Hihetetlen, de igaz; gyalázatos, de igaz; arcpirító, de igaz: január harmadik hétvégéjén ellopták a vörös-vári köztemető főbejáratának kétszárnyas kovácsoltvas kapuját. A tolvajok nem voltak tekintettel se Istenre, se emberre; se az élőkre, se a holtakra. Kegyeletsértő, a közösség, az itt élő emberek érzéseit, az ősök szellemét, drága halottaink emlékét gyalázó aljas cselekedet volt ez.

Nagyjából sejtjük, tudjuk, kifélék, mifélék voltak az aljasok, akik kiemelték a kaput az éjszaka leple alatt, hogy azután a felismerhetetlenségig összekalapálják valahol a környék zug-vasgyűjtő telepeinek egyikében.

Eszembe jut, hogy amikor tavaly a temető mögötti fakereszt bronz Krisztus-szobrát ellopták a tolvajok, egy helyi rendőr azt mondta nekem szomorúan: „Ezek a gazemberek korábban legalább a vallást tisztelték, úgy látszik, most már semmi sem szent előttük... Áthágták az utolsó határt is: szabad a vásár...”

Mintha csak erre rímelne a temető gondnoknőjének kétségbeesett sóhaja: „Mióta ellopták a kaput, minden reggel, amikor bejövök a temetőbe, azért imádkozom, hogy jaj, csak meglegyen a főkereszten a Krisztus-korpusz, hogy jaj, csak legalább azt ne vigyék el a tolvajok!”

Mások nem ennyire aggódóak, felháborodottak. Mintha egyre közömbösebbek lennének az emberek ebben a városban. Égbekiáltó, ami történt, mégis gyorsan napirendre térnek fölötte. „Ha ellopták, hát ellopták! Mit lehessen csinálni? Ilyen világban élünk!”

És ha legközelebb a templom sisakját lopják el? Hol húzódik a határ ég és föld, lehető és lehetetlen között?

Amikor a lopást követő napokban először lementem a temetőbe, szíven ütött az üresen ásító bejárat. A mívesen megmunkált, sok évtizede szolgáló kaput már csak fényképekről tudjuk felidézni ezentúl. Elő is kerestem egyet hazatérvén. Ránéztem, s belegondoltam: ezen a kapun volt kitéve három évvel ezelőtt édesapám, két évvel ezelőtt édesanyám halotti értesítője. Ezt a kaput tárták ki akkor, amikor végső nyugvóhelyükre vitték őket, és még oly sok rokonomat, ősömet is...

A zöldre festett, kovácsoltvas kapu már-már muzeális érték volt, régóta hozzátartozott a városképhez. A városképhez, amelyben az elmúlt évtizedekben sajnos puzzle-szerűen cserélődtek ki a régi Vörösvár hagyományos, míves épületei a korszerűvel, modernnel, olykor pazarló-hivalkodóval.

Csak a kapu nem változott, a helyén maradt, s nyitódott, csukódott a sok száz elhunytat befogadván. Az eresztékei, pántjai megrozsdásodtak, de még mindig állták az idők ostromát.

Csak az emberi aljasság volt képes kifordítani sarkaiból...

Fogarasy Attila

Hazám, Hazám...

Mezőségi (Erdély) népdal

Hazám, Hazám, édes Hazám,
Bárcsak határidat látnám!
Látom füstjét, de csak ennyit,
Az ég alján lengedezni…

Mind azt mondják, nem a füstje,
Mind azt mondják, nem a füstje.
Mer' a nagy hegyeknek ködje,
Mer' a nagy hegyeknek ködje.

Fölmegyek én egy nagy hegyre,
Annak is a tetejére…
Onnan nézek Hazám felé,
Édesanyám háza felé.

Én Istenem, rendelj szállást,
Mer' meguntam a bódorgást.
A bódorgást, a vándorlást,
Az idegen földön lakást.

Édesanyám gyújts gyertyára!
Hazaérek vacsorára.
Hadd egyem egy jó vacsorát,
Amit Édesanyám csinált.

Arra kérem Istenemet,
Arra kérem Istenemet,
Hogy el ne hagyjon engemet,
Hogy el ne hagyjon engemet!

(Elhangzik a 2010. március
15-i városi ünnepségen)

Partnerkapcsolat

Polgármester-választás Gerstettenben

Újabb 8 évre Roland Polascheket választották meg a gerstetteni önkormányzat élére a 2010. január 24-én lezajlott polgármester-választáson. A régi-új polgármester elsöprő fölénnyel, a szavazatok 96%-át megszerezve lett első.

Az újraválasztott polgármester honlapján (www.roland-polaschek.de) így köszöni meg a választópolgárok bizalmát:

„Ich freue mich auf weitere 8 Jahre mit Ihnen, liebe Bürgerinnen und Bürger, und bin mir ganz sicher: zusammen sind wir stark und können vieles bewegen!”

Roland Polaschek 16 éve szolgálja polgármesterként németországi partnertelepülésünk polgárait.

Választási programjának részét képezi a kapcsolatok szoros ápolása a partnertelepülésekkel. Vörösvárhoz különösen erős szálak fűzik, számos városunkbeli polgárral tart fent őszinte, jó barátságot.

Roland Polaschek 53 éves, házas, két gyermeke van.

A képek forrása:

www.roland-polaschek.de

 

 

Meghívó

 

Gromon István
polgármester