Fiataljaink a gröbenzelli ifjúsági találkozón
Mintha csak összebeszéltünk volna: mikor megkerestem a Gröbenzellben járt csapatot, épp összejövetelre készültek, hogy kiértékeljék az utazásukat. Találkozásunkkor hamar beleélték magukat a nyári élményekbe, pedig idestova három hónapja járt a hét fiatal (Dósa-Pap Betti, Sereg Melinda, Szivek Rebeka, Wippelhauser Anna, Gőbl Ádám, Krupp István és Kiss Andrea) Németországban.
Amikor 2010-ben a Gröbenzellel való partnerkapcsolat 20. évfordulóját ünnepeltük, Dieter Rubenbauer polgármester úr egy interjúban azt emelte ki, hogy a jövőben a két város fiataljainak kapcsolatát szeretné erősíteni: „Neu gestaltete Partnerschaft bedeutet für mich, dass wir in den nächsten 20 Jahren vor allem für die Jugendlichen da sind. (…) Die Jugendlichen sollen die Gedanken austauschen, da passiert noch etwas, da bewegt sich noch etwas.”
 |
Úgy tűnik, hamar beváltotta a szavát polgármester úr, hiszen egy év múlva már jött is a meghívó egy szociális, a politikai és a vallási kérdések iránt érdeklődő fiatalok számára rendezett, többnemzetiségű találkozóra. Hét vállalkozó kedvű tizenéves így egy hetet tölthetett Gröbenzellben ír, bolgár, olasz és német fiatalok társaságában.
A meghívás egészen pontosan a gröbenzelli katolikus egyházközségtől érkezett. Ez a találkozó már három éve tart, most először rendezte Gröbenzell városa, ezért gondolták, hogy meghívják magyar testvérvárosuk ifjúságát is.
Franz-Josef Becker-Thöne, és Bettina Thöne főszervezőknek köszönhetően a hét teli volt érdekesebbnél érdekesebb programokkal. Természetesen nemcsak politikáról volt szó, hiszen egymás kultúrájának, nyelvének megismerése is legalább akkora szerepet játszott. Ez utóbbira valóban szükség is volt, no meg a kézzel-lábbal való kommunikációra, mert hiába a vörösváriak jó német nyelvtudása, ha az írek, bolgárok és olaszok a saját nyelvükön kívül csak angolul beszéltek. De mindenre volt megoldás: aki tudott valamelyest angolul, az fordított a többieknek. Jártak Münchenben, Dachauban és az andechsi kolostori sörfőzdében, de ismerkedtek Gröbenzell szórakozási lehetőségeivel is.
 |
Dieter Rubenbauer polgármester úrnál is járt egy délelőtt az összes fiatal, ahol minden csapat beszámolt arról, hogy miként valósul meg országában a demokrácia, és ez mit jelent a fiatalok számára. Az olaszok egy remek videóval készültek, amiből kiderült, hogy ők valóban bele tudnak szólni a vezetés döntéseibe, a németeknél is van diákképviselet. Bemutatták egymásnak a nemzeti eledeleket, dalokat, táncokat, és közösen megépítették a „Remény fáját”, melynek ágaira kis cédulákat aggattak, ezekre a fiatalok céljaikat, terveiket írták.
A gulyásleves főzésével meggyűlt a bajuk a mieinknek, még egyikük sem készített soha korábban ilyet, de a társaság lelkesen fogyasztotta el – végül késsel-villával – a leghosszabb ideig készülő ételt.
Saját bevallásuk szerint a kommunikációban sokat fejlődtek (elsősorban az angolban, de a vendéglátó családokkal azért tudtak németül is társalogni), megismertek új embereket, akikkel facebookon még tartja egyikük-másikuk a kapcsolatot. Érdekes volt megtapasztalniuk, hogy vannak országok – mint például Bulgária – ahol az élet még nehezebb, mint nálunk, de ennek ellenére közvetlenek voltak, sokat nevettek a bolgár fiatalok.
Reméljük, jövőre Olaszországban tovább folytatódik ez a nemes kezdeményezés, így lesz lehetőségük a résztvevőknek a többi országot is megismerni, a barátságokat elmélyíteni.
Komáromi-Bauknecht Hajnalka
Visszaemlékezés
Tudjuk, hogy nehéz időket élünk. Szinte mindenki panaszkodik. Rosszkedvű, ideges. Ezzel rossz légkört teremt, egymás életét is rontjuk.
Ezen gondolkozva visszatértem gyerekkoromra, sőt egész életemre. Voltak nagyon nehéz időszakok. A második világháború, bombázások, pincében lakás, megszállás. A férfiak mind katonák voltak évekig. Fogságba estek, sőt sokan eltűntek. A család ottmaradt apa-kereset nélkül. Nem volt élelem. Az anyáink abból főztek, amit találtak otthon. Sőt kiszedték a szekrényből a ruhaneműt, ágyneműt, törülközőt, amit találtak összecsomagolták, és a vagonok tetején utaztak olyan helyekre, ahol élelemre cserélték. Anyukám mesélte, hogy Kakasdon is svábok laktak, akik szívesen fogadták őket. Mi, gyerekek egyedül voltunk otthon, a szomszédok figyeltek ránk. Nem haltunk éhen, sőt kinőttük a kabátot, ruhát, cipőt. Vásárolni nem lehetett. Ezért megtoldották, kombinálták valamivel a ruhákat, kabátokat. Cipőt örököltünk a nagyobbaktól. Később is nehéz évek jöttek. Elvették a földeket, téeszesítettek. De mi mindeközben vidámak, jókedvűek voltunk. Sokat játszottunk olyan játékot, ami nem került pénzbe. Például: hunyó, fogó, ugrókötél, pilincke, labdajátékok. Régi zoknit kitömtünk ronggyal, és kész volt a rongylabda. Mindenki segített mindenkinek, amivel tudott. Írhatnám ezt még sokáig, de ennyi is elég arra, hogy akkor sem volt könnyű az élet. A mostani bajban is ki kell tartani, át kell vészelni. Sok türelemmel, szeretettel, több mosollyal, kedvességgel, egymás testi-lelki segítésével, összefogással könnyebb átvészelni ezeket az éveket.
Most jön a karácsony. És a karácsony sem arról szól, hogy gazdag ajándékot vegyünk. Nem az a lényeg, mit, illetve kit ünnepelünk karácsonykor? Hol született? Nem gazdag palotában. A szegénységet választotta, miközben a szeretetet hozta a világra. Fontold meg! Gondolj bele! Isten emberré lett!