Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéshez.

XIII. évfolyam 1. szám 2013 január
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

ÉPÍTÉSHATÓSÁGI OSZTÁLY ALAKULT
Interjú Gromon István polgármesterrel

2012-ben 1295 új jogszabály született az országban, vagyis átlagosan számolva tavaly minden napra jutott 3-4 újdonság – beleértve a vasár- és ünnepnapokat is. Némelyik megjelenik a hírekben, és hall róla a nagyközönség is, de az ember nagyrészt már csak legyint: úgysem tudja követni az összeset. Van, akinek viszont hivatalból muszáj, és polgármester (vagy éppen újságíró) legyen a talpán, aki eligazodik a nagy átalakulások között. Januári interjúnkban ezek közül vettük sorra azokat, amelyek jelenleg a legnagyobb horderejűek, és amelyekről a lakosságnak is érdemes tudnia.
Nagyításhoz kattintson a képre!
• Aki mostanában jár a Polgármesteri Hivatalban, látja, hogy kicsit felbolydult az élet. Emberek és irodák jönnek-mennek, változnak a munkahelyek, a felettesek, átszervezés, költözködés, és közben – gondolom – a szokásos feladatokat ugyanúgy el kell végezni. Bírják még a tempót?

Bírnunk kell… De az biztos, hogy az egész évi – de különösen a decemberi – terhelés emberpróbáló volt. Jogszabályolvasás, eligazító értekezleteken való részvétel, adatszolgáltatások kíméletlenül rövid határidőkkel, rendkívüli önkormányzati ülések, nehéz döntések. Költözések a Városházáról a Járási Hivatalba, a Városi Ügyfélszolgálatról a Városházára, a Városházáról a Puskin u. 8-ba, a főépületből a melléképületbe, a környező településekről Vörösvárra. Festés-mázolás, takarítás, bútorszállítás. – Mindezt lehetőleg olcsón vagy ingyen: közmunkásokkal, a hivatali személyszállító kisbusszal, utánfutóval, olykor talicskával.

A csúcspont január 2. volt… Ezen a napon egyszerre kellett elindulnia a Járási Hivatalnak, a Pilisvörösvári Tankerületnek, a Kiemelt Építéshatóságnak, az állami fenntartásba vett iskolák új formában történő működtetésének, a jelentősen átalakult személyi összetételű Polgármesteri Hivatalnak. (A Polgármesteri Hivatalból 21 ember távozott a Járási Hivatalhoz, eddig 14 új ember érkezett – főleg az új Építéshatósági osztályba, és 6 fő tért vissza a Városi Ügyfélszolgálat épületéből a Fő tér 1. szám alá, az Igazgatási osztály kötelékébe.) Meg kellett szervezni, hogy mindenkinek legyen helye, irodája, asztala, széke, számítógépe, működő telefonja, internetes kapcsolata, e-mail címe. Az ügyintézőnek legyen főnöke, a főnöknek legyen beosztottja, minden ügyirat átadás-átvétele megtörténjen, mindenkinek meglegyenek a munkaügyi papírjai, mindenki megkapja időben a fizetését. Minden  épületben legyen fűtés, meg legyen szervezve a nyitás-zárás, az épület biztosítása. Legyenek rögzítve minden helyszínen a felelősségi viszonyok, a költségviselés rendje… És mindeközben végezni az egyébként szokásos rendes munkát.

• Arról már volt szó korábban, hogy a Polgármesteri Hivatal és így a dolgozók egy része is átkerül a Járási Hivatalhoz. Fontos változás most az építéshatóság átszervezése is. A járás többi településéről is ide kell majd jönni ügyet intézni?

2013. január 1-től a járáshoz tartozó mind a 9 település számára a Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal látja el az építéshatósági feladatokat. (Eddig csak Pilisszántó, Pilisjászfalu és Tinnye részére láttuk el ezt a feladatot.) Ehhez egy 16 fős új szervezeti egységet kellett létrehoznunk, az Építéshatósági osztályt, amely 2013. január 2-án megkezdte működösét a Puskin u. 8. sz. alatti önkormányzati tulajdonú épületben (volt Puskin u. óvoda épülete).  A munkatársak egy részét a környékbeli települések polgármesteri hivatalaiból toboroztuk. – Ezúton is köszönöm a környékbeli települések polgármestereinek és jegyzőinek segítőkészségét és konstruktív hozzáállását a személyi és tárgyi feltételek megteremetéséhez (munkatársak, számítógépek, bútorok átengedése).

• Ki fogja finanszírozni a működtetést? Vörösvár, az állam vagy a települések közösen?

Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy egyedül Vörösvár. A költségvetési törvényben ugyanis egyetlen sor sincs arról, hogy ehhez a feladathoz a feladatfinanszírozás keretében állami támogatást kapnánk. Hetek óta reménykedünk, hogy jön valamilyen tájékoztatás a feladat finanszírozásáról, de a mai napig ilyen nem érkezett.

• A vörösváriaknak milyen változást jelent ez mostantól az ügyintézésben?

A vörösváriaknak csupán annyit, hogy az építési engedélyeket, a használatba vételi engedélyeket és egyéb építéshatósági ügyeket mostantól nem a Fő tér 1-ben, hanem a Puskin u. 8-ban kell intézni. A környékbeli települések szempontjából nagyobb a változás: polgáraiknak mostantól el kell jönniük Vörösvárra, ha építéshatósági ügyet akarnak intézni. Kivéve a solymáriakat, akiknek az ügyintézői egyelőre – helyhiány miatt – még Solymáron dolgoznak.

• Közben elindult az önkormányzatok adósságrendezése is. Mekkora összegre számíthatunk?

