XV. évfolyam 7. szám - 2015. július

Borszéken gyermekotthon átadásával ünnepelték a Pünkösdöt

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány lehetővé tette, hogy újabb harminc, gyermekvédelmi szolgálatot igénylő gyerek költözzön emberhez méltó körülmények közé. Böjte Csaba alapítványa Borszéken, Pilisvörösvár egyik testvérvárosában nyitotta meg újabb, immár 83. gyermekotthonát. Az intézmény létrejöttéhez széles társadalmi összefogás vezetett: elsőként a ditrói közbirtokosság adományozta a villa alatti és körüli területet az alapítványnak. A villához a tulajdonosnak, Kurkó Gyárfásnak már felújítási tervei is voltak, de a gyermekotthonra vonatkozó szabályok miatt új terveket kellett készíteni, és a tulajdonos a villával együtt azokat is az alapítványnak ajándékozta.