XV. évfolyam 7. szám - 2015. július

„Régi és új utak” címmel megjelent Zs. Dobozy Erzsébet válogatott műveinek kötete. A nagy érdeklődéssel várt 300 oldalas könyvet július másodikán a szerző jelenlétében mutatták be a Városi Könyvtárban a vörösvári közönségnek. 

A bemutatón a kiadó városi önkormányzat nevében Gromon István polgármester méltatta a szerzőt és a könyv létrehozóit. Tuti nénivel a kötet szerkesztője és az est házigazdája, Fogarasy Attila készített élő interjút. Az istenes versek közül Balogh Sándor olvasott fel néhány gyöngyszemet. A „Csipkerózsa”, a szerző egyik legszebb, legterjedelmesebb elbeszélése Nagy István Jánosnak, a Vásár téri iskola tanárának előadásában elevenedett meg torokszorítóan. Mivel Tuti néni kedvenc hangszere a cimbalom – maga is játszik ezen az ősi hangszeren –, az est szervezői egy kiváló cimbalomművész meghívásával kedveskedtek neki.  Lajti Gergely nemcsak az ünnepeltet, de az egész közönséget elbűvölte káprázatos előadásával, többek között egy bonchidai népdalfeldolgozással. A rendezvény végén Tuti néni dedikálta művét, s elmondhatjuk, hosszú sor kígyózott asztala előtt. 

Spiró György: Diavolina

Gorkij cselédből lett orvosa, majd utolsó szerelme szemszögéből a szovjet világ: forradalmak, intrikák, száműzetés és hatalom.

vorosvari-ujsag-2015-07-00037