A jogszabály szerint az adósság-átvállalás mértékének alapja „az átvállalással érintett önkormányzat 2012. június 30-i, egy főre jutó iparűzési adóerő-képességének, és az átvállalással érintett önkormányzat településkategóriája adóerő-képessége korrigált átlagának egymáshoz viszonyított aránya”. Az átvállalás mértéke ennek alapján lehet az adósság 40-50-60-70%-a. Éppen a mai napon tették közzé a Belügyminisztérium honlapján, hogy Pilisvörösvár esetében ez az arány: 50%.

Az adósság-átvállalásnál figyelembe vehető adósságunk bő 1.6 milliárd forint. Így tehát a várható átvállalás összege kb. 800 millió forint. Az adósság-átvállalás ugyanis nem terjed ki minden adósságfajtára, így például nem terjed ki arra az évek óta előkészített, de csak ez év második felétől folyamatosan lehívandó 230 millió forintnyi hitelre, amit a szennyvíztisztító telep és a csatornahálózat felújítására és bővítésére kell majd felvennünk.

Ez a 800 millió azonban remélhetőleg nem a végső szám. Valamikor január 22. és február 6. között ugyanis négyfős minisztériumi szakértői tárgyalódelegációval találkozunk a Kormányhivatalban, s ott lehet majd egyeztetni az adósságátvállalás mértékéről, illetve összegéről, s esetleg emelést kérni. A kérést szakmai érvekkel, írásban kell alátámasztani. Én mindenképpen szeretnék emelést kérni, mert részben a szennyvízberuházás önrészének biztosításához szükséges 230 millió forint, részben a járásközponti feladatokkal kapcsolatos többletköltségeink ezt erősen indokolják. (Pl.: a Járási Hivatal részére átadott vadonatúj épület pályázati önrészére felvett kb. 41,5 millió forint hitelt még 20 éven át mi törlesztjük; a Kiemelt Építéshatósághoz 12 új státuszt kellett létesítenünk, amihez nem kapunk feladatfinanszírozást, és erre a célra kell feláldoznunk a Puskin u. 8. sz. alatti épületet is.) A külön tárgyalásokon – többek között a fentiek miatt – kérni fogom a nagyobb átvállalási százalék megállapítását.

• Mennyi lenne Ön szerint az elfogadható átvállalási összeg?

A fentiek alapján úgy gondolom, hogy egy 60%-os átvállalási mérték, azaz összegét tekintve egy 1 milliárd forint körüli adósságátvállalás reális és igazságos lenne.

• Azt lehet már tudni, hogy az adósság átvállalásának milyen „ára” lesz?

Részben. Azt már tudjuk, hogy megszűnik a személyi jövedelemadó-visszatérítés, azaz ettől az évtől az önkormányzatok a településükön élő polgárok személyi jövedelemadójából egy forintot sem kapnak. Ez Vörösvárnak éves szinten kb. 276,5 millió forint bevételkiesést jelent. Elvonják továbbá a gépjárműadó 60%-át. Ez újabb kb. 74 millió forint bevételkiesés. Továbbá a feladatfinanszírozás keretében az állami támogatásunk éves szinten összességében kb. 150 millió forinttal csökken. Ez a három tétel együtt már több mint 500 millió forint. Igaz, bizonyos területeken a kiadásaink is csökkennek. Az iskolák állami fenntartásba vételével a pedagógusok bérét és annak járulékait az állami fizeti, ez nekünk kb. 323 millió forint kiadáscsökkenést jelent. Továbbá az adósság-átvállalás is csökkenti az éves kiadásainkat, de ennek pontos összegét még nem ismerjük. A szociális kiadásaink is csökkennek várhatóan, kb. 10 millió forinttal. Sajnos mindezt egybe vetve a bevételcsökkenés az idei évben várhatóan kb. 100 millió forinttal nagyobb lesz, mint a kiadáscsökkenés.

• Honnan, miből fogják pótolni a hiányzó összeget?

Ezt ebben a pillanatban nem tudom megmondani. Csökkenhetne például néhány tízmillió forinttal ez az összeg, ha sikerülne elérnünk az adósság-átvállalás mértékének megemelését.

• A tél miatt a szennyvízprojektről nem sokat hallottunk mostanában. De törvényi változás miatt az önkormányzatnak át kell vennie tulajdonba a víziközmű-vagyont. Eddig, úgy tudom, nem sikerült megegyezni a feltételekről a vízművekkel.

Ebben az ügyben szerencsére nincsen szükség megegyezésre. 2012. december 31-én ugyanis hatályba lépett a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény azon előírása, miszerint „Víziközmű kizárólag az állam és települési önkormányzat tulajdonába tartozhat”, s „ennek érdekében az a víziközmű vagy víziközmű létrehozására irányuló beruházás, amely olyan gazdálkodó szervezet tulajdonában áll, amely felett – ide nem értve a munkavállalói rész-tulajdont – a tulajdoni részesedés egésze a nemzeti vagyonba tartozik, 2013. január 1-jén az ellátásért felelős tulajdonába kerül”. Így tehát a Koncessziós szerződés időtartama alatt a pilisvörösvári szennyvíztelepen végzett fejlesztések és beruházások révén létrejött vagyon a törvény erejénél fogva ingyenesen az önkormányzat tulajdonába megy át.

