Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéséhez.

XI. évfolyam 2. szám 2011 február
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

Sajtószabadság-vesztés Solymáron?

Különös döntés született a solymári képviselő-testület 2010. december 14-i ülésén a helyi önkormányzati lapra, a Solymári Hírmondóra vonatkozóan. A szándékaiban a lap célját, irányvonalát meghatározni kívánó 182/2010. (XII. 14.) képviselő-testületi határozat többek között kimondja, hogy „a Lapban vezércikk, valamint vélemény, illetve politikai-jellegű írás megjelenésének nincs helye”. Ezzel a határozattal – ha csupán rövid időre is – alapvetően sérült a sajtószabadság a szomszédos településen. A képviselő-testület is gyorsan rájött erre, és 2011. január 31-én módosította a Solymáron sok vitára okot adó, félresikerült határozatot. A módosításban már e sorok olvashatóak: „A lap felelős szerkesztője önállóan tevékenykedik. A lap irányvonalának tiszteletben tartásával saját maga határozza meg a lapban megjelenő írások témáját, stílusát, műfaját, sorrendjét, terjedelmét. Tilos a szerkesztőt a cenzúra bármely formájára kötelezni. A szerkesztő biztosítja az újságírók, fotóriporterek, cikkek szerzőinek alkotói szabadságát.”

– f –

Házhoz jön a telefonkönyv

Mostantól Magyarországon a telefonkönyvnek 173 regionális kiadványa fog megjelenni. Ezt a kézre eső új kiadványt minden háztartás, valamint minden cég ingyenesen megkapja. A postaláda-terjesztés egy új szolgáltatás, ami megkíméli a lakosságot a fáradalmas postahivatali átvételtől.

További újdonság, hogy a kiadványt nem csak a vezetékes telefonvonallal rendelkezők kapják meg, hanem a megye összes háztartásába és vállalkozásához eljut.

Az új kiadvány nem csak a régió magánelőfizetőinek és közületeinek telefonszámait tartalmazza, hanem kiegészül a szakmai telefonkönyv helyi változatával, az Arany Oldalakkal, amelyben a környék cégei tevékenység szerint találhatók meg, az autószerelőtől a zárszerelőig. A telefonkönyvek összes naprakész adatát megtalálja a már ismert weboldalakon a www.telefonkonyv.hu és a www.aranyoldalak.hu alatt.

Amennyiben az új kiadványból több példányra van igénye, forduljon a Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság ügyfélszolgálatához a 06-23-504-787-es telefonszámon,

Gömbpanoráma

A gömbpanorámák összefűzött képekből készülnek. Többnyire tükörreflexes fényképezőgéppel nagy látószögű halszemoptikával felszerelve egy speciális panorámafejes állványról. Elképesztően valósághű képet varázsolnak elénk, szó szerint, mintha benne lennénk a képben, körbenézhetünk egy épületben, egy tájban.

Örömmel közölhetjük Olvasóinkkal, hogy a vörösvári plébániatemplomról is készült gömbpanoráma felvétel, amely elérhető a http://www.360x180fok.blogspot.com web-oldalról. Érdemes megtekinteni, gyönyörű!

– V. Ú. –


1% kérése

A Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Vegyes Kórus nagy köszönettel veszi, ha adójuk 1%-át felajánlják a kórus tevékenységének megkönnyítésére.
Adószámunk: 18695838-1-13

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata