XIV. évfolyam 7. szám - 2014. július

Templom  Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola

Német Nemzetiségi  Általános Iskola

Május 30-án, a Széchenyi utcai óvoda felett is szomorú, borongós volt az ég. A mögöttünk lévő tanévben – de már az előző években is – az időjárás leginkább egy rakoncátlan gyerekhez hasonlít, aki csak azért sem viselkedik úgy, ahogyan azt elvárjuk tőle. A naptárt azonban nem igazíthatjuk az időjárási viszonyokhoz. Az ünnepeket akkor tartjuk – ha esik, ha fúj –, amikor itt az idejük.

Iskolánk minden évben emléklapok átadásával emlékezik meg három nagyszerű pedagógusról, és ez által jutalmazza legkiemelkedőbb diákjainkat.

Kapitány Györgyné Emléklap: Az emléklappal a legjobb versenyeredményt elérő és a legkiválóbb tanulmányi eredménnyel rendelkező negyedikes tanulót jutalmazzuk. Az emléklapot Szénási Dorka 4.a osztályos tanuló kapta.

„A sikernek ára van, nem titka” – mondta egyszer Hobo. A Palánta Iskolában a diákok, a szülők és a pedagógusok együttműködése ez az ár, és ennek köszönhetőek az idei tanév sikerei is.

Az iskolában alkalmazott módszerek egy 8 éves folyamatot építenek fel: az iskolába lépéstől a ballagásig, s ha ez a közös felelősségű rendszer jól működik, akkor az eredmény is garantált. Ezt bizonyítja például, hogy

  • 8. osztályosaink valamennyien gimnáziumban folytatják tovább tanulmányaikat,
  • a felsős osztályos osztályok összesített tanulmányi átlaga 4,4 lett,
  • 62 felsős diákunk közül 14-en örülhettek kitűnő bizonyítványnak (alsós diákjaink teljesítményét szövegesen értékeljük).

A  Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai a 2013/14-es tanévben is számos kimagasló eredménnyel büszkélkedhetnek. Tanulóink tanúbizonyságot tettek arról, hogy kellő szorgalommal és kitartással a nyelvvizsgán, a különböző tanulmányi versenyeken és sportágakban megállják helyüket.