Látogatóban egy művész testvérpárnál
Az új esztendő első napjaiban jólesik visszanézni az elmúlt évre, olykor évekre is. Ez alkalommal olyan művészekkel találkozhattam, akiket mindenki, aki hallotta már őket, nagyra értékel. Tácsik Zsuzsannával és öccsével, Zoltánnal ültünk le egy kis beszélgetésre.
Zeneiskolánk kiváló gordonkatanárnőjét számos itthon és környékünkön megrendezett koncert szólistájaként, együttesbeli játékáért, Zoltánt pedig remek mélyhegedű- és hegedű-előadásaiért tapsolhattuk meg.
– Hogy indult művészi pályájuk? – kérdezem Zsuzsannát.
 |
Tácsik Zoltán és Tácsik Zsuzsanna (Fotó: Pócsi János) |
– Szeretnék megemlíteni három személyt, akik fontos szerepet játszottak zenei pályám irányításában. Zeneiskolámban Mohácsiné Hidas Gabriellának, később Záborszky Kálmánnak, bécsi tanulóéveimben pedig Valentin Erbennek, az Alban Berg Quartett kiváló csellistájának köszönhetek nagyon sokat. Zoltán a Budapesti Zeneakadémián tanult, majd a második művészdiplomáját Amerikában szerezte.
– Külföldi szerepléseikről hallhatnánk?
– Főleg Bécsben szerepeltem, ahol tanultam – folytatja Zsuzsanna. – Ennek vége felé a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarral – Claudio Abbado vezetésével – kelet- és nyugat-európai turnén vettem részt. Fokvárosban, ahol öt évig éltem, a szimfonikus zenekarban dolgoztam, s főleg itt szerepeltem kamarapartnereimmel és néha szólistaként is. Testvérem művészi pályája Fokvárosban indult, ahol kilenc és fél évig játszott a szimfonikus zenekarban, mellette pedig számos szóló- és kamarakoncerten szerepelt. Utóbbiakon öcsémmel együtt is játszottunk, majd ő évekig Amerikában élt, ahol gyakran lépett fel koncerteken.
– Gyakran halljuk önöket egyházi rendezvényeken. Zoltánt legutóbb december 27-én templomunkban, Zsuzsannát pedig adventkor a bányatelepi kápolnában.
– Több mint húsz éve játszunk mélyhegedű-zongoraműveket Keszthelyi Ildikóval – mondja el Zoltán. – Szentmiséken játszottunk először együtt, de egyre gyakrabban lépünk fel templomi esküvőkön és más szertartásokon is. Nővéremet – noha zeneszerető férje mindenben támogatja – nagyon lefoglalja a család, két kislánya, s emiatt kevesebb rendezvényen vehet részt.
– Sokszor játszanak együtt?
– Külföldön és itthon is játszottunk és játszunk együtt – válaszol Zoltán. – Sajnos, nagyon kevés művet írtak csellóra-brácsára vagy csellóra-hegedűre, s azok sem mindig koncertképesek; fontos a zongorakíséret. Szervezni kellene gyakoribb együttes fellépéseinket, amit szeretnénk is elkezdeni. Mindig nagyon élvezetes együtt muzsikálni…
– Zenei téren mennyire elfoglaltak?
– Sokat játszom a Rádiózenekarban, és sok a fellépés másutt is – feleli Zoltán.
– Félállásban tanítok heti két alkalommal, s emellett játszom a Pilis Csellókvartettben is – említi Zsuzsanna.
– Bevallom, erről az együttesről még nem hallottam...
– Sajnos még csak most tervezzük honlapunkat, pedig már két éve játszunk együtt. Tagjaink a pilisi régióból valók: Szentendréről, Solymárról, Piliscsabáról, magam pedig Vörös-várról. Sokfelé szerepeltünk; nemrég Solymáron volt egy adventi koncertünk. Legutóbb Szabadi Vilmos hegedűművésszel muzsikáltunk együtt Piliscsabán. Most készülünk első CD-nk kiadására. Sajnos, a közös gyakorlásba is beleszól az idő…
– Aki jó brácsás, egyben jó hegedűs is? – fordulok Zoltánhoz.
– Sokáig az volt a felfogás, hogy gyengébb hegedűsökből lesznek a brácsások, de ez tévhit. Utóbbira szólóhangszerként is komoly műveket írnak, másrészt e hangszer nagyobb, mások rajta a távolságok, megszólaltatása több energiát igényel. Szerencsés vagyok, mert sokat váltogatom e két hangszert...
– Tanításra nem gondolt még?
– Diplomám alapján akár hegedű-, akár brácsajátékot is taníthatnék pl. konzervatóriumban. Teszteltem is már magam e téren: összességében hat és fél évig éltem Amerikában, s ezalatt magántanuló növendékeim is voltak. Tudom, hogy mindent beleadnék e munkába, és nehezen viselném el, ha valakinek nem lenne elég szorgalma a gyakorláshoz, úgyhogy egyelőre inkább aktív előadóművészként szeretnék dolgozni.
– Zsuzsanna! Kik azok a zeneszerzők, akiknek a műveit legszívesebben játssza?
– A romantikusokat nagyon szeretem, de Bach és más stílusú zeneszerzők darabjait is szívesen játszom. A szólóhoz többet kell gyakorolni, de öröm számomra bármely fajta kamarazenélés.
– Mely életkorban kezdje egy tehetséges gyerek a gordonkatanulmányokat?
– Az iskolával együtt, tehát hat éves kor körül. E hangszernek is van kisebb – negyedes, feles és háromnegyedes – változata.
– Viszont a vonós hangszerek növendékei azok – veszi át a szót Zoltán –, akiknél évek telnek el, amíg igazi sikerélményük lesz, hisz' itt nincsenek „kész” hangok, s a vibrátó tanítása csak négy-öt év után kezdődik… Akaraterő és a nagy példaképek tudják sarkallni az embert, hogy folytassa a tanulást!
– Valóban! Kik a példaképeik?
– Az enyém David Ojsztrah és Pinchas Zukerman – válaszolja Zoltán. Nővére Perényi Miklóst, Yo Yo Ma-t és Jacqueline du Prét említi.
– A klasszikus vagy a kortárs zene előadása vonzza jobban önöket?
– A klasszikus zenét kedveljük jobban – vallják mindketten, de ha már egy kis dallam van bennük, szívesen játsszuk a kortárs műveket is. – Én pl. szívesen játszom Petrovics Emil 2. rapszódiáját – emeli ki Zoltán.
– Terveik, vágyaik, aggodalmaik – és nemcsak zenei téren?
Zsuzsanna: – Kicsit tartok tőle, ha átkerülünk a felújított Kultúrházba, vajon megmarad-e ez a mindenkinek nyugalmas környezet és a mostani előadóterem kiváló akusztikája.
Zoltán: – Legközelebb március 5-én, nőnapi ünnepségen lépünk fel Keszthelyi Ildikóval. Hobbim az angol nyelv olyan szintű beszédtudása, hogy ne hallatsszon már messziről: ez távolról jött ember! Egy nyelvstúdióban szeretném minél több honfitársamat ilyen szintre juttatni…
Végszóként mit is mondhatnánk? Szeretnénk minél többször hallani mindkettőjüket, és várjuk együttes fellépéseiket is!
Pócsi János
Fogadj szívedbe. Portrékötet
Könyvbemutató a Mű-hely Galériában
Nevezetes nap január 22-e, melyet 1989 óta a Magyar Kultúra Napjaként ünnepelünk. Hiteles dokumentum szerint 1823-ban e napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Négy neves, városunkban élt-élő, alkotó képzőművészt ünnepeltek e napon a Mű-hely Galériába látogatók.
