XV. évfolyam 1. szám - 2015. január

vorosvari-ujsag-2015-01-00000

A januári szám letöltése .pdf változatban

(36 oldal, 28.2 Mb.)

Az újság nyomtatott változatával teljesen megegyezik.

A betelepülési emlékműpályázat 2014. júliusi rostáján túljutott öt pályamű közül a képviselőtestület december 16-i rendkívüli ülésén a Szinvai Pál által készített „Négytagú család vándorol” nevű pályaművet választotta ki nyertesnek. Az emlékmű felállítására a tervek szerint 2015. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén kerül majd sor, ünnepélyes keretek között, testvérvárosaink küldöttségeinek jelenlétében.

Kutas Gyulát, az önkormányzat Ügyrendi-, Oktatási- és Kulturális Bizottságának elnökét kérdeztük arról, hogyan alakult a szobor és a helyszín kiválasztása.

Aki veszi a fáradságot, és ebben az esős időben elgyalogol a szennyvíztelephez, láthatja, hogy egy-két hónap leforgása alatt egy hatalmas, több emelet magas csarnok nőtt ki a földből. Már csak napok kérdése, és a betonfalak határolta medencébe a város szennyvize fog csordogálni.

Továbbra is vonzóak az agglomerációs települések

Bár Magyarország népessége az 1980-as évektől kezdve folyamatosan fogy, a Budapest környéki településeken éppen ellentétes a tendencia. Mennyivel nőtt a lakosság Vörösváron és a környékben a legutóbbi két népszámlálás között, és ez milyen hatással van a város életére? – ennek jártunk utána.

A cikk apropóját az adta, hogy a kö-zelmúltban készült el az Otthontérkép legújabb, a magyarországi népesség változását települési szinten is bemutató térképszelvénye. Az alkalmazás többek között azt is megmutatja, hogy egy-egy megyének, kistérségnek vagy településnek hogyan alakult a népességszáma az utolsó két népszámlálás között. 

„A család nem csak azokat az embereket jelenti, akik felneveltek. És nem csak azokat az embereket, akiknek ugyanaz a vér csörgedezik az ereiben, mint neked. A család az, ahol szükség van rád.” Ezt a pár mondatot Meg Cabot amerikai írónő gondolta ki és írta le, tőle vette kölcsön a karácsonyi koncertre a zeneiskola igazgatónője, Oláhné Szabó Anita. December 19-én a nagy zeneiskolás család együtt ünnepelt.

Disznóölés anno Pilisvörösváron

A disznóölés mindig a téli időszakban történt, azonban időben fel kellett rá készülni. Már tavasszal el kellett gondolkodni, hogy hány malacra van szükség, mennyinek van hely, és hány feldolgozott disznóra lesz szüksége a családnak a következő vágásig. Volt, aki saját kocát tartott, hogy rendszeres malac-ellátmánya legyen, de akadt, aki rokonoktól vagy esetleg piacon szerezte be a felnevelni kívánt malacot [spéifaal]. Aki malacot akart nevelni, annak gondoskodnia kellett megfelelő mennyiségű takarmányról. Persze emellett a család konyhájából kikerülő (kis mennyiségű) ételmaradékot, az ételek készítése során keletkező tisztítási és egyéb konyhai hulladékot is megkapták az állatok.