A szennyvízprojekttel kapcsolatban talán nagyobb jelentőségű az a lépés, hogy január elején végre el tudtuk küldeni minőségbiztosításra az átdolgozott közbeszerzési dokumentációt mind a szennyvíztelep, mind a csatornahálózat tekintetében. A minőségbiztosítás remélhetőleg kb. két hét alatt megtörténik, s aztán kiírhatjuk végre a kiviteli közbeszerzést. Onnantól kezdve remélhetőleg felgyorsulnak az események, s a nyáron – 3 éves hosszú előkészítő munka után – megkezdődhet végre a kivitelezés, azaz a szennyvíztelep és a csatornahálózat felújítása és bővítése.

Sólyom Ágnes

A Polgármesteri hivatal közleményei

Hatásköri változások a Polgármesteri Hivatalban

Ezúton újfent tájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Pilisvörösvári Járási Hivatal a Pilisvörösvár, Fő u. 66. szám alatti (volt ügyfélszolgálat) épületében 2013. január 1-től megkezdte működését.

A Pilisvörösvári Járási Hivatal illetékességi területén a körzetébe tartozó (Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Solymár, Tinnye és Üröm) jegyzőktől átvett hatósági feladatokat látja el.

2013. január 1-től a Járási Hivatalhoz kell fordulni az alábbi ügyekben:

- a városi gyámhivatal minden feladata, mely bővült a jegyzői gyámhatóság védelembe vételi és ideiglenes hatályú elhelyezési feladataival,

- a szociális ellátások közül az alanyi jogú ápolási díj, az idős korúak járadéka, a közgyógyellátás és az egészségbiztosítási ellátásra való jogosultság igazolása

A járási hivatalhoz került az okmányiroda is, így minden okmányügyintézés náluk történik. Felhívom a figyelmüket arra, hogy az okmányiroda a járási hivatal részeként, változatlan elérhetőséggel, továbbra is a jelenlegi helyen fogadja az ügyfeleket.

A Pilisvörösvári Járási Hivatal elérhetőségei átmenetileg megtalálhatóak a városi honlapon.

Az építéshatósági ügyeket változatlanul Pilisvörösvár Hivatalán belül intézzük, azzal a különbséggel, hogy 2013. január 1. napjától 9 település építéshatósági ügyeit intézi majd a Puskin u. 8. szám alatt kialakított Építéshatósági Osztály.

Dr. Krupp Zsuzsanna jegyző

Tájékoztatás adótartozásra indított végrehajtási eljárás lehetőségéről

Felhívom a hátralékkal rendelkező Adózóink figyelmét, hogy lejárt tartozás esetén az önkormányzati adóhatóság jogosult a tartozás összegére végrehajtási eljárásban azonnali beszedési megbízást, munkabér- illetve nyugdíjletiltást, ingó- és ingatlanfoglalást, valamint jelzálogbejegyzést indítani.

Kérem fentiek szíves tudomásulvételét.

Dr. Krupp Zsuzsanna jegyző

ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS

December 20.

December 20-án tartotta meg Vörösvár önkormányzatának képviselő-testülete a decemberi rendes ülést, 11 fővel. Elsőként a Fő utca 91. szám alatti ingatlan, a volt húsbolt ügye került napirendre.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Fő u. 91.

Az önkormányzati tulajdonú ingatlan utca felőli része üresen áll, ennek bérlésére írt ki pályázatot korábban több alkalommal is az önkormányzat. A mostani kiírásra egy pályázó jelentkezett, és érvényes pályázatot adott be. A testület egyelőre nem döntött a bérbe adásról, hanem felkérte a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a bérlőjelölttel az épület felújításának műszaki tartalmáról. A téma a következő rendes ülésen kerülhet ismét napirendre. (237/2012. Kt. sz. határozat – 9 igen, 2 tartózkodás)

Balatonfenyvesi üdülő

Egy másik ingatlan ügyét is tárgyalták: a balatonfenyvesi üdülőre még szeptemberben írt ki pályázatot az önkormányzat. Érkeztek is pályázatok, de igen alacsony bérleti díjajánlatot tartalmaztak (havi 30, illetve 32 ezer forintot), ezért a testület eredménytelenné nyilvánította a pályázatot. Úgy döntöttek, hogy az üdülőt 2013. évtől az önkormányzat maga üzemelteti, megbízták a Polgármesteri Hivatalt, hogy készítse el az üdülő hasznosítási tervét, és mérje fel az igényt a városi civil szervezetek tagjai körében is, hogy alacsony térítés ellenében lenne-e érdeklődés a balatonfenyvesi táborban való üdülésre. (238/2012. Kt. sz. határozat – 11 igen egyhangú)

Építéshatóság
Nagyításhoz kattintson a képre!
Szondi Zuzsanna, az új
építéshatóság
vezetője

Új jogszabály született az építéshatóságokról, ez alapján 2013. január 1-jétől a járásszékhely jegyzőjéhez tartozik az elsőfokú építésügyi hatóság. Pilisvörösvár járásszékhely, ezért fel kellett állítani a vörösvári polgármesteri hivatalban egy, a Műszaki Osztálytól független, önálló építéshatósági osztályt, amely a járáshoz tartozó összes település (azaz Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár, Tinnye és Üröm) számára ellátja ezeket a feladatokat. Az építéshatóság 16 fővel működik majd, vezetője Szondi Zsuzsanna, aki az ülésen be is mutatkozott a képviselőknek. A testület döntése szerint az építéshatóság a Puskin u. 8. szám alatti épületben kap helyet, ahol korábban a gyámhivatal működött. Január 2-án az osztály meg is kezdte munkáját, bár egyelőre még nem a teljes létszámmal, és nem a végleges körülmények között. Ideiglenesen Solymáron is működik kirendeltség, a Polgármesteri Hivatalban. (239/2012. Kt. sz. határozat 10 igen, 1 tartózkodás)

