XIV. évfolyam 8. szám - 2014. augusztus

vorosvari-ujsag-2014-08-000

Az augusztusi szám letöltése .pdf változatban

(36 oldal, 38 Mb.)

Az újság nyomtatott változatával teljesen megegyezik.

Az idei Vörösvári Napok augusztus 15-én, pénteken délután öt órakor vette kezdetét. A hagyományokhoz híven a Kertbarátok kiállításának megnyitójával kezdődött a programsorozat a Művészetek Háza aulájában, majd hat órakor a színházteremben az ünnepélyes megnyitó következett.

Az idei Vörösvári Napok kicsit más, mint az eddigiek, hiszen idén ünnepeljük a betelepülés 325. évfordulóját. Az ünnepségsorozat is ennek szellemében zajlott. Erre az eseményre emlékeztető pólók és kitűzők készültek, a színházteremben pedig meg lehetett tekinteni a betelepülési emlékmű-pályázatokat, amelyek értékelésénél a közönség véleményét is figyelembe veszik, a kitöltött véleménynyilvánító lapok alapján.

Ha a pénteki nap a szavaké és a visszaemlékezésé volt, akkor a szombati ünnepi eseménysor sokkal inkább a lélekhez szólt. Miután ugyanis a megnyitó rendezvényen a polgármester beszéde és az elhangzott történelmi témájú előadás segítségével közösen felidézhettük a régmúlt eseményeit, a másnapi programokban már ki-ki személyesen és aktívan is részt vehetett. A betelepülési menet és az azt követő betelepülési ünnepség nemcsak a múltról, hanem a jelenről és a jövőről, mindannyiunkról szólt.

Tájékoztatom a Tisztelt választópolgárokat, jelölő szervezeteket, egyéni jelölteket, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásával kapcsolatosan honlapunkon folyamatosan frissülő tájékoztató anyagot olvashatnak a Kiemelt információk – Választások 2014 menüpont alatt. Ugyanitt megtalálhatóak a szükséges nyomtatványok, utcajegyzékek, a Helyi Választási Iroda vezetőjének határozatai és a választási szervek elérhetőségei.

Kérem a jelölteket, jelölő szervezeteket, választópolgárokat, hogy kísérjék figyelemmel választással kapcsolatos rovatunkat.

Dr. Krupp Zsuzsanna
jegyző