tehetne illetve mit tesz az iskola azért, hogy az elveszett anyanyelvet (és itt nyugodtan gondoljunk az irodalmi nyelvvariánsra) visszaszerezze a közösség számára, ez itt az igazi kérdés, amely nyilvánvalóan megválaszolatlan marad. Erre már csak Magyarország példás kisebbségi (nyelv)politikájának retro-perspektívája is garancia.

Richard Guth

Válasz Richard Guth levelére

Kedves Richard Guth!

Tökéletesen egyetértek Önnel abban, hogy „Senkitől sem lehet rossz néven venni, ha / hogy a magyart tekinti anyanyelvének.” Vagyunk így ezzel úgy jó 15 milliónyian.

Kérem, máskor se firtassa kinek-kinek az anyanyelvét, hadd döntse el mindenki maga, mi légyen is az.

Ami pedig az iskola felelősségét illeti a „kedves werischwari schwowisch’ Spro-chunk” elvesztéséért: Igen, valóban nem a Vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskola felelős érte!

De a pontosság kedvéért fogalmazzunk inkább úgy: nem a vörösvári iskolák és óvodák felelősek érte. (Mind az öt óvoda, a két általános iskola és a gimnázium német nemzetiségi oktatási-nevelési intézmény.) Nagyon is sokat tesznek ezek az intézmények a hagyományok és a helyi német dialektus megőrzéséért.

A Vásár téri iskola tanáraként ugyanakkor meglehetősen különösnek találom, hogy mindig minket talál meg elmarasztaló véleményével. Különösnek találom, hogy szó nélkül hagyja viszont olyan jelentős rendezvényeinket, mint az elmúlt tanévben a teljes tanulóifjúságot megmozgató és nagy sikerrel záruló „Sváb esküvő”-projektünket, szó nélkül hagyja, hogy kollégánkat, Lázri Juditot az év nemzetiségi némettanárává választották, szó nélkül hagyja, hogy ugyanő egy német nyelvi tankönyvcsalád szerzője és hogy ezeket a tankönyveket az iskolában használják is órán a gyerekek. Pedig ezekről is mind-mind olvashatott az újságban.

De tágítom a kört: amikor az anyanyelv elvesztésén kesereg, ködös szemmel nem veszi észre a nemrégiben kitett német-sváb nyelvű utcatáblákat, nem vesz tudomást Andrusch-Fóti Mária, Mida néni sváb délutánjairól a Templom Téri Általános Iskolában, szó nélkül hagyja a tavaly decemberben megjelent Dialektbuchot, dr. Müller Márta és And-rusch-Fóti Mária kiváló munkáját, amelyet városunk összes iskolájában használnak a tanítási órán a hivatásukat magas fokon és elkötelezettséggel gyakorló némettanáraink, s nem tekinti említésre méltónak a Német Nemzetiségi Önkormányzat tevékenységét sem, amely a hagyományok, így a nemzetiségi nyelv ápolását, megőrzését, a nemzetiségi önazonosságtudat erősítését tekinti legfőbb feladatának.

ők nem keseregnek és vádaskodnak, hanem cselekednek!

Kedves Richárd!

Nem tudom, hogy Ön hol él: Solymáron, Németországban vagy Afrikában? De könnyű e-mailen keresztül lövöldözni ránk. Jobban tenné, ha néha-néha eljönne közénk, szóba állna velünk személyesen is, megismerkedne az intézményeinkben és nemzetiségi egyesületeinkben folyó gazdag munkával, s megismerkedne azokkal a nagyszerű emberekkel, akiknek szívügye a nemzetiségi nyelv átörökítése és az ősi hagyományok életben tartása.

Ami pedig két tanítványomat illeti – akiket pellengérre állított anyanyelvi érzelmeik okán –, ők mindketten az iskola legkiválóbbjai közé tartoznak. Sokoldalú tehetségek, többek között németül is folyékonyan beszélnek. Biztos vagyok benne, hogy rajtuk nem fog múlni a helyi sváb nyelv és identitás megőrzése, mert átérzik jelentőségét és értékét. Mindamellett magyar anyanyelvüket és hazájukat szerető felnőttek lesznek, értékes állampolgárai országunknak.

Ajánlom magunkat!

Üdvözlettel:

Fogarasy Attila
tanár

Álarcosok

Az egyszerű, gyanútlan választópolgárt úgy simogatja az a szó, hogy „független”. Talán ő az igazi, a „független”, aki nem a vad politikust testesíti meg, ő a mesébe illő jótevő? A független, a semleges, ő aztán nem árt senkinek.