Foglalkoztatási kérdések

Határozott a testület a Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola nyugdíjba vonuló közalkalmazottai részére kéthavi alapilletményüknek megfelelő jutalom biztosításáról – ahogyan eddig ezt a többi közalkalmazott nyugállományba vonulása esetén is tette. Jóváhagyta a testület a három technikai státusz további biztosítását is. A Ligeti Cseperedő óvodában a két 8 órás fűtő-karbantartói státusz közül az egyik üresedik meg, ide egy 4 órás státusz további biztosításáról született döntés, így a két telephelyen – a Zrínyi és a Szabadság utcai óvodában – a jövőben 6-6 órában lesz ellátva a feladat. (240/2012. Kt. sz. határozat – 11 igen egyhangú; 241/2012. Kt. sz. határozat – 11 igen egyhangú; 242/2012. Kt. sz. határozat – 10 igen, 1 nem)

Nagyításhoz kattintson a képre!
Folyószámla-hitelszerződés

A Volksbank a stabilitási törvényre hivatkozva a testületi ülés napján levélben közölte, hogy csak április 30-áig hosszabbítja meg az önkormányzat folyószámla-hitelszerződését, a további finanszírozásról pedig akkor tud döntést hozni, ha ismertek lesznek az önkormányzatok konszolidációjának pontos feltételei és azok bankokra gyakorolt hatása. A testület felhatalmazást adott a polgármesternek a szerződés aláírására. (244/2012 Kt. sz. határozat – 8 igen, 1 nem, 2 tartózkodás)

A víziközművek tulajdonjoga

A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezése szerint víziközmű kizárólag az állam és települési önkormányzat tulajdonába tartozhat. A tulajdonjog a gazdasági társaságoktól ingyenesen, a tulajdonjoghoz kötődő jogokkal és kötelezettségekkel együttesen arra száll át, aki az ellátásért felelős – jelen esetben Pilisvörösvár Önkormányzatára. A szennyvíztelep és a csatornahálózat üzemeltetője, a Pilisvörösvári Vízművek Kft. készített egy megállapodás-tervezetet a vagyonátadásra, amely szerint a vagyonelemeknek csak egy részét adta volna át az önkormányzatnak. A testület nem adott felhatalmazást a polgármesternek a megállapodás aláírására, úgy vélte, hogy a törvény alapján 2013. január 1-jével minden vagyonnak át kell kerülnie az önkormányzat tulajdonába. Felszólította ezért a Vízművek Kft-t, hogy a teljeskörű vagyonátadást hajtsa végre, a törvénynek megfelelően. (245/2012. Kt. sz. határozat – 10 igen, 1 tartózkodás)

Időkorlát a testületi üléseken

Módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát (SZMSZ). A módosítás célja az előterjesztés szerint az volt, hogy az ülések ne húzódjanak el rendkívüli módon, és megelőzzék az öncélú és parttalan vitákat. Az utóbbi bő másfél évben többször előfordult ugyanis, hogy egy-egy napirendi pontot egy, másfél, vagy akár két órán át tárgyalt a testület. Kirívó volt ebből a szempontból a 2012. november 29-ei ülés, amelyen az első két napirendi pont tárgyalása 2,5 órán át tartott, s a napirendre tűzött 24 pontból este 10 óráig ötöt sikerült megtárgyalni. Az SZMSZ 2007 óta semmilyen módon nem korlátozta a képviselői hozzászólásokat. Mostantól azonban ismét bevezetik az időkeret-szabályozást. Ezentúl egy napirendhez egy képviselő maximum 2 alkalommal, összesen legfeljebb 5 perc terjedelemben szólhat hozzá. Elnyúló napirendeknél 60 perc után egyszerű többséggel dönteni kell a folytatásról vagy a vita lezárásáról, és minden újabb 30 perc után meg kell ismételni ezt a szavazást.

Kőrössy János képviselő silánynak nevezte az SZMSZ-módosításról szóló előterjesztést, kifogásolta, hogy gyakran nincsenek jól előkészítve az anyagok, ezért a képviselők nem tudnak korrektül felkészülni az ülésre. Javasolta a polgármester időkeretének korlátozását, de ezt a testület elvetette. Kiss István György javaslata sem kapott többséget, miszerint napirendenként 3-szori hozzászólásra lenne lehetőség. A módosított szabályzat a következő üléstől kezdve lesz érvényes. (Rendeletmódosítás – 9 igen, 2 nem)

Nagyításhoz kattintson a képre!
Megszűnik az állattartási rendelet

Hatályon kívül helyezték a város állattartási rendeletét. Ezt azért kellett megtenni, mert változtak a magasabb szintű jogszabályok, és a mezőgazdasági haszonállatok tartása 2012 októberétől már nem korlátozható önkormányzati rendelettel. Az állattartás szabályait tehát mostantól csak magasabb szintű jogszabályok szabályozzák, mint például az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény, illetve különböző minisztériumi és kormányrendeletek. (Rendeletmódosítás – 11 igen)

Pedagógiai szakellátás

Állami kézbe kerül a pedagógiai szakellátás, ezért – közös megegyezéssel – megszüntették a kistérségi pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátásra Solymárral kötött korábbi megállapodást. (250/2012. Kt. sz. határozat – 11 igen egyhangú)

Bejáró iskolások

Közel 200 olyan gyermek jár a két vörösvári általános iskolába, aki nem vörösvári lakos. Most, hogy az iskolák állami fenntartásba kerültek, a működtetést pedig Vörösvárnak kell kigazdálkodnia – erre szolgáló állami normatíva nélkül –, a képviselőtestület élve a jogszabály adta lehetőséggel úgy döntött, hogy a nem pilisvörösvári lakóhelyű tanulók után a lakóhelyük szerinti önkormányzatok járuljanak hozzá a működtetéshez. Az érintett önkormányzatoknál a polgármester fogja bejelenteni a hozzájárulási igényt. (251/2012. Kt. sz. határozat – 11 igen egyhangú)

További határozatok:
Rendeletek:

(a rendeletek teljes szövege megtalálható a városi honlapon: www.pilisvorosvar.hu)

A polgármesteri hivatal közleménye

Lakossági felhívás a hideg téli időjárás veszélyeire

Kedves Pilisvörösvári Polgárok!

A nagy hó és a hideg időjárás miatt a hajléktalanokat, az elesetteket és a magányosan élőket fenyegető veszélyhelyzet megelőzése és elhárítása érdekében különböző intézkedések szükségesek

A kihűléses halálesetek elkerülése érdekében kérek mindenkit, hogy egyedül élő, idős, beteg szomszédaikra jobban figyeljenek. Ha tudomásukra jut, hogy fűtési, élelmezési, egészségügyi problémával küzd valamelyik szomszédjuk, kérem, hogy azt soron kívül jelezzék az alább megadott intézményekben és telefonszámokon.

A rendkívüli hideg időjárás különösen veszélyes az ittas állapotban közterületen tartózkodó személyek esetében, ezért kérem a vendéglátóhelyek üzemeltetőit, hogy a láthatóan ittas személyeket ne szolgálják ki, illetve a meghatározott nyitvatartási időt – különösen az éjszakai órákban – a fokozott veszélyhelyzetre tekintettel ne lépjék túl, a meghatározott előírások kereteit tartsák meg.

A bejelentések megtehetők:

Pilisvörösvári Orvosi ügyelet: 06-26/330-188
Mentők: 104
Pilisvörösvári Rendőrőrs: 06-26/330-130
Rendőrség: 107
ÁNTSZ ügyelet: 06-30-941-7156, 06-1-465-3834, e-mail: kozpontiugyelet@kmr.antsz.hu
Saubermacher-Bicske Kft. (Pilisvörösvár utcáin hóeltakarítás): 06-26/330-244
Magyar Közút Zrt. (Fő utca és Szabadság utca hóeltakarítás): Megyei Diszpécser 06-1-819-9260
Napos Oldal Szociális Központ Családsegítő Szolgálata (munkaidőben): 06-26/331-399

Köszönettel:

Dr. Krupp Zsuzsanna jegyző

JÁRÁSI TANKERÜLET

Január 1-jével állami fenntartásba került a két általános iskola és a zeneiskola. A fenntartói feladatokat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) koordinálja, illetve ezek területi szervezeti egységei: a járási tankerületek. Cikkünk az átadás körülményeiről és a Pilisvörösvári Tankerület elindulásáról szól.
Szűkös határidők
Nagyításhoz kattintson a képre!
Fogarasy Gabriella
járási tankerületi igazgató

Az iskolák állami fenntartásba adásával kapcsolatos feladatok miatt decemberben és januárban is rendkívüli ülést kellett tartania az önkormányzat képviselő-testületének. A KIK-kel kötendő megállapodások aláírására ugyanis a december 7-én megjelent jogszabály mindössze egy hetet  adott. Az átadás-átvétel feltételeinek felmérése sok feladatot rótt elsősorban az iskolákra, de a polgármesteri hivatal dolgozóira is: leltár szerint át kellett adni az iskolák működéséhez szükséges épületeket, helyiségeket, eszközöket, anyagokat, árukat, taneszközöket, felszereléseket, sőt a szolgáltatásokat és a futó projekteket is. A szűkös határidők miatt gyakran éjszakába nyúlt a munka, a megállapodás elfogadására ennek köszönhetően határidőre, már december 13-án sor került.

Megállapodás az átadásról

Az átadás Pilisvörösváron három intézményt érint: a Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolát, a (Vásár Téri) Német Nemzetiségi Általános Iskolát, valamint a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskolát (Zeneiskola). E három iskola igazgatója is részt vett a rendkívüli ülésen. Az intézmények fenntartója idáig az önkormányzat volt, 2013. január 1-jétől az államhoz kerültek a fenntartói jogok és kötelezettségek. Ezeket az állam a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon keresztül gyakorolja, amelynek képviseletében a tankerületi igazgató jár el. A Pilisvörösvári Járási Tankerület vezetőjévé még tavaly október végén nevezte ki Fogarasy Attilánét Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere.

Nagyításhoz kattintson a képre!
A három iskolaigazgató:
Breierné Kalmár
Éva (Templom tér),
Szlovencsák Péter (Zeneiskola),
Schäffer Lőrincné (Vásár tér)

Az új fenntartó átveszi az önkormányzattól a pedagógusokat és az iskolatitkárokat, azaz a zeneiskolában 20+1, a Templom téri iskolában 53+5, a Vásár tériben 29+5 foglalkoztatottat. Az ő bérüket – amire eddig az önkormányzatok állami normatívát kaptak – mostantól közvetlenül az állam fogja finanszírozni. Az iskolák működtetése azonban továbbra is az önkormányzat feladata marad. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatnak kell biztosítania az épületek karbantartását, fizetnie a rezsiköltségeket (fűtés, világítás, víz, csatorna stb.), a kiszolgáló személyzet bérét és járulékait (takarítók, gondnokok, portások stb.). A január 15-ei rendkívüli ülésen a részletes használati megállapodást is elfogadták, amelynek értelmében a KIK ingyenes használatába kerülnek a pedagógiai munkához szükséges ingatlanok (vagyis az iskolaépületek) és tárgyi eszközök. A megállapodás meghatározza a kizárólagosan állami, a kizárólagosan önkormányzati, továbbá a közös használatú helyiségeket.

