XIV. évfolyam 4. szám - 2014. április

A 2013/14 es tanévben egy új programsorozattal találkozhattak a diákok a Művészetek Házában. Magyarország egyik legrégebbi hangverseny- és fesztiválrendező cége keresett meg bennünket azzal a céllal, hogy közvetlen komolyzenei élményhez juttasson iskoláskorú gyerekeket.

Városunkban még az előző tanév végén elindított kezdeményezéshez csatlakozott a Klebelsberg Intézményfenntartó Pilisvörösvári Tankerülete is, így a helyi iskolákon kívül még hat település gyerekei jutottak koncertélményhez. A közös szervezésnek köszönhetően összesen 8 iskola 900 diákja vett részt a programban.

Március 23-án, vasárnap délután Feith Károly festőművész kiállítása nyílt meg a Művészetek Háza aulájában. Az idős művész néhány éve él Vörösváron, és most eljött az ideje, hogy művészetét az itt lakókkal is megismertesse. Festményei április 8-áig díszítették a Művészetek Háza falait.

Önálló beavatkozói jogosultságot szerzett a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az erről szóló igazolás ünnepélyes átadására március 29-én, szombaton került sor a tűzoltószertár előtt, a katasztrófavédelem magas rangú vezetőinek részvételével.

A Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület több mint százéves múltra tekint vissza. Történelmében voltak nehezebb időszakok – háború, anyagi gondok, emberi veszteségek –, kisebb-nagyobb átalakulások és változások, de mindezeken túljutottak, és mindmáig az év 365 napján, napi 24 órában vannak készenlétben. Ellenszolgáltatás nélkül végzik önként vállalt feladatukat: Vörösvár védelmét. Akár tűzeset, akár baleset történik a város területén, rájuk számíthatunk. Rendszerint hamarabb a helyszínen vannak, mint a hivatásos tűzoltók, és oltanak, menekítenek, forgalmat irányítanak, fát metszenek, darázsfészket irtanak – mikor mire van szükség.

Az önkéntes tűzoltó testületet Györgyi Gyula alapította meg 1908-ban, Sallai Lajos kéményseprő és Niedermüller Manó lakatos segítségével, kezdő létszáma 30 fő volt. Az elkövetkező évek sok nehézséggel jártak, az I. világháború alatt nagyon sok tagot behívtak katonának, két alapító tag pedig életét veszítette. A háborút követően a tűzoltócsapat már két lóvontatta kocsifecskendővel rendelkezett, de anyagi gondok miatt akadozott a működése.

Az 1989-ben 18 taggal megalakult Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. E jeles ünnep alkalmából március 30-án örömkoncertet adtak a Cziffra György Zeneiskola koncerttermében, amelyen meghívott vendégelőadóként Peller Anna, Mirk Júlia, Mirk Szilvia, valamint Schuck Martin is fellépett.

A pilisvörösvári fúvószenekar már több mint 120 éves. A zenekart a XIX. század végén hozta létre Mauterer Jakab. 1989-ben alakult újjá, 1994-ig Brandhuber János, majd Feldhoffer János vezette, 1995-től Buzás Bálint karnagyi tevékenysége alatt működött a zenekar. 1996-ban a IX. Országos Fúvószenekari minősítésen „német nemzetiségi zenekar” kategóriában, valamint „show-zenekar” kategóriában kiemelt arany diplomát kapott az együttes, és elnyerte a „fesztiválzenekar” címet.

Rádler Gábor

Hétéves korában kezdett el zenét tanulni, először fuvolázott, majd trombitált. Első zenetanára Németh János volt. Néhány évvel később csatlakozott a vörösvári fúvószenekarhoz. 1995 és 2003 között a szentiváni fúvószenekarban is muzsikált. Jelenleg is aktív tagja a vörösvári zenekarnak.

I. rész

Farkas Antal: Werischwarer Marsch – induló (A művet a szerző a város felkérésére írta.) – Werischwarer Rezgős polka (Bán László feldolgozása.) – Jeder echte We­risch­wa­rer… – polka (Spanberger Zsolt gyűjtése, Buzás Bálint feldolgozása. Ének: Peller Anna, Spanberger Zsolt, Feldhoffer János.) – Robert Payer: Weiße Wolken – keringő (Ének: Peller Anna és Feldhoffer János.) – Josef Poncar: Donau-Oputi polka (Ez a zeneszám a bálok kihagyhatatlan számai közé tartozik. Ének: Peller Anna és Feldhoffer János.) – Robert Payer: Wenn der Wein blüht – keringő (Nemcsak Vörösváron kedvelik, hanem Pilisborosjenőn, valamint a németországi Gerstettenben is. Ének: Spanberger Zsolt, Feldhoffer János.) – Josef Pon­car: Po­ca­­pels­ka, Vogel­wiese – Grü­ne-Auen-Polka (Ének: Spanberger Zsolt és Feldhoffer János.) – C. Teike: Alte Kameraden – koncertinduló (Ének: Peller Anna.) – Vladimir Fuka: Slavonicka polka (Hangszerelte: Siegfried Rundel. Ének: Peller Anna és Feldhoffer János.) – Karel Waldauf: Dorfmusik – polka (Ének: Peller Anna, Feldhoffer János, Spanberger Zsolt.) – Bis bald auf Wiedersehen! (Ének: Peller Anna, Spanberger Zsolt, Mirk Julcsi, Mirk Szilvi és Feldhoffer János.)

„Életöröm, szeretet, szolgálat, alázat, imádság
Tettel erős igazán, munka szül érdemeket.”

Ötvenéves koromig nemigen írtam verseket, vagy csak nagyon ritkán és rendszertelenül. A mondanivalómat, érzelmeimet általában egy-egy újságcikkben fejeztem ki. Miután négy évvel ezelőtt abbahagytam a helyi újság írását-szerkesztését, ezek a korábban kibeszélt indulatok és gondolatok felgyülemlettek bennem, majd versalakot öltve szabadon kiáramlottak belőlem –magam számára is meglepetésszerűen.