XIV. évfolyam 11. szám - 2014. november

Az idősek napjára igen sokan gyűltek össze október 5-én, vasárnap délután a Művészetek Háza színháztermében. Minden évben szép, igényes műsorral kedveskednek az időseknek ezen a rendezvényen, nem csoda hát, hogy szívesen jön, aki tud.

Hálásak lehetünk, amiért városunkban sok idős ember lakik, akik évtizedeken át tettek azért, hogy élhető, jó hely legyen Pilisvörösvár. Figyelmesség, gesztus feléjük minden évben egyszer, hogy őket köszöntjük, ünnepeljük.

60 éves jubileumát ünnepelte a vörösvári táncegyüttes. Az ünnep harmadnapján váratlanul elhunyt Wenczl József koreográfus, művészeti vezető, az egyesület tiszteletbeli elnöke.

Októberben, a mindenszenteket megelőző héten minden a vörösvári táncegyüttesről szólt. Október 23-án, a városi ünnepségen vette át Breier Anita, a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes Közhasznú Egyesület elnöke a „Pilisvörösvárért Emlékérmet”. A következő két nap a tánc, a művészet, a hagyományok, a csodálat, a méltóság ünnepévé vált, amelyre sokáig fognak emlékezni Vörösváron. Ez alatt a két nap alatt a táncegyüttes jelenlegi és régi táncosai felvonultatták repertoárjuk színe-javát, többségében természetesen Wenczl József koreográfiáit. A csillogó tekintetek, a könnyes szempárak, a pirosra tapsolt tenyerek, a virtusos-vagány férfifüttyök a közönség soraiból mind-mind azt jelezték, hogy a nézők elragadtatással – és sokan közülük boldog nosztalgiával – fogadták a produkciókat.