Balatoni bringakörút III.
Sorozatunk befejező részében lassan elhagyjuk a festői szépségű északi partot, és a nyüzsgő életű – ám természeti és kulturális értékekben szegényebb – déli parton tekerünk tovább...
Szigliget festői várát messze a hátunk mögött hagyva Balatonedericsre érünk. Gyerekekkel együtt bringázók számára kiváltképp érdemes meglátogatni az itt látható Afrika-házat és szafariparkot, amelyet egy szenvedélyes vadász, dr. Nagy Endre alapított.
 |
Aurelius Respectus és családjának sírköve Balatonszemesen. A mészkő sztélé Vörösvár legértékesebb ókori emléke. Jobboldalán látható a családfő, kezében obsitlevéllel |
Balatoni utunk harmadik napján Györökön szálltunk meg. Ajánljuk mindenkinek, mert egy bűbájos falucska, jellegzetes balatonfelvidéki stílusút épületeivel, rendezett utcaképpel. Ajánljuk a Fehér vitorlás éttermet is, ahol olyan finom harcsapaprikást főznek kapros, juhtúrós galuskával, hogy hét nyelven beszél... Így aztán az üdülővendég-seregből mindenki meg is érti és dicséri...
E kis falucska hangulatát, különleges báját jól érzékelteti a tűzoltószertár felirata is: „Balatongyöröki Hamutiprók.”
A belvárost elkerülve árnyas fák alatt kanyarog a bringaút Keszthelyen át. Akinek van arra ideje, hogy a Balaton fővárosát megtekintse, múzeumait, műemlékeit sorra járja, mindenképpen éljen az alkalommal. Erre azonban legalább egy napot szánjon. Mivel mi korábban többször is megtettük már ezt, ezúttal megállás nélkül tekertünk át a városon. (A kevésbé ismert kulturális emlékek közé tartozik Szendrey Júlia szülőháza, néhány utcányira a bringaúttól.)
Keszthelyt elhagyva a nyugati parton nyomva a pedált hamarosan Fenékpusztára ér az ember, Ha érdeklődik a múlt, különösen a római emlékek iránt, akkor igazi csemegére lelhet itt. Egy nagy kiterjedésű római erődváros romjai láthatóak a területen. Igaz, a hajdan Valcum Castrum néven emlegetett erősségnek még csak töredékét tárták fel a régészek. (Például egy ókeresztény bazilikát.) Az erődítmény méreteit jól jellemzi, hogy a területet körbevevő falakon egymástól egyenlő távolságban 44 (!) kör alakú torony helyezkedett el, szinte bevehetetlenné téve a várost. Éppen ezért lakói a rómaiak távozása után is itt maradtak a biztos oltalmat nyújtó falak között.
 |
Székelyhidi Szekrényessy Kálmán szobra Siófokon (Fotó: Török István) |
A déli parton egymásba érő települések kevésbé forgalmas utcáin halad a kerékpárút. (Pontosabban: az az út, ahol a kerékpárosok is mehetnek.)
Balatonfenyvesen nem mulasztottuk el, hogy bemenjünk a vörösvári önkormányzat birtokában lévő vízparti üdülőbe. Feleségemmel együtt sok szép emlék fűz minket ide: nyári táborozások szentiváni diákokkal, gyerekzsivaj, sok kacagás, mókázás, apró-cseprő diákcsínyek... Csitári László – az üdülő üzemeltetője – nagy örömmel fogadott minket, s vagy egy jó órát beszélgettünk. Leginkább arról kérdeztük őt, milyen károk keletkeztek az épületekben a legutóbbi viharban. Az üdülőre e nélkül is egy alapos felújítás vár. A saját vízparttal rendelkező ingatlan egy kincsesbánya is lehetne, ha az önkormányzatnak lenne rá pénze. Jelenlegi állapotában egy nagyon alacsony turistafokozatot, ha elér... Igényeseknek nem kiadó...
Nagyjából a déli part közepén érünk el Balatonszemesre, ahol újabb római kori emlékek várnak a vörösvári bringásokra. Méghozzá fájdalmas emlékek. Az Árnyas fasor 1. szám alatti Szindbád Wellnes és Konferencia Hotelben található az a római sírkő, amelyet elődeink olyannyira megbecsültek, hogy 1932-ig a plébániatemplom délit falát ékesítette. A templom átépítésekor a követ eltávolították onnan, és rövid időn belül eltűnt Vörös-várról. Édesapám derítette ki, hogy egy gyűjtő szerezte meg, és szállíttatta balatonszemesi villájába. Mostani tulajdonosa több millió forintért adná csak vissza a városnak.
Úgy alakult, hogy feleségemmel éppen itt, a Szindbádban szálltunk meg. A sírkövet – amely a konyha egyik kinyúló falrészében található – csak „üzemi területen keresztül” tudtuk megközelíteni, amiért az üzemeltető cég vezetője meg is rótt minket. Amikor azonban megtudta, hogy kik vagyunk, és mit akarunk, megenyhült és elbeszélgetett velünk. Kiderült, hogy egyedül ő tudja, mi ez a kő, mivel „műemlékisek már többször is megnézték” mióta ő itt van. Se az alkalmazottai, se az itt üdülő vendégek, se a balatonszemesiek nem tudják, hogy honnan származik és kiket ábrázol ez a számunkra felbecsülhetetlen értékű műemlék.
Másnap, túránk hatodik napján, fájó szívvel indultunk tovább a hotelből, s még egy pillantást vetettünk az utcáról is látható „száműzött legionárius” síremlékére.
Almádi, Fenyves és Szemes után még egy olyan balatoni település várt reánk, amelynek vörösvári vonatkozása is van: Siófok. Ennek kikötőjében áll ugyanis Bajnok Béla egyik nevezetes köztéri szobra. A tó felé néző mészkő szobor Székelyhidi Szekrényessy Kálmánt, a Balaton első átúszóját ábrázolja.
Siófok kétségkívül a Balaton legnyüzsgőbb városa. Strandjain és sétálóutcáiban „annyi népek gyűlnek nyáridőben össze”, hogy szinte mozdulni sem lehet. Ez a fiatalok kedvelt bulizóhelye. Bár jól éreztük magunkat itt, nekünk, kicsit idősebbeknek inkább a hangulatában szolidabb, kulturális értékekben gazdagabb Füred „jön be”.
Túránk utolsó napja tartogatott még egy felejthetetlen látnivalót a Balaton keleti csücskében: a bringaút ugyanis itt a löszfal tetején halad, s a magaspartról gyönyörű kilátás nyílik szinte az egész Balatonra.
Ezen a napon zártuk be a felejthetetlen élményeket nyújtó kört: július 1-jén dél körül értünk Akarattyára, túránk kiindulópontjára több mint 200 kilométer megtétele után. Amikor felszálltunk a Déli pályaudvarra induló vonatra, már el is kezdtük tervezgetni a következő nyár kerékpáros túráját: ezúttal Balatonfüred kiindulóponttal a Balatonfelvidék kis falvait járjuk majd végig. Vár tehát minket újra a Balaton, a kék ég, a szikrázó napsütés, a csillámló habok és az út...