Csillagos ég
A Csillagászat nemzetközi éve
A Nemzetközi Csillagászati Unió kezdeményezésére, az ENSZ és az UNESCO jóváhagyásával a 2009. év a Csillagászat nemzetközi éve volt. 2009-ben emlékeztünk arra, hogy Galileo Galilei a maga készítette távcsövet az ég felé fordította és számos felfedezést tett, melyek nemcsak a csillagászatban voltak jelentősek, hanem a kultúrában is, és átalakították a világnézetünket. Hogy ki találta fel a távcsövet, nem tudjuk, amikor a hír Galileihez eljutott néhány napon belül maga is készített távcsövet. Megfigyelései igazolták a heliocentrikus világképet, és ezzel megkezdődött a Naprendszer és a Naprendszeren kívüli világ feltárása.
Galilei után még legalább két és fél évszázadon át a csillagászok szemmel végezték a távcsöves észleléseket, majd a fényképezés feltalálásával a fotografikus megfigyelések egy évszázadon áttartó korszaka következett. A huszadik század végére, pedig számítógéppel vezérelt elektronikus detektorok kerültek a távcsövek fókuszsíkjába. Az adatgyűjtés a számítógép háttértárába történik, így a csillagásznak már nem is kell a távcsőnél lennie, a tárolt képeket bármikor megnézheti. Az Univerzumról szerzett tudásunk legfőbb forrása a 20. század közepéig a látható fény volt.
Infravörös-csillagászat
Az infravörös sugárzás csak hullámhosszában különbözik a látható fénytől. A látható fény hullámhossza 0,3-0,8 mikrométer, az infravörös fényé 1-300 mikrométer közötti sávot jelenti. A földfelszíni infravörös-csillagászat az 1960-70-es években kezdődött, de nem lett sikeres a környezet zavaró hősugárzása miatt. Az igazi infravörös-űrcsillagászat 1983-ban, az IRAS mesterséges holddal vette kezdetét. Azt várták, hogy az infravörös ég nagyon hasonló lesz a látható égbolthoz, mert ugyanazok a csillagok sugároznak. Azonnal kiderült, hogy az égbolt az infravörös hullámhosszakon szinte nappali fényességű. Váratlan volt a kiterjedt, csillagközi porfelhők megjelenése, sok csillag infravörösben fényesebb. Az Univerzum csillagjai sugárzásának legnagyobb részét az infravörös tartományban bocsátja ki, és ezeken a hullámhosszakon az Univerzum sokkal átlátszóbb is, mint a látható fényben. A csillagközi porfelhők részecskéi elnyelik és szórják a látható fényt, ezért a távolabbi égitestek fénye gyengül, mire hozzánk érkezik. Ez a hatás kevésbé érvényesül az infravörös hullámhosszakon.
Az infravörös tartományban keresztülláthatunk az egész Tejútrendszeren, megfigyelhetjük a Galaxis egyébként láthatatlan magját, és beláthatunk a legfiatalabb csillagokat körülvevő sűrű porburkokba is. Infravörös csillagtérképet készít a WISE műhold, amit 2009. december 14-én bocsátottak útjára Kaliforniából. Föld körüli pályán, 10 hónapig pásztázza az égboltot és részletes infravörös térképet készít az Univerzumról. A WISE segítségével sok, eddig ismeretlen objektum felfedezésére számíthatunk.
Még megjegyzem, hogy az infravörös sugarakat (hősugarak) nem láthatjuk, ezért az érzékelt legrövidebb hullámhosszú infravörös sugarat kék színnel a leghosszabbat vörössel jelenítik meg, a közbenső hullámhosszakat a kék és a vörös közé eső szivárvány színeinek feleltetik meg, ahol nincs hősugárzás ott a kép fekete.
A Magyar Csillagászati Egyesület honlapjáról számos csillagászati honlapra lehet eljutni: http://www.mcse.hu/
Saufert János
A szájszag kezelhető
avagy gondolatok a kutyák fogkövességéről
Sok kutyatulajdonos panaszkodik arról, hogy bűzös a kutyája szája. A kellemetlen szag mögött több kórok is állhat. Az egyik leggyakoribb ok a fogkő. A kutya fogköve nem csupán esztétikai probléma. A fogakon lerakodott anyag a fog-foghús határára húzódva komoly ínyproblémát okozhat és a mechanikai irritáció mellett a benne feldúsuló baktériumok krónikus gyulladást tarthatnak fenn. Ez minden esetben komoly fájdalommal jár és gyakran ínyvérzés követheti. A folyamat előrehaladtával fogmeder-, illetve foggyökérgyulladás jelentkezik, ami végül a fog elvesztésével jár.
A szájszag a fogkő okozta gyulladás velejárója. Senki nem nézegeti naponta a kutyája száját, de a kellemetlen szag azonnal észrevehető. Ebben az esetben nem szabad várni. Az állatorvos gyorsan és fájdalom mentesen el tudja távolítani a felrakódást. Ezt általában bódításban végezzük. Speciális ultrahangos depurátor segítségével az íny károsítása nélkül eltávolítjuk a fogkövet, majd az érzékeny foghúst leecseteljük. Függően a lágy szövetek állapotától a kezelést követően 5-7 napos antibiotikum kúrát javasolunk a baktériumszám mérséklésére.
A dentális plakkok kialakulására egyedi hajlama van a kutyáknak, hisz a szájban lévő baktériumok mennyiségi és minőségi összetétele alapvetően befolyásolja a folyamatot, de a takarmányozással nagyban javítható az állapot. A kőképződése megelőzhető vagy legalább is lassítható speciális tápok etetésével. A takarmányozási szokások megváltozásával, az előre gyártott kutyaeledelek elterjedésével kutyáink egyre kevesebbet rágnak, pedig a rágás elengedhetetlen a fogfelszín tisztulásához. A szinte rágás nélkül lenyelhető, száraz táp sem kedvez a fogak öntisztulásának. Maximum 1-2 roppantás a hátulsó fogakon és akadálytalanul lenyelhetőek. Különösen káros lehet a fogak állapotára az állandó nedves, pépes táplálék etetése. A konzervek és húspépek, amelyeket csak nyelni kell, evés után, vastag lepedéket képeznek. Ha a kutya nem szívesen rág, fogai sem tisztulnak. A rágás a kutya fogmosása! Szerencsére napjainkban már számos táp tartalmaz kőképződést gátló adalékokat és szárazon etetve biztosítja a megfelelő rágást is. ( pl.: Trovet Dental).
A tápokon kívül több olyan kiegészítő is kapható már, mely lassítja a kő kialakulását.
A PlaqueOff Animal hatóanyaga egy természetes növényi anyag (alga), amit a kutya eledelére szórunk. Emésztéskor az alkotóelemek felszívódnak, és olyan összetételű nyál képződik, amely fellazítja a fogkövet és megakadályozza az újabb felrakodást a fogakon.
Több olyan jutalomfalat is kapható már (pl.: Pedigree Denta Rask, Pedigree Denat Stick), mely rágásra készteti a kutyát, így mechanikusan tisztítja a fogakat, különösen a hátsókat, amelyeken a baktériumok és a fogkő rendszerint először jelennek meg. Ezek etetésével fokozódik a nyálelválasztás is mely szintén lassítja a folyamatot.
Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy megfelelő takarmányozás önmagában is megoldja a problémát. A kialakult jelentős felrakódásokat csak célzott kezeléssel távolíthatjuk el.
Dr. Talpag Bálint
állatorvos