Aki azt hiszi, hogy van független újságíró, bemondó, vagy médiaszakember, elemző vagy közvélemény-kutató, akár független politikus, az óriásit téved.

Sok újságíró, vagy médiasztár eljátszva a függetlent, az elfogulatlant, önmagát minden érték felett állónak feltüntetve magas szinten talpnyaló. Ennek a műfajnak hódolva a kényszer, a saját egzisztenciális érdekeik megtartása befolyásolja őket. Egyre jobban sántít a közszolgálatiság is. Kitől, mitől függetleníti magát valaki? Az ember társas lény. Függ az Istentől, a családtól, a barátoktól, a környezettől, sőt saját hangulatától is. Politikai értelemben (bár létezik a fogalom) sincs függetlenség. Az ember érző lény. Impulzusok, befolyások érik. Egy nagy formátumú politikus mondta a parlamentben: „független, semleges világlátása csak a halottnak van”. Csak nem képzeljük, hogy ebben a kiszámíthatatlan világban, egy hiteltelenített, kirabolt országban éppen a labilis függetlenekbe vetnék az emberek a hitüket?

Este, mikor minden elcsendesül, és lelki tükröt tartunk magunk elé, (már akinek van ilyen) felmérjük, hogy mely politikai párt, mely értékrend az, ami közel áll hozzánk. Mit jelent a függetlenség? Se ide, se oda, semmi felelősség? Lapos kúszás? Innen is remélek valamit, onnan is? Gyávaságot és arcnélküliséget? Függetlenség… A bukott politikusok mind függetlenekké váltak. Ha nem kellett a népnek az őszinteség, ha elutasították őket, álarc mögé rejtőzködtek. Független értékrendről hallott már valaki? Ha nem mondom el, ki vagyok, mit akarok, titok övezi értékrendemet, s később akkor váltok köpönyeget, amikor kell (ahogy ezt már sokan megtették), s bízom abban, hogy félrevezetett nép más köntösben piedesztálra emel.

Reménykedjünk abban, hogy az őszinteség újra erény lesz és nem bűn! Ne higgyünk a függetlenségben! Olyan nem létezik, az maga a langyos pocsolya.

Bátran kell vállalnunk magunkat, identitásunkat, pártunkat, nem szégyenkezve, sunyin, motyogó szájjal, hogy drága nemzetünk és hazánk a fontos.

Óvakodjunk a függetlenektől, mérgezhetik a levegőt!

Dr. Gábeli Zoltánné

Megjegyzés

Kedves Gábeli Zoltánné!

A magam részéről köszönöm, de nem kérek a kioktatásból!

Fogarasy Attila
pártoktól független közszolgálati újságíró, szerkesztő

Betörések az üdülőtelepen

A pilisvörösvári üdülőtelep gondjairól olvashattak már a Vörösvári Újság néhány számában, hisz a környék helyzete, elhanyagoltsága egyre inkább tarthatatlan. A legnagyobb gondot még mindig a közvilágítás teljes hiánya okozza, azon belül is a 10-es út mentén fekvő Útőrház utcai buszmegálló állapota, hisz az egész térség sötétségbe burkolózik. Korábban ezzel foglalkoztam már e lap hasábjain, ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a helyzet szó szerint életveszélyes! Ráadásul másfél éve írt soraim óta még több ember – és ezzel együtt gyerek – költözött a település peremére, kik iskolába, óvodába busszal járnak, s nap mint nap átkelnek a világítás nélküli útszakaszon.

Persze a teljes sötétség a közbiztonság romlását, szinte már teljes hiányát is magával hordozza. A betörések híre nem számít különösebben meglepő információnak a környéken élőknek, hozzánk például néhány év alatt kétszer törtek be. Egyszer ráadásul úgy, hogy a házban aludtunk, s a kutya ugatására felébredve nyitott sufniajtót, szétvágott kerítést találtunk. Ekkor nem vittek el semmit, mindössze egy vascsövet szedtek ki a földből – minden bizonnyal védekezésül szolgált volna, hisz a másik kertben megtaláltuk elhajítva. A másik alkalommal azonban nem voltunk ilyen szerencsések, akkor több szerszámot is eltulajdonítottak otthonunkból, s fel is dúlták annak jó részét.

Nem volt ez másképp február elején a Telepes utcában sem, hol sorozatos betöréseket jelentettek az ott lakók és a nyaralótulajdonosok. „Inkább azokba a házakba törtek be, ahol nem volt kutya, de ott mindent feldúltak” – meséli egy károsult, kitől azonban csak rézkábeleket loptak el. „Volt a kertben egy motor is, ahhoz például nem nyúltak, de a drótokról még a borítást is volt idejük lefejteni” – magyarázza, és mutat a szoba közepén fekvő maradványokra.

A betörők vagy a lakatokat törték fel, vagy a kerítéseket vágták szét, ami nem újdonság a környéken. Korábban bevett szokásuk volt például a Derű utcával párhuzamos átjárót vágni a kerteken keresztül, hogy menekülési utat alakítsanak ki.

Rendőrautót, polgárőröket a környéken ritkán látni, s a sötétség is a tolvajok malmára hajtja a vizet. Igaz, a történethez az is hozzátartozik, hogy a február eleji betörések helyszínén az ott lakók saját pénzből megoldották a világítás kérdését.

Persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért fordítsanak a szervek több figyelmet az üdülőtelepre, mikor ott „csak telkek vannak”, ráadásul a város belsejében is akadnak gondok. Erről árulkodott a Hősök téri telefonfülke, de a lelopott temetőkapu is. Viszont mindenképp le kell szögezni, hogy az üdülőtelep már rég nem olyan, mint például 10 éve volt. Akkor még csak elvétve laktak emberek, családok a környéken, mindössze nyáron mentek ki hosszabb-rövidebb időre a nyaralótulajdonosok. Azóta viszont megsokszorozódott az üdülőtelepen élők (!) száma. Ha valaki nem hiszi, csak sétáljon el a területre – persze ne este, mert a szabadon bóklászó kutyák és a kétes céllal osonó „látogatók” mellett nem biztos, hogy ez jó ötlet lenne.

Addig pedig, míg ez a probléma megoldódik, mindenki különösen vigyázzon értékeire. Bár ha körbenézünk a területen, aggodalommal a szívünkben megállapíthatjuk; a megoldás ki tudja meddig várat magára…

Nincs ugyan aszfaltút az üdülőtelep nagy részén, nincs szennyvízelvezetés és még sorolhatnám. A legnagyobb problémát mégis a közvilágítás hiánya okozza.

Gribek Dániel

Kiegészítés

Olvasónk levele nyomán megkerestük a rendőrség helyi vezetőit, akik a betörésekkel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adták:

„A további betörések megelőzésére, az elkövető felderítése és elfogása érdekében a rendőrség fokozott ellenőrző szolgálatot vezetett be. A szolgálatot mindennap egy rendőr és egy polgárőr közösen látja el, mindketten civil ruhában, jelzés nélküli polgárőr gépkocsiban. A rejtett figyeléssel, gyalogos portyázással nagyobb hatékonysággal lehet az elkövető(ke)t felkutatni, tetten érni és elfogni, mint nyílt, demonstratív jellegű rendőri jelenléttel.”

A sikeres akció érdekében a rendőrség további adatokat (szolgálat pontos ideje, helyszíne) nem kívánt közölni.

– a Szerk.

Hóhányók

A rendkívüli időjárás, a hirtelen lehullott nagy hó nemcsak mindennapi életünket, közlekedésünket nehezítette meg, hanem már-már emberi kapcsolatainkra is rátelepedett. Legalábbis erre utal, hogy január-február hónapban többen is megállítottak engem az utcán panaszkodva a „Tanácsra”, hogy nem takaríttatja le időben az úttestet, a Fő utcai üzlettulajdonosokra, hogy nem lapátolják el a havat az üzletek előtti járdáról, a szomszédokra, hogy az ő portájuk elé dobálják a havat.

Úgy gondolom – azon túl, hogy mindenkinek ismernie és tennie kell(ene) a dolgát ilyen időkben –, egy kis türelem és belátás sem árt, ha akad a háznál. Nehogy a hó elolvadjon, és a harag megmaradjon.

– a Szerk.

Szereplő kerestetik

A Moór Anna Amatőr Színjátszó Kör legújabb színdarabjához várja szereplők jelentkezését, akik kedvet éreznének egy színdarabbeli 20 éves fiatalember és egy 45 éves férfi szerepének eljátszásához.

Jelentkezni lehet Sándor Jolánnál a 26-330-644-es és a 30-567-1057-es telefonszámon.

Társadalmi szervezetek támogatása

Várhatóan február 25-i rendes ülésén dönt városunk önkormányzati képviselő-testülete a helyi civil szervezetek támogatásáról. A 2010. évi költségvetési rendeletben a támogatásként kiosztható keret összesen 19 millió 260 ezer forint. A rendelet értelmében ennek 2,5%-át, azaz 481,5 ezer forintot tartalékkeretbe kell tenni, így a ténylegesen kiosztható összeg: 18 778,5 ezer forint.