Nyitott kérdések

Sokáig nagy volt a bizonytalanság, mert kevés információ érkezett arról, hogy hogyan fog működni az új rendszer, mennyi önállóságuk marad az iskoláknak, és a központi irányítás mellett hogyan fognak érvényesülni a helyi szempontok és érdekek. Az elmúlt egy hónap során több kérdés is felmerült mind az iskolák, mind az önkormányzat részéről: Mi lesz a nemzetiségi oktatás sorsa? Mennyire lesz ez szívügye az új fenntartónak? Érdemes volt-e az önkormányzatnak felvállalnia az iskolák működtetését? Felvesznek-e a jövőben nem vörösvári gyerekeket az általános iskolákba, s ha igen, megfizetik-e a környékbeli önkormányzatok a működtetés rájuk eső részét a vörösvári önkormányzatnak? Hol kap helyet a tankerület? Mennyire fog takarékoskodni az új fenntartó azokkal a költségekkel, amelyek a működtető önkormányzat pénztárcáját terhelik? A postaköltség vagy a telefondíjak például a működtetéshez vagy az oktatási feladatokhoz tartozó költségek?

Fogarasy Gabriella tankerületi igazgató – aki korábban hosszú ideig a Vásár téri iskola igazgatója volt, tehát a szakmából jött, és jól ismeri a „terepet” – elmondta, hogy várhatóan hamarosan megszületik az iránymutatás a tisztázatlan kérdésekkel kapcsolatban. Szoros együttműködésre lesz szükség az önkormányzat, az iskolák és a tankerület között – mondta, és biztosította az önkormányzatot arról, hogy a célok közösek, így nem kell tartani például attól, hogy az iskolák ezentúl ne ügyelnének a takarékos működésre.

Munkatársak és iroda

A januári rendkívüli ülésen a tankerületi igazgató bemutatta munkatársait, akiket maga mellé választott: Fekete Krisztina pénzügyi referens korábban a Zeneiskola titkára volt, Krizsán Pál tanügy-igazgatási referens és informatikus mostanáig a Templom téri iskola igazgató-helyetteseként működött, Ságiné Sebők Magdolna oktatási-humánpolitikai referens korábban a Vásár téri iskolában volt igazgató-helyettes, Baranyai Mária önkormányzati kapcsolattartó és gazdasági ügyintéző a kistérségi iroda munkatársa volt, Schuck Bernadett gyakornok és titkársági referens pedig eddig a Pilisszántói Polgármesteri Hivatal munkatársaként dolgozott.

A tankerületi iroda számára Fogarasy Gabriella a járási hivatal  épületében szeretett volna helyet kapni, de oda felső utasítás alapján csak ideiglenesen engedhetik be a tankerületeket. A képviselő-testület a Fő utca 104-ben ajánlott helyet számukra hosszú távon. Az épületet az önkormányzat  felújítaná, és kedvezményes, 1000 Ft/m2/hó + rezsi bérleti díjért adná bérbe a tankerületnek. A tankerület elfogadta az ajánlatot, s a beköltözésig ideiglenesen két helyszínen, a Puskin u. 8-ban és a Fő u. 66-ban működik.

Sólyom Ágnes

A POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETE ÉS TISZTSÉGVISELŐI

2085 PILISVÖRÖSVÁR, FŐ TÉR 1.

Központi telefonszám: 06-26-330-233

Központi fax: 06-26-530-278, 06-26-330-233/117 mellék
Ügyfélfogadás: H: 13.00-18.00, SZ: 8.30-12.00 és 13.00-17.00 óra között
Ügyfélszolgálaton: H: 8-18, K: 8-16, Sz: 8-17, Cs: 8-16, P: 8-12 óra között



A Polgármesteri hivatal közleménye

TÁJÉKOZTATÓ az Építéshatósági Osztály felállításáról

2013. január 1-től az I. fokú építéshatósági ügyek a járási hivatal székhelye szerinti jegyzőhöz kerültek, így a pilisvörösvári jegyző Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár, Tinnye és Üröm települések építéshatósági ügyeiben jár el.

A Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal önálló egysége, az Építéshatósági Osztály a Pilisvörösvár, Puskin utca 8. szám alatti épületben kapott helyet. Az osztály létszáma jelenleg 11 fő, az osztályvezető Szondi Zsuzsanna Orsolya.

Az Építéshatósági Osztály néhány munkatársa átmenetileg a solymári kirendeltségen, a Polgármesteri Hivatalban érhető el. Az ügyfélfogadás megegyezik Pilisvörösvár Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadásával: hétfőn 13.00-18.00 óra, szerdán 8.30-12.00 és 13.00-17.00 (Solymáron 8.00-12.00 és 13.00-16.00) óra között várjuk ügyfeleinket.

További tájékoztatásért fenti címen személyesen, vagy a 06-26/530-104-es telefonszámon érdeklődhet, illetve Pilisvörösvár honlapján (www.pilisvorosvar.hu) kaphat további információt.

Várjuk kedves ügyfeleinket!

Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal
Építéshatósági Osztály

VÁLTOZÁSOK A HULLADÉKGYŰJTÉSBEN

Új szerződést kötött az önkormányzat a hulladékszállításra, mert 2012 végén a régi lejárt. Az elmúlt 10 évben sikerült ellenállni minden infláción felüli díjemelési kísérletnek (nem úgy, mint sok településnek a környékünkön), de most az új közbeszerzés után elkerülhetetlenül magasabbak lett a díjak. A három pályázó közül a Saubermacher-Bicske Kft. ajánlata bizonyult a legkedvezőbbnek, így továbbra is ők szállítják el a szemetünket.
Nagyításhoz kattintson a képre!