Hangulatos szatmári tánc után Czeglédi Gizella, a Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület vezetője, a portrékötet kiadója köszöntötte az ünnepelteket: Bajnok Béla szobrászművészt, Bihari Sándor, Cserőháti Kovács István és Gáborházi Károly festőművészeket (utóbbi 1982-ben elhunyt, így özvegyét üdvözölhettük).
 |
Koccintás a könyvbemutató után: Cserőháti Kovács István, Fogarasy Attila, Bajnok Béla, Bihari Sándor, Czeglédi Gizella, özv. Gáborházi Károlyné (Fotó: Nagy Tünde) |
A szerkesztő, Fogarasy Attila első szavaiban a könyv bevezetőjéből idézett. Irodalmunkban József Attila egy azok közül, akiknek hangja legőszintébben szól a hazaszeretetről, a világ e kis szegletébe tartozás vágyáról. Ez az érzés egyként hatja át a művészeket és – bízvást mondhatjuk – alkotásaik láttán azok befogadóit is.
A kötetet a Vörösvári Újság szerkesztőségének alkotóközössége hozta létre: Fogarasy Attila, Hidas Ildikó, Várhegyi Ferenc és jelen sorok írója is. Feltétlen elismerés illeti Török Istvánt, akinek kitűnő nyomdai munkáján kívül a szobrok és festmények fotó-reprodukcióit köszönhetjük.
A könyvsorozat jelkép-figurájának, Aure-lius Respectusnak, az antik Róma városunkban nyugalmazott katonájának Balaton-szemesre „száműzött” domborművéről hallhattunk először, majd a Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak és tanárainak próza, vers, ének és hangszeres zenéből álló műsora következett. A tízéves Mester Barbara tiszta-szép énekhangjára és az alig idősebb Valachi Sámuel tárogatót idéző, klarinéton előadott népdalaira még sokáig fogunk emlékezni. A tavalyi magyar nyelvi pályázatgyőztes Kruppa Klaudia írását maga az „alkotó” idézte fel. Örömmel hallgattuk Mirk Szilvia és Júlia sváb dalkettősét, majd Márton Miklós és Fogarasy tanár urak verses-zenés műsorszámait.
Szeitz Teodóra, a könyv nyelvi lektora, a Vörösvárra már „hazaérkezett” tanárnő lírai hangú méltatása következett a művészekről, akik alkotásaikat „tették le az asztalra” – bizonyítva, hogy helyük van városunk közösségében.
A műsort remek néptánc (Ujházy Anna és Tímár Mihály), valamint a PAK által is pártfogolt Mákvirágok és a Vörösvári Színkör színjátszóinak jelenetei, végül pedig közös versmondás és a Schlorex-Zeneműhely által kísért közös éneklés zárta.
Pócsi János
Bajnok Béla, Bihari Sándor, Cserőháti Kovács István, Gáborházi Károly. Négy férfi, négy különböző életút.
A kézirat olvasásakor leginkább ez fogott meg. Hogy milyen mások az utak, mégis mindegyik az alkotás felé visz. Különös élmény volt olvasni ezeket az élettörténeteket, mert mindegyikből makacsság és erő sugárzott. És ez az erő és makacsság sodorta őket. Sodorta őket bele az élet bonyodalmaiba, bele a munkába, akkor is, ha néha teljesen kilátástalannak tűnt a jövő.
 |
Én nem vagyok művészember, sem mesterember. Nem tudom, milyen alkotni. Gondolom, nem mindig jó dolog. Néha fáj, néha ráébreszt, néha csak úgy jön. De a végeredményt látva, azt is gondolom, hogy néha nagyon-nagyon jó lehet. És ezt irigylem mindannyiuktól. Ezt a „néha” örömet.
Magyartanárként persze találkozom, szembesülök műalkotásokkal, sőt még beszélek is róluk, bár a szívem mélyén tudom, hogy nem szabadna. Mert a festmény, a rajz, a szobor nyelve nem a szó. Ahogy a zenéé sem. Ez egy más kódrendszer, amit nem kell fordítgatni. De hát ez az egyetlen eszközöm: a nyelv. És ezért irigylem a zenész férjemet is, amikor mosolyogva hallgatja a muzsikát, és nem beszél róla, csak zenél hozzá. És ezért irigylem a rajzoló lányomat is, amikor nem szól a munkájáról, csak létrehozza. Mert más kód az övék. Másként érzik a világot.
Mégis, nekünk, a szemlélőknek szinte kényszerünk van arra, hogy beszéljünk a látott, ránk ható műalkotásokról. Akkor is, ha nem mindig értjük pontosan, akkor is, ha nem úgy érezzük, ahogy az alkotó érzi. De ez nem is baj. Szerintem egy pont után a mű elszakad az alkotójától és önálló életbe kezd. Fontosabbá válik, hogy mit ad a szemlélőnek, mint hogy miért hozta létre az alkotó.
Ez a kötet ennek a folyamatnak a felezője. Alkotó és szemlélő egyaránt megfogalmazza benne az érzéseit. Indulások, elakadások, újbóli nekifutások sorozatát olvastam az alkotók részéről. Műértelmezéseket, lehetséges jelentéseket, érzéseket az értelmezők oldaláról. S hogy e két világ hol találkozik?
Talán az emberségben. Mert azt mindkét oldalról erősen éreztem. Emberséget és tiszteletet. Tiszteletet a művek iránt, a művész iránt, a mester iránt – alkotó és szemlélő is ezt sugározza ebben a kötetben. Ez a két érzés fogja össze a múltat és a jelent, az egymást követő generációkat. És hogy hol a jövő? Talán az egy újabb kötet reményét ígéri. Hiszen a jövő mindannyiuknál ott van a gyerekeikben, a tanítványaikban, a modelljeikben, és persze a műveikben.
Bajnok Béla, Bihari Sándor, Cserőháti Kovács István, Gáborházi Károly. Köszönöm ,hogy bekukucskálhattam alkotóműhelyük ablakán. Köszönöm, hogy megérezhettem, hogy abban a műhelyben ott a múlandóság, de ott van az öröklét is.
Részlet Szeitz Teodóra,
a kötet nyelvi lektora beszédéből
Könyvtár a XXI. században
Városi Könyvtárunk ez év januárjában átlépett a XXI. századba. Természetesen ezt a könyvek feldolgozásának, nyilvántartásának és visszakereshetőségének technikájára értjük. Mindehhez járul majd hozzá a könyvtár épületének a megújulása is, amely ez év második félévében várható…
 |
Varga Máté Benedek egy gyermekkönyvet kölcsönöz ki. A szükséges eszközök ehhez ma már nem katalóguskártya és toll, hanem számítógép és vonalkód-leolvasó... |
A könyvek számítógépes feldolgozása az elmúlt év áprilisában kezdődött meg a könyvtár új szakmai vezetője, Varga Máté Benedek irányításával. (Varga Máté Benedek 2009. február 1-je óta dolgozik a könyvtárban. 2005-ben végzett Szegeden történelem-könyvtár-informatika szakon.) Mostanra a teljes gyermekkönyvtári állomány, mintegy 9000 kötet digitalizálásra került. Ennek eredményeképpen a kölcsönzés már számítógépen, vonalkód-leolvasó segítségével történik (akárcsak a nagy budapesti könyvtárakban).
A számítógépes nyilvántartás segítségével az is könnyen követhetővé válik, hogy egy bizonyos könyv kinél van, és hogy mikor jár le a kölcsönzési ideje. Az előjegyzések felvétele is pofonegyszerűvé vált.
A kiépítendő számítógépes katalógus a tájékoztatást, az információszolgáltatást is nagyban meggyorsítja, könnyebbé teszi majd. A nehézkesen kezelhető cédulakatalógus lassan-lassan a múltba süllyed. Külön előnye az elektronikus katalógusnak, hogy adatait az internetre is fel lehet vinni. A végkifejlete ennek néhány éven belül az lesz, hogy akár otthonról is keresgélni lehet a vörösvári könyvtár katalógusában.
Évi szinten kb. 10 000 kötet digitalizálása történik meg, így várhatóan 2012-re végeznek a könyvek adatainak számítógépre vitelével. Az e-katalógus adatai a könyvtár saját honlapján lesznek majd elérhetők.
A digitalizálással párhuzamosan folyik a könyvek selejtezése is. 2008 tavaszán egy szakfelügyeleti vizsgálat megállapította, hogy a könyvtár állományában sok elhasználódott, elavult könyv található. Egy teljes körű leltárt követően kezdték meg a selejtezést, melynek során eddig mintegy 4000 könyvet emeltek ki az állományból, és további 1-2 ezer kötet vár erre a sorsra.
A selejtezés eredményeképpen jelentősen csökkent a zsúfoltság, áttekinthetőbbé vált a könyvállomány. (A kiselejtezett, de még használható könyveket a könyvtár eladja, és ebből is egy kis bevételhez jut.) A 45 000 kötet mintegy 10 %-át érinti az állományapasztás.
A következő egy-másfél évben a könyvtár épülete is megújul majd, a nyertes Fő utca pályázatnak köszönhetően. A munkálatok várhatóan nyár folyamán kezdődnek meg – a könyvtár emiatt néhány hétre bezár majd. A könyvtár felújítása az itt dolgozók számára jelentős többletfeladatot jelent, ám annál nagyobb öröm lesz majd dolgozni a megújult, megszépült új könyvtárépületben, ahová szeretettel várják minden kedves olvasójukat.
Fogarasy Attila
A Városi Könyvtár nyitva tartása:
Hétfő: 8-17;
kedd: 8-19;
szerda: zárva;
csütörtök: 8-19, péntek: 8-19.
szombat: 8-12
A Városi Könyvtár könyvajánlója
Fekete Gyula: Mézeshetek
2010. január 16-án, 88 esztendős korában elhunyt Fekete Gyula, író, szociográfus, újságíró, a Magyar Írószövetség Örökös Tagja.
Fekete Gyula 1922-ben született Mezőkeresztesen. 1942-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatója lett. 1956 decemberében letartóztatták. 1966-ban kezdte „Egy korty tenger” című rádiós sorozatát, melyből könyv is született. Kisdiák korától kezdve írónak készült, de harmincadik évén is túljutott, amikor első kötetét – egy novellagyűjteményt – közreadta. Legsikeresebb regénye „Az orvos halála” nem csak itthon volt népszerű. Több nyelvre lefordították, és több kiadást ért meg határainkon túl is. A nyolcvanas években a Magyar Írószövetség alelnöke, majd a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. Háromszor kapott József Attila-díjat. 1991-ben 1956-os Emlékérmemmel, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2009-ben Príma-díjjal tüntették ki.
„Mézeshetek” című regényének főszereplője, Piros egy fiatalasszony, aki elhatározza, hogy naplót ír házaséletének talán legszebb időszakáról. Megőrizni az élmény frissességét, az ábrándokat, a tervezgetéseket, a várakozásokat. Hűen leírni és lezárt naplóban az ezüstlakodalmon átadni férjének ezeknek a heteknek érzéseit, gondolatait.
Egy erdélyi fiatalember és egy magyar lány találkozik a második világháború végén, egymásba szeret, összeházasodik. Elkezdődik közös életük, ami ebben az időben nem is olyan könnyű. Mintha nem is egy férfi, hanem valóban egy fiatal lány írna arról a feszült várakozásról, örökös készenléti állapotról, ami jellemezte Piros családját, ahol „nyolc nő élt egy rakáson”. Aztán a beteljesült szerelem boldogsága a házasság után. De ott vannak benne a kétségek is, ezekről is őszintén ír. Lehet-e gyerekük, hűséges lesz-e hozzá a férje, nem kap-e rá az italra, kártyára.
A naplóírás elején még nem tudja, fájdalmas lesz-e az emlékezés, vagy nagyon jó lesz újraélni ennek a legszebb májusnak az emlékét, de úgy dönt, mindenről hűségesen beszámol. Az új asszony tervezgetéseiből, ábrándozásaiból megismerjük a kort is, a kezdet kezdetét, amikor még annyi minden lehetséges volt. „Napról napra biztosabb, hogy már hárman vagyunk.” Így zárul a napló, hogy majd huszonöt év múlva egy ezüstlakodalmon újra kinyíljon.