XIV. évfolyam 1. szám - 2014. január

A tavalyi évben ünnepelte 75. születésnapját a Vásár téri iskola. Ez alkalomból december 5-én műsoros ünnepséget rendeztek, melynek helyszíne a Művészetek Háza volt.

Az ünnepség előtt egy kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, melyet az iskola folyosóján rendeztek be a tanárok és a diákok. A kiállítás tárgyakkal, fényképekkel idézte fel az elmúlt 75 évet. Láthattunk régi tablóképeket, tankönyveket és íróeszközöket a múltból, és az egykori tanulók füzetein, ellenőrzőin, tájékoztatóin ismerős neveket is felfedezhetett az alapos szemlélő. A kiállítás megtekintése után a Művészetek Házában folytatódott az ünneplés, ahol a megjelenteket Szontágh Nándor igazgatóhelyettes köszöntötte, majd felhangzott a magyar és a magyarországi németség himnusza. Ezután a 2. a osztály német nyelvű előadása következett, melyet Bruckner Sándorné és Lazri Judit tanárnők tanítottak be a kicsiknek. Harmonikán közreműködött Steckl Bálint, a gyerekek táncát pedig Mirk Júlia tanította be.

Ahogy minden évben, idén is ellátogatott a Mikulás a Templom téri iskolások közé. A Mikulásfalva 15 órakor nyitotta a kapuit, ahol koboldok várták az érkező gyerekeket, és átadták az útleveleket, melyeket a Mikulásnál kellett bemutatni.