A változásokról Solti Kingát, az önkormányzat munkatársát kérdeztük. A legfontosabb tudnivalókat válaszai alapján állítottuk össze Önöknek.

1. Milyen ütemezéssel kell fizetni, és hogyan alakulnak a díjak 2013-ban?

A fizetés változatlan: negyedévente lehet fizetni, mint eddig.

2. Mi a helyzet a külterületekkel, üdülőkkel?

Az önkormányzat köztisztasági rendelete  előírja, hogy kül- és üdülőterületen az utcák mérete miatt nem használható kuka, hanem kötelező zsákot vásárolni. Külön szabály vonatkozik az állandó és a nem állandó lakosokra: az állandó lakóhellyel rendelkező családoknak a 31 240 forintos éves díjat kell megfizetniük, ezért évi 52 db (vagyis heti egy) 120 literes zsákot kapnak, míg az ingatlannal rendelkező, de nem állandó lakosok számára az éves díj 17 040 forint, és évi 25 db 120 l-es zsákot biztosít számukra a szolgáltató.

3. Kötelező a szemétdíj fizetése?

Igen. Korábban az önkormányzat köztisztasági rendelete csak a belterületen tette kötelezővé a szolgáltatás igénybevételét, az új szabályozás szerint azonban január 1-jétől külterületen is kötelező a díjfizetés.

4. Tehát olyan nincs, hogy ha valaki nem tart igényt a heti szemétszállításra, mert annyira szelektíven gyűjt, hogy semmi szemete nem marad?

A szemétszállítás nem igény kérdése, tehát kötelező szerződést kötni, mind bel-, mind üdülő- és külterületen. Az eddigi gyakorlat szerint a külterületi szerződők, illetve a szabványos zsákok vásárlói – legálisan – a 10-es út mellé helyezték el zsákjaikat elszállításra. De a legálisan elhelyezett zsákok mellé nagy mennyiségben illegális szemetes zsákok is kerültek. Az új rendszer remélhetőleg ezt a problémát is felszámolja. Az önkormányzat kikötötte, hogy a szolgáltatónak olyan járművel kell rendelkeznie, ami a szűkebb utcákba is be tud hajtani. Így mindenkinek a háza elől szállítják el a szemetet, s nem lesz sem ok, sem ürügy a szemétnek a 10-es út mellé történő kihordására.

5. Mi történik, ha valaki nem fizeti a szemétdíjat?
Nagyításhoz kattintson a képre!

A szemétdíj adók módjára behajtható. Ez azt jelenti, hogy ha valaki nem fizet, azzal szemben az önkormányzati adóhatóság végrehajtási eljárást indíthat. Ennek keretében lehetőség van azonnali beszedési megbízásra, munkabér- illetve nyugdíjletiltásra, ingó- és ingatlanfoglalásra, valamint jelzálogbejegyzésre.

6. Miért csak negyedévre jött a hulladéknaptár? Változtatni akarják esetleg a szállítás időpontját?

A külterületek miatt változhat a menetrend, ezért a szolgáltató egyelőre csak az aktuális negyedévi naptárt küldte meg a lakosságnak.

7. Mi számít háztartási hulladéknak?

A lakásokban, valamint a lakás, üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben és területeken (ingatlanokon) keletkezett szilárd hulladék. Így pl. a salak (beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is), a rongy, a söpredék, a hamu, a korom, az edény, az eszköz, az ablaküveg, a papír, a konyhai hulladék (ideértve a műanyag konzervdobozt, üveget), továbbá a kisebb mennyiségű falvakolat, a kerti és gazdasági hulladék, a falomb, a nyesedék, valamint a lakásban folytatott kisipari tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék. Akkor, ha a hetente keletkezett mennyiség nem haladja meg a meghatározott, szokásosnak minősülő mennyiséget.

8. Akinek plusz hulladékzsákra lesz szüksége, hogyan juthat hozzá? Az idén is jár tizenkét darab ingyen?

Plusz zsák megvásárolható a kirendeltségen és a szokásos helyeken, így a Krausz Mezőgazdasági Szakboltban, a Krivinger Zöldségesnél, a Kisfaludy utcai COOP Áruházban és az Iskola utcai Zöldségboltban.

Idén is működik a házhoz menő szelektív hulladék-begyűjtési rendszer, a műanyag hulladékhoz a közszolgáltatást végző szolgáltató évi 12 db 120 literes szelektív zsákot biztosít. A kötegelve kitett papírt a műanyaggal együtt szállítják el a hulladéknaptárban jelzett napokon. Emellett a szerződéssel rendelkező polgárok számára évente egy alkalommal van lehetőség ingyenes lomtalanításra is. Ennek időpontját telefonon előre egyeztetni kell a szolgáltatóval.

9. Mihez kezdjünk az üveghulladékkal? Azt most már nem gyűjtik sehol?

Üvegvisszaváltó üzleteknél van elhelyezve konténer a nem betétdíjas üvegek gyűjtésére, ezen túlmenően a Saubermacher-Bicske pilisvörösvári telephelyén, valamint a Városháza udvarának Csobánkai utcai oldalán van kihelyezve üvegkonténer.

10. Meddig lesz érvényben ez a rendszer?

Ez a szerződés Duna–Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás KEOP-projektjének keretében megvalósuló regionális hulladékudvar és szemétlerakó megvalósulásáig érvényes, ami várhatóan egy-másfél év múlva esedékes.

KBH

A Polgármesteri hivatal FELHÍVÁSA

A HÓELTAKARÍTÁSRÓL

Tisztelt Pilisvörösvári Polgárok!

Nagyításhoz kattintson a képre!

A korábbi évekhez hasonlóan ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy a téli időszakban az ingatlanok előtti járdaszakaszok hómentesítése, síkosságmentesítése a köztisztasággal, települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 8/1996. (VII. 4.) önkormányzati rendelet (köztisztasági rendelet) 12. § (4) bekezdése alapján az adott ingatlan tulajdonosának, használójának, bérlőjének, kezelőjének kötelessége. Üzletek, vendéglátó-ipari egységek a nyitvatartási idejük alatt kötelesek gondoskodni az előttük lévő járdaszakasz takarításáról.

Kérek mindenkit, hogy a biztonságos gyalogos közlekedés fenntartása érdekében folyamatosan és maradéktalanul tegyen eleget ezen előírásoknak. A kötelezettségek betartását a közterület-felügyelő folyamatosan ellenőrzi. A hóeltakarítás, síkosságmentesítés elmulasztója az emiatt esetlegesen bekövetkező károkért kártérítési felelősséggel tartozik!

Külön kérem, hogy figyeljünk arra, hogy a járdáról a havat ne dobjuk ki az úttestre vagy a járda és az úttest közötti parkolókba, mert akkor azzal értelmetlené tesszük azok munkáját, akik az önkormányzat megbízásából az úttest és a parkolók hóeltakarítását, síkosságmentesítését végzik. Különösen figyelni kell erre a Fő utcán. Itt a helyes megoldás az, ha a kb. 2 méter széles járda külső szélén, a szélső fél méteres sávban, hosszában depózzuk a havat. – Az elmúlt időszakban sajnos többször előfordult, hogy az önkormányzat a parkolókat megtisztította, majd az ingatlantulajdonosok a járdáról a már letisztított parkolókba dobálták a havat, s emiatt a parkolók megtisztítását elölről kellett kezdeni.

Akinek a fentiekkel kapcsolatos kérdése, bejelentése van, Pilisvörösvár Város közterület-felügyelőjéhez bejelentést tehet (2085 Pilisvörösvár, Fő tér 1. Építési- és Műszaki Osztály – I. emelet. Telefon: 06-26/330 233/157).

Segítő együttműködésüket előre is köszönöm!

Gromon István polgármester

Tisztelt Ügyfeleink!

Nagyításhoz kattintson a képre!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény* átmeneti rendelkezései alapján 2013. január 1-jétől a miniszteri ár-rendelet megszületéséig mind lakossági, mind pedig nem lakossági ügyfeleink számára változatlanul a 2012. február 1-jétől alkalmazott csatornaszolgáltatási díjak érvényesek.

Az alapdíjakat szennyvíz-bekötésenként külön, a fogyasztási időszakok figyelembe vételével számlázzuk ki mind a lakossági, mind pedig a nem lakossági ügyfeleink számára. Az alapdíj-fizetéskötelezettsége akkor is fennáll, ha az elszámolt időszakon belül nem volt mérhető fogyasztás. A főmérő után beépített, számlázásba vett mellékvízmérőkön mért fogyasztás elszámolása továbbra is az ügyviteli díj és a fogyasztással arányos díj alapján történik.

A fogyasztás mértékével arányos díj a közcsatorna-hálózatba bebocsátott szennyvíz mennyisége után fizetendő összeg.

További kérdéseivel kérjük, forduljon bizalommal ügyfélszolgálati munkatársainkhoz a vizvonal@vizmuvek.hu e-mail címen, vagy a 06-40 247 247-es telefonszámon.

Tisztelettel:

Pilisvörösvári Vízművek Kft.

Pilisvörösvári Vízművek Kft. • Székhely: 2085 Pilisvörösvár, Sirály u. 1. • Postacím: 1325 Budapest, Pf.: 355. • Telefon: (1)465-2400 • Telefax: (1)349-1990 • E-mail: vizvonal@vizmuvek.hu • www.vizmuvek.hu

Csatornaszolgáltatás (szennyvízelvezetés, -tisztítás és -kezelés)
Lakossági alapdíj**: 55,50 Ft / bekötés / hó + áfa
Lakossági, fogyasztással arányos díj: 204 Ft / m3 + áfa
Nem lakossági alapdíj**: 2 589,70 Ft / bekötés / hó + áfa
Nem lakossági, fogyasztással arányos díj: 306 Ft / m3 + áfa

 

A csatornaszolgáltatási díjak nem tartalmazzák a vízterhelési díjat, amely 2013. január 1-jétől lakossági és nem lakossági kategóriában egyaránt 10,90 Ft / m3 + áfa.

 

*   2011 évi CCIX. törvény a víziközmű-szolgáltatásról
** Valamennyi fogyasztásmérő berendezés (szennyvízmennyiség-mérő vagy ennek hiányában bekötési vízmérő) esetében az átfolyási átmérőtől függetlenül.

A Polgármesteri Hivatal  KÖZLEMÉNYE A CSATORNASZOLGÁLTATÁSI DÍJAKKAL KAPCSOLATBAN

Tekintettel arra, hogy 2012. január 1. napjától jogszabályi változás következtében már nem az Önkormányzat a díjmegállapító, így nincs hatása a díjak megállapításának számítási módjára. Az Önkormányzat a törvény alapján vitatja a megállapított díjakat az önkormányzati intézmények esetében, a számlákat  ezért nem egyenlíti ki. A helyzet jogi tisztázására az Önkormányzat iránymutatást kért a Magyar Energia Hivataltól, és jogfenntartó nyilatkozatot tett.

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata