XIV. évfolyam 4. szám - 2014. április

Igazságosztóként járt el

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Tivadar 26 éves pilisszentiváni lakos ellen. A 26 éves gyanúsított március 4-én 17 óra 15 perc körül a bejárati kapu leemelésével bement egy pilisvörösvári családi házas telekre, majd a lakásban az ismerősét egy székbe lökte. A sértettet több alkalommal veszélyesen megfenyegette, ököllel az arca felé ütögetett, illetve a ruházatából egy kést vett elő, a sértett nyakához tartotta, és folytatta a fenyegetéseket. Ezt követően a férfi követelte a sértett tulajdonát képező személygépkocsi indítókulcsát és forgalmi engedélyét, valamint 30 000 forint készpénzt. K. Tivadar, hogy a követelésének nyomatékot adjon, egy téglával betörte a személygépkocsi jobb első ablaküvegét. Az így megszerzett gépjárművel a gyanúsított távozott a helyszínről.

Tájékoztatás az időskorúakra leselkedő veszélyekről, és egyben ajánlás, hogy mit tehetnek saját védelmük érdekében.

Ne feledje, ön is sokat tehet a saját biztonságáért!

RABLÁS

  • Sötétedés után válasszon ismert és kivilágított útvonalat, igyekezzen elkerülni a gyanús csoportosulást.
  • Ha azt észleli, hogy valaki követi, menjen be egy üzletbe, vagy olyan helyre, ahol védelmet talál.
  • Támadás esetén adja át értékeit, tegyen eleget a rabló felszólításának, egyedül ne próbáljon meg ellenállni.
  • Figyelje meg a támadót, eszközét, távozási irányát, hogy minél pontosabb információt tudjon adni a rendőröknek, majd azonnal értesítse a hatóságot.

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Fő utca parkolási rendjében – a Polgármesteri Hivatallal egyetértésben – a szigorúbb fellépés mellett döntöttünk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a Fő utcán a parkolási igény nagyobb, mint a fizikailag rendelkezésre álló hely és a kialakítható parkolók száma, azonban ez nem adhat okot a szabálytalankodásra. Sok esetben előfordul, hogy a gépjárművezetők behajtanak a zöldszigetekbe, megrongálják a növényzetet, elhajlítják a parkolásgátló és az utcajelző oszlopokat, mellyel anyagi kárt okoznak, és balesetveszélyes helyzeteket teremtenek.

Az eltelt közel egy hónap alatt 11 alkalommal kellett tűzoltóinknak beavatkozni különböző káreseményeknél. A bevetések során 6 alkalommal tűzesetet kellett felszámolni, további 5 alkalommal műszaki mentések adtak feladatot.

Nádastüzek

Egy esetben avar- és szeméttüzet kellett eloltani, amelynek sűrű füstje még a Csobánkai út forgalmát is akadályozta. Öt alkalommal kiterjedt nádastüzeket kellett megfékezni, amelyek két esetben lakóházakat is veszélyeztettek a Határ és Liszt Ferenc utcáknál. A gyors kiérkezésnek és a szakszerű beavatkozásoknak köszönhetően sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. A leégett területek nagysága így is meghaladta a 8 hektárt.