Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéséhez.

X. évfolyam 2. szám 2010 február
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

A költségvetésről és a józan észről

Interjú Gromon István polgármesterrel

Nagyításhoz kattintson a képre!
– Január 28-i ülésén a Képviselő-testület elfogadta a város 2010. évi költségvetését. Hogyan sikerült a rendeletben forrást biztosítani annak a 120 millió forintnak, amit Ön a legutóbbi polgármesteri interjúban – még a költségvetés összeállítása idején – a kiadási oldal többleteként nevezett meg?

– Mondhatnám azt is, hogy sehogy, de pontosabb úgy fogalmazni, hogy az egyébként indokolt és szükséges kiadási előirányzatok drasztikus lefaragásával értük el az egyensúlyt. A 88 millió forintos állami elvonás, a normatívák 9%-os csökkentése miatt ebben az évben már nemcsak a személyi és a dologi kiadásokat kell minimumon tartanunk, hanem az intézmények épületeinek és a közterületeknek a karbantartását is halogatni kell, s olyan költségvetési sorokhoz is hozzá kellett nyúlni, amelyekhez a korábbi években soha: jelentősen csökkenteni kellett például a köztisztviselők és a közalkalmazottak béren kívüli juttatását (kafetéria), sőt még a civil szervezetek támogatását is.

– A napirendi pont vitája során Ön „a túlélés évének” nevezte 2010-et. Mennyire vehetjük drámainak ezt a kijelentést?

– Nem a kijelentés drámai, hanem a valóság. A Polgármesteri Hivatalnak és egyéb önkormányzati intézményeknek a szükségesnél kisebb létszámmal kell ellátniuk feladataikat, s a legszigorúbb takarékosságra vannak ítélve a fűtés, világítás, az eszköz- és anyagbeszerzés és az egyéb dologi kiadások terén is. Az intézményfenntartásból való részleges állami kivonulás miatt ebben az évben a normatíván felül 269 millió forintot (!) kell költenünk az intézményekre. Ez azt jelenti, hogy az Önkormányzat a saját bevételeinek kb. a felét kénytelen az állami finanszírozás pótlására költeni.

Ezt az összeget csak olyan áron tudjuk előteremteni, hogy például az intézmények épületeinek karbantartására az igazgatók által igényelt 155,5 millió forint helyett 0 forintot terveztünk! A Műszaki Osztály 27,7 millió forintos városüzemeltetési költségigényével szemben erre a feladatra csupán 5,8 millió forintot tudunk biztosítani. Így aztán csak fillérek jutnak ebben az évben a viacoloros, az aszfaltozott és a murvás utak karbantartá-sára, a közterületi eszközök pótlására és felújítására, továbbá halasztódnak a közvilágítás-fejlesztések, árokfelújítások stb. A 3,3 milliárd forintos önkormányzati költségvetésbe csupán 1,9 millió forint tartalékot tudtunk betervezni! – Ilyen költségvetéssel 1-2 évig lehetne működni, aztán kezdene megbénulni a város.

A szó szoros értelmében a túlélés tehát a cél. Minden önkormányzat abban reménykedik, hogy az új kormány – akármilyen összetételű lesz is – visszatér a józan ész útjára, és biztosítja az oktatási, nevelési, közművelődési, egészségügyi és szociális intézmények fenntartásához szükséges összegeket. Ha így lesz, akkor – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a többi problémát itt helyben biztosan megoldjuk.

– Olvasóinknak megígértük, hogy rendszeresen tájékoztatjuk őket a Kultúrház felújításáról. Ezért felteszem a kérdést: hogyan haladnak a munkálatok, felmerültek-e újabb problémák, és ezeket hogyan sikerült megoldaniuk?

