XV. évfolyam 5. szám - 2015. május

Április 19-én több mint kétszáz gyermek vette birtokba a pilisvörösvári sportpályát a Bozsik Program Intézményi Fesztiváljának keretében.

A fesztivál típusú sportesemény lényege – ahogy Egervári Zsolt szentendrei Bozsik körzetvezető kifejtette –, hogy a gyerekek a „győzni akarás” kényszere nélkül játsszanak, gyakoroljanak és ismerkedjenek új helyzetekkel, kihívásokkal. Ennek megfelelően 4-5 fős csapatokra osztották a gyerkőcöket, akik egymást követően hét különböző helyszínen fordultak meg, mindig másik csapattal találkozva. Az egyes állomásokon a Bozsik programban részt vevő edzők, pedagógusok fogadták őket.

Olimpiai bajnokunk, Fazekas-Zur Krisztina már a következő ötkarikás játékokra készül. Ez a felkészülési időszak azonban más, mint a korábbiak, hiszen most már édesanyaként készül az olimpiára. Ezekről a változásokról (is) kérdeztük az Amerikában élő vörösvári sportolót.

• Nagy változások voltak az életedben, hiszen megszületett a fiad, Noah. Anya és sportoló lettél egy személyben, hogyan élted meg a szülést követő időszakot? 

Véget ért a XIII. Pilisvörösvári 120-as Bábus Biliárdbajnokság, amelyet a  hagyományoknak megfelelően a Krigli Sörözőben rendeztek meg.

Újdonságot jelentett, hogy idén új rendszerben zajlottak a küzdelmek. A harminc versenyzőt kiemelés alapján öt darab hatfős csoportba sorsolták, amelyekben körmérkőzéssel dőltek el a helyezések. A csoportok első három helyezettje a Felsőházban, míg a negyedik, ötödik és hatodik helyezettek az Alsóházban folytatták a küzdelmeket. A 15-15 fős Alsó- és Felsőházban ismét körmérkőzések alapján alakult ki a végeredmény. 

Ujvári Barbaráról legutóbb az országos díjugrató magyar bajnokság kapcsán írtunk: 2014-ben ifjúsági kategóriában felért a dobogó legfelső fokára. Azóta eltelt egy fél év, így az elmúlt időszak összegzésére kértük fel. A válaszok Portugáliából érkeztek.

• Az országos bajnokságon nyár végén arattad eddigi legnagyobb hazai sikeredet. Mi történt az elmúlt hónapokban? 

Április 25-én rendezte meg a Pilisvörösvári Kovács László Kertbarát Kör hagyományos éves borversenyét a Művészetek Házában. Az idén 44 bor érkezett a versenyre, melyek közül 9 ért el arany-, 10 ezüst- és 9 bronzminősítést. A „Nagy Arany” oklevelet Bellovits István vehette át 2014-es kitűnő merlot vörösboráért.

A Kertbarát Kör tagjait és vendégeit Ludvig Károly elnök köszöntötte, majd felolvasta azt a levelet, amelyben Gromon István polgármester megköszönte, hogy a kertbarátok hozzájárultak a Betelepülési emlékmű létrehozásához. (Ehhez kapcsolódóan hangzott el az „Ezerhatszáznyolcvankilenc. A sváb telepesek balladája” c. vers is – e cikk írójának a szoboravatásra írt alkotása.) Ludvig Károly egyúttal megragadta az alkalmat arra, hogy megköszönje a jelenlévő polgármester úrnak, hogy ebben az évben is támogatták anyagilag a Kertbarát Kör működését. Az elnök úr nagy örömmel jelentette be, hogy négy új fiatal taggal bővült az elmúlt időszakban a Kertbarát Kör, ami bizakodásra ad okot a jövőre vonatkozóan.