XV. évfolyam 6. szám - 2015. június

2. rész

Kimmel Ferencné Visinger Ezsébetet huszonegyéves korában vitték el egy „kis munkára” az oroszok: két és fél év „málenkij robot” várt rá ukrán területeken kiépült lágerekben. A bűne az volt, hogy beleesett a 16-55 éves korosztályba, és német hangzású névvel született.

Fölpakoltak a teherautóra, és elvittek bennünket egy másik lágerbe, Orzsinikibe. Itt nők nem voltak, csak pár férfi sétált az udvaron. Kiderült, hogy a férfiak lengyel hadifoglyok.

Egy doktornő kiválasztott bennünket: négyet a kórházba osztottak be, volt, akit a konyhába, volt, akinek mosnia, takarítania kellett. Engem a kórházba küldtek, ahol lengyel betegek feküdtek. Egy alkalommal az egyik fiú kérte a kacsát [ti. éjjeli edényt]. Tizenhat éves volt, és mozogtak a kukacok alatta. Másnap reggelre már nem élt. Ezek a lengyelek így pusztultak el. Orvosság persze nem volt. Csak a csáj, azaz tea.