– Sok gondot okozott a színházterem acél tetőszerkezetének megerősítése, de most már nyugvópontra került az ügy, a megerősítés elkészült, s azóta a munkálatok jó ütemben zajlanak. Befejeződtek a színpad mögötti öltözők átalakításának falazási, vakolási és hidegburkolási munkái; a színházteremben elkészült a bejárat fölötti galéria vasbetonszerkezete, valamint a tetőszerkezet hőszigetelése és gipszkartonozása is. Megtörtént a stúdióhelyiség kialakítása, a színpad megnagyobbítása (+20 m2), a gépészeti és az elektromos alapszerelés, valamint a villámvédelem kialakítása. Összességében tehát jól haladnak a munkák, minden jel szerint a vállalkozó tartani tudja a pünkösdre tervezett átadási határidőt.

– „A pilisvörösvári csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztése” című, több mint 1 milliárd forint európai uniós támogatást megcélzó önkormányzati pályázat sikerének egyik feltétele a Szennyezés-csökkentési intézkedési terv végrehajtása. Ennek érdekében tavaly december 1-jére fórumot hirdetett az Önkormányzat, amelyre meghívták a potenciálisan határértéken felüli szennyvizet kibocsátó vállalkozókat. Megdöbbenve értesültem arról a január 28-i képviselő-testületi ülésen, hogy erre a fórumra mindössze 15 vállalkozó jött el, és közel sem a vélhetően legnagyobb szennyvízkibocsátók. Sikerülhet-e így valóban csökkenteni a szennyezés mértékét?

– Remélem, hogy igen, mert a december 1-jei fórum csak egy volt azok közül a lépések közül, amelyekkel a célt elérni kívánjuk. Igaz, hogy erre a fórumra kevés vállalkozó jött el, de a meghívólevelünkből sok értékes információ jutott el azokhoz is, akik nem voltak ott. Aztán összeállítottunk egy dokumentumot „Mit kell tenniük a vállalkozásoknak a határértéken felüli szennyvízkibocsátás el-len?” címmel. Ezt megjelentettük a Vörösvári Újságban, és föltettük a városi honlapra is.

A szennyezéscsökkentési ütemterv sikere érdekében egyébként nemcsak a vállalkozásoknak vannak teendői, hanem a város polgárainak is. Ezért egy másik dokumentumot is összeállítottunk „Mit tehet Ön a szennyvíztelep túlterhelése ellen?” címmel. Ez is megjelent a Vörösvári Újságban, és fönt van a városi honlapon is. Szintén a lakosságra tartozik a szennyvízcsatornába való illegális esővíz-bevezetések problémája. Ezzel kapcsolatban múlt év novemberében és decemberében egy-egy tájékoztatót juttattunk el minden háztartásba, amelyekben felhívtuk az ingatlantulajdonosok figyelmét arra, hogy a csapadékvizet nem szabad a szennyvízcsatornába bekötni, mert az nagyban rontja a szennyvíztelep tisztítási hatékonyságát. Jó hír, hogy több konkrét esetről tudok, ahol az ellenőrzés hírére az ingatlantulajdonos megelőzte a konfliktust, s önként lekötötte a csapadékvizet a szennyvízcsatornáról.

Mindezeken túl a szennyvíztelep üzemeltetőjének is, az Önkormányzatnak is, és a Környezetvédelmi Felügyelőségnek is vannak feladatai a szennyezéscsökkentési ütemterv sikere érdekében. A dokumentumban vállalt szennyezéscsökkentést a majdani felújított telep tervezett átadásáig (2013 közepére) kell elérnünk. Remélem, hogy a hátra lévő két és fél év elég lesz ahhoz, hogy teljesítsük a kommunális szennyvízre vonatkozó határértékeket.

– Legutóbbi ülésén a Képviselő-testület határozatot hozott arról, hogy a Konzorciumi megállapodás helyett Együttműködési megállapodást köt a Magyar Közút Non-profit Zrt.-vel a Fő utca program megvalósítására. Mennyiben különbözik egymástól a két megállapodás?

– Annyiban, hogy a Magyar Közút nem lesz konzorciumi partner, tehát csak mint építtető vesz részt a programban és nem mint beruházó. Ez nagy könnyebbség mindkét fél részére, ugyanis a Magyar Közút nem szeretett volna konzorciumi partner – s így támogatott – lenni (annak minden kötelezettségével és a vele járó jóval nagyobb felelősséggel), az Önkormányzat pedig így önállóan valósíthatja meg a beruházást, ami számottevően enyhít a beruházási eljárás bonyolultságán.

– Ha egyik fél sem akarta a konzorciumot, akkor miért kötöttek erre korábban szerződést?

– Mivel a 10-es főút állami tulajdonban van, a NIF Zrt. volt jogosult a Fő utca-rekonstrukció építési engedélyének benyújtására. A NIF azonban ezt a feladatot nem akarta magára vállalni, ezért a Közlekedési Minisztérium 2009 júniusában a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t jelölte ki beruházónak, akivel – a pályázati kiírás előírásainak megfelelően – az Önkormányzatnak konzorciumi megállapodást kellett kötnie. Az utóbbi hónapokban azonban a Magyar Közút is megriadt a feladattól (mivel országosan immár kb. 300 kisebb-nagyobb projektben érintett hasonló módon), s végül a ROP Irányító Hatóság úgy döntött, hogy az Önkormányzat megvalósíthatja a beruházást konzorcium nélkül is. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy ezzel az utolsó bürokratikus akadály is elhárult a Támogatási szerződés aláírása elől, s kiírhatjuk végre a kivitelezői közbeszerzéseket, azok lezárultával pedig ténylegesen megkezdődhet a Fő utca felújítása, ami – a Kultúrház átadásával együtt – reményeim szerint végül mégis örömtelivé teszi majd a 2010-es évet.

Fogarasy Attila

Tájékoztató a Képviselő-testület határozatairól, rendeleteiről

2010. január 28. rendes ülés
Megvalósíthatósági tanulmány

A Képviselő-testület elfogadta a „Pilis-vörösvári csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztése” pályázat keretében az ERBO-PLAN Mérnöki Szolgáltató Kft. által készített második fordulós pályázati dokumentáció köztes részletes megvalósíthatósági tanulmányát és költség-haszonelemzését.

Nagyításhoz kattintson a képre!

7/2010. (I. 28.) sz. határozat – 12 igen szavazattal.

Szennyezéscsökkentési ütemterv

A Képviselő-testület módosította a 142/2008. (VIII. 28.) Kt. sz. határozatában elfogadott Szennyezéscsökkentési ütemtervet.

8/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal.

Alapítványi felajánlás

A Képviselő-testület elfogadta a Pilisi-medence Közbiztonságáért Alapítvány felajánlását. A felajánlott 1 db MIO MOOV 200U GPS készüléket és a 2 db SECDIG 2GB memóriakártyát átadta a PMRFK Budaörsi Rendőrkapitányság Pilisvörösvári Rendőrőrse részére azzal a céllal, hogy azokat Pilisvörös-vár közigazgatási területének közbiztonsága érdekében használja.

9/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.

Könyvvizsgálói pályázat

A Képviselő-testület pályázatot írt ki a könyvvizsgálói feladatok elvégzésére.

18/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.

Közfoglalkoztatási terv

A Képviselő-testület elfogadta az éves közfoglalkoztatási tervet a 2010. 03. 01-2011. 02. 28. közötti időszakra.

19/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.

CORA Okmányiroda fenntartása

A Képviselő-testület úgy döntött, hogy nem támogatja Pomáz Város Önkormányzat kérését a budakalászi CORA Okmányiroda fenntartásának támogatása ügyében.

21/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.

Az aljegyző megbízatásáról

A Képviselő-testület megbízta Hegyes Józsefné aljegyző, igazgatási osztályvezetőt 2010. február 1-jétől dr. Krupp Zsuzsanna kinevezett jegyző szülés miatti távollétének idejére a jegyzői feladatok ellátásával. A megbízás alapján az aljegyző a jegyző hatáskö-rében megbízott jegyzőként jogosult és köteles eljárni.

