XIV. évfolyam 8. szám - 2014. augusztus

Az idei Vörösvári Napok augusztus 15-én, pénteken délután öt órakor vette kezdetét. A hagyományokhoz híven a Kertbarátok kiállításának megnyitójával kezdődött a programsorozat a Művészetek Háza aulájában, majd hat órakor a színházteremben az ünnepélyes megnyitó következett.

Az idei Vörösvári Napok kicsit más, mint az eddigiek, hiszen idén ünnepeljük a betelepülés 325. évfordulóját. Az ünnepségsorozat is ennek szellemében zajlott. Erre az eseményre emlékeztető pólók és kitűzők készültek, a színházteremben pedig meg lehetett tekinteni a betelepülési emlékmű-pályázatokat, amelyek értékelésénél a közönség véleményét is figyelembe veszik, a kitöltött véleménynyilvánító lapok alapján.

Ha a pénteki nap a szavaké és a visszaemlékezésé volt, akkor a szombati ünnepi eseménysor sokkal inkább a lélekhez szólt. Miután ugyanis a megnyitó rendezvényen a polgármester beszéde és az elhangzott történelmi témájú előadás segítségével közösen felidézhettük a régmúlt eseményeit, a másnapi programokban már ki-ki személyesen és aktívan is részt vehetett. A betelepülési menet és az azt követő betelepülési ünnepség nemcsak a múltról, hanem a jelenről és a jövőről, mindannyiunkról szólt.

Hagyomány, hogy a búcsú szombatján az esti mise a Német Nemzetiségi Vegyeskórus közreműködésével zajlik a Nagytemplomban. Így volt ez idén is. Megtelt a templom a misére érkező hívekkel. A szentmisét a vegyeskórus koncertje követte, műsorukat többségében a betelepülés táján élt szerzők műveiből állították össze. Vezényelt Neubrandt Ferenc és felesége, Piroska, orgonán pedig Kárpáti Levente közreműködött. A hangverseny után a közönséget egy kis szeretetvendégség várta a templom mellett felállított asztaloknál, ahol a kellemes nyárestén finom borral, pogácsával és beszélgetéssel ért véget az ünnepi este.