XV. évfolyam 3. szám - 2015. március

Mire kitavaszodott, véget ért a II. Rubók-Schiller Teremtorna, amely két hónapon keresztül nyújtott játéklehetőséget a régió fiatal labdarúgóinak. A nagyszabású rendezvénysorozatot a Pilisvörösvári Utánpótlás Futball Club (PUFC) és a Pilisvörösvár Labdarúgó Utánpótlásáért Alapítvány szervezte.

A helyszín a Friedrich Schiller Gimnázium volt, ahol januárban és februárban hat játéknapon keresztül 9 egyesület 39 csapata rúgta a bőrt. A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy a tavalyihoz képest két újabb korosztály és plusz tíz csapat indult el.

Márciusban feldübörögnek a motorok a 2015-ös Rallycross Országos Bajnokságban. Wieszt Janko is rajthoz áll a tavaly már bemutatott Seattal. Csak emlékeztetőül: ez egy négykerék meghajtású kocsi, s noha már 10 éves, igazi versenycélokra kifejlesztett jármű, amely akár 550 lóerős teljesítményre is képes. 

Pilisszentiván II. – Pilisvörösvár, 5. hely a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokság félidejében. Hogy mi lesz a bajnokság végén, még a jövő titka, de egy már most biztos: ebben az együttműködésben egyre erősebb Pilisvörösvár szerepe és neve.

Aki már átélte, hogy milyen kellemesen érzi magát az ember egy edzés, mérkőzés, verseny, vagy csak egy fizikailag aktív nap után, az tudja, miről beszélek. Aki viszont még nem próbálta, vagy már elfelejtette, annak azt javaslom, próbálja ki a mozgás örömeit és élje át annak egészséges hatásait. Több okom is van erre.