24/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

Egyéb határozatok:

10-15/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozatok a városi intézmények Szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyásáról. 16/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat a Német Nemzetiségi Óvoda, Pilisvörösvár intézményi minőségirányítási programjának jóváhagyásáról. 17/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat a Pilisvörösvár Város Önkormányzata és a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról. 20/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat a 190/2009. (XI. 05.) Kt. sz. határozat módosításáról. 22/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat a Pilisvörösvár 6199 hrsz-ú ingatlan belterületbe vonásáról. 23/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat az 6481 hrsz-ú ingatlan művelési ágának megváltoztatásáról. 25/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat a Városi Napos Oldal Szociális Központ vezetője illetményének módosításáról. 26/2010. (I. 28.) Kt. sz. határozat a Művészetek Háza, Általános Művelődési Központ, Városi Könyvtár, Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője illetményének módosításáról.

A határozatokat kivonatos formában,

rövidítve közöltük. – a Szerk.

2010. február 12. rendkívüli ülés
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2010. (II. 12.) Kt. sz. határozata a Pilisvörösvár, Fő utca Programhoz Támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidő meghosszabbításáról és Együttműködési megállapodás megkötéséről a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel

Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja a Fő utca program Támogatási szerződésének megkötésére rendelkezésre álló határidő meghosszabbítását.

A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Önkormányzat nevében aláírja az erre vonatkozó kérelmet.

A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az előterjesztés mellékletének megfelelő tartalmú együttműködési megállapodást a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel aláírja és ezzel egyidejűleg a Konzorciumi együttműködési megállapodást közös megegyezéssel megszüntesse.

Határidő: folyamatos

Felelős: Polgármester

A Képviselő-testület fenti határozatát a jelenlévő képviselők (12 fő) 12 igen egyhangú szavazatával hozta.

Költségvetési rendelet

Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. január 28-i ülésén elfogadta 1/2010. (II. 01.) rendeletét az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről.

A rendelet sarokszámait a 6. oldalon lévő táblázatunkban közöljük.

A rendelet teljes szövege és összes melléklete elérhető a város honlapján: a http://www.pilisvorosvar.hu/onkormany-zati_dokumentumok_rendeletek.php oldalon.

Tájékoztatás zárva tartásról

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy 2010. március 15., hétfő munkaszüneti nap, ezért a Polgármesteri Hivatal ezen a napon zárva tart.

Hegyes Józsefné mb. jegyző

Tájékoztató a város 2010. évi költségvetéséről

 

Tájékoztató a helyi iparűzési adó változásáról

A decemberi számban már tájékoztattuk a Tisztelt lakosságot az iparűzési adó változásairól, melynek lényege, hogy 2010. január 1-jétől – első ízben a 2010. január 1-jétől kezdődő adóéveket érintően – a helyi iparűzési adóval (HIPA) összefüggő hatásköröket az állami adóhatóság (APEH) gyakorolja.

A fontosabb határidőket, az azzal kapcsolatos kötelezettségeket, az ügyben eljáró adóhatóságot az alábbi táblázatban foglaltuk össze.

Állandó jellegű iparűzési tevékenységet folyamatosan (legalább 2009. óta) végzők

Állandó jellegű iparűzési tevékenységet 2010-től megkezdők

A helyi iparűzési adó mértéke Pilisvörösváron 2010-ben: 1.55 %.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az önkormányzati adóhatóságnál fennálló túlfizetések APEH-nál történő figyelembevételére nincs lehetőség, vagyis nincs mód a befizetések adóhatóságok közötti átvezetésére (sem hivatalból, sem kérelemre).

Hegyes Józsefné mb. jegyző nevében és

megbízásából

Bolláné Bognár Margit

gazdálkodási osztályvezető

Tájékoztató a telekalakítás engedélyezéséről

2010. január 1-jétől a 338/2006 (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása értelmében a Kormány építésügyi hatóságként az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti telekalakítási eljárásokban – a műemléki védettség alatt álló, valamint a honvédelmi és katonai célú ingatlanok kivételével – első fokon a körzeti földhivatalt, másodfokon a megyei földhivatalt jelölte ki.

A telekalakítási engedély kérelmeket így a 2010. január 1. után indított eljárások esetében a Budakörnyéki Földhivatalhoz kell benyújtani (Pilisszántó kivételével, amely a Szentendrei Földhivatalhoz tartozik).

A Földhivatal az engedélyezési eljárás során az egyéb építésügyi hatósági ügyekben eljáró építésügyi hatóságot (Pilisvörösvár Város Műszaki és Építési Osztály építéshatósága) szakhatóságként keresi meg, a település helyi építési szabályzatának, a szabályozási tervnek való megfelelőség elbírálása kérdésében.

Hegyes Józsefné

mb. jegyző

A Budakörnyéki Földhivatal elérhetősége:

Cím : 1036 Budapest, Lajos u. 160-162.

Levélcím : 1300. Bp. 3. Pf.213.

Fax : 06-1-368-7812

E-mail: budakornyek@takarnet.hu

Telefon : 06-1-250-2570; 06-1-388-7956

GPS koordináták : 47.537674, 19.045336

EOV koordináták : 649841, 243751

A képviselők üléseken való megjelenése 2009-ben

Jelmagyarázat: „+” = jelen volt, „–” = nem volt jelen, „É” = érkezett, „T” = távozott

Tájékoztató az országgyűlési képviselő-választásról

Településünkön a pilisvörösvári bejelentett lakóhelyű választópolgárok részére az értesítő- és ajánló szelvények kézbesítése 2010. február 12-ig megtörtént. Ha nem kapta meg az értesítést, és élni kíván választójogával, javaslom, hogy mielőbb személyesen vagy meghatalmazottja útján a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán jelentse be (2085. Pilisvörösvár, Bajcsy-Zs. tér 1. fszt.). A postáról (sikertelen kézbesítés miatt) visszaérkezett értesítések itt átvehetők.

A pilisvörösvári választópolgárok részére az értesítő- és ajánlószelvények a Központi Hivatal nyomdájában lettek előállítva, a kézbesítésük postai úton történt. Ha az értesítés mellől a borítékból hiányzott az ajánlószelvény, vagy megrongálódott – és emiatt nem tudja ajánlását leadni –, az Ügyfélszolgálaton személyesen kell nyilatkoznia erről a tényről, melyet jegyzőkönyvben rögzítünk, ezt követően egy ajánlószelvényt átvehet.

Jelöltet ajánlani legkésőbb 2010. március 19-én 16.00 óráig lehet.

A jelölést követően az ajánlószelvények – a központi nyilvántartáson keresztül – ellenőrzésre kerülnek. Amennyiben a jelölőszelvényen az adatok hiányosak, vagy olvashatatlanok, vagy pontatlanok, az informatikai rendszer nem tudja azt beazonosítani, akkor a jelölés érvénytelen.

Érvénytelen a jelölés akkor is, ha két vagy több jelölőszelvényen ugyanazon választópolgár adatai szerepelnek. Ebben az esetben a választópolgár minden leadott jelölése érvénytelen.

A külképviseleti névjegyzékbe való felvételt az Okmányirodánál 2010. március 19-én 16.00 óráig lehet kérni.

A pilisvörösvári lakóhelyű választópolgárok – ha nem a részükre kijelölt szavazókörben kívánnak szavazni – az ehhez szükséges igazolást az Okmányirodánál kérhetik személyesen, vagy meghatalmazott útján legkésőbb 2010. április 9-én 16.00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy, hogy az legkésőbb 2010. április 6-án megérkezzen a Hivatalunkhoz. Igazolást kell kérni azoknak a választópolgároknak is, akik nem a lakóhelyük szerinti szavazókörben tartózkodnak, és mozgóurnát kérnek.

A választással kapcsolatos ügyekben további információt a 26/331-688 telefonszámon, vagy az info@pilisvorosvar.hu e-mail címen, a névjegyzékkel, igazolással, külképviseleten szavazással kapcsolatos ügyekben az Okmányirodától a 26/530-686 okmanyiroda@pilisvorosvar.hu e-mail címen kérhetnek.

Tiszelt Választópolgár!

Tájékoztatom arról, hogy a szavazókörök 2009. januárban módosultak, ezért kérem, hogy az értesítő szelvény segítségével győződjön meg arról, hogy az Ön lakóhelye alapján melyik szavazókörben ad-hatja le szavazatát. Az értesítőn szerepel a szavazókör pontos címe is. A www.pilisvorosvar.hu honlapunkon az „Országgyűlési választások 2010.” alatt az utcajegyzékek és a választási körzeteket ábrázoló térkép megtekinthetők.

Köszönöm.

Hegyes Józsefné HVI vezető

Pályázat könyvvizsgálói feladatokra

Pilisvörösvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az Önkormányzat könyvvizsgálói feladatainak ellátására.

A pályázat feltételei:

– a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92/B §-ban foglaltak.

A könyvvizsgáló feladatai: a 249/2000. (XII. 24.) Kormányrendelet 46. §-ában foglaltaknak megfelelően az önkormányzat könyvvizsgálói feladatainak ellátása.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

– a könyvvizsgálói feladatok ellátásának programtervezetét,

– a könyvvizsgálói módszer ismertetését,

– a pályázó könyvvizsgáló szakmai önéletrajzát,

– a könyvvizsgálói bejegyzést igazoló dokumentumok hiteles másolatát,

– nyilatkozat arról, hogy az 1990. évi LXV. törvény 92/B § (2) bekezdésében előírt kizáró ok nem áll fenn,

– megbízási szerződés tervezetét árajánlattal együtt,

– 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,

– szakmai referenciák, államháztartásban szerzett tapasztalatok ismertetését.

A könyvvizsgálói megbízás időtartama: 2010. április 1. napjától 2011. március 31. napjáig terjedő, 1 éves időtartamra szóló megbízási szerződés, amely mindkét fél egyetértése esetén 1 évvel meghosszabbítható.

A pályázat benyújtásának határideje: a pályázati kiírásnak a Vörösvári Újságban történő megjelenésétől számított 30 nap, 2010. március 29.

A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejét követő képviselő-testületi ülés.

A pályázat postai úton, zárt borítékban nyújtható be az alábbi címre:

Pilisvörösvár Város Önkormányzata

2085 Pilisvörösvár, Bajcsy-Zs. tér 1.

A borítékon kérjük feltüntetni: „Könyvvizsgálói pályázat. Csak az Előkészítő és Bíráló Bizottság bonthatja fel.”

Tájékoztató

Ezennel értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy az első lakáshoz jutó fiatal házasok kamatmentes kölcsönére a kérelmet Pilis-vörösvár Város Polgármesteri Hivatalában, 2010. április 15-ig lehet benyújtani.

A 6/2004. (III. 29.) Kt. sz. rendelet alapján visszatérítendő kamatmentes egyösszegű támogatásban részesíthetők azok a 35 év alatti, vagy 3 vagy több gyerek esetén 45 év alatti házastársak, élettársak, akik:

– egyikének Pilisvörösváron van a lakcíme, és helyben lakóházat építenek, új vagy használt lakóházat vásárolnak, vagy lakást örököltek, a meglévő lakásukat bővítik, vagy felújítják, és a kérelmezőknek ez az első lakásuk,

– 5 évnél nem régebbi építési engedélylyel, vagy lakásbővítési engedéllyel, valamint vásárolt ingatlanra 5 évnél nem régebbi adás-vételi szerződéssel rendelkeznek.

Bővebb információt a Polgármesteri Hivatal Műszaki és Építési Osztályán, a 26-330-233/153. telefonszámon Johnné Toldi Tímea ad.

Gromon István

polgármester

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata