XV. évfolyam 11. szám - 2015. november

A novemberi szám letöltése .pdf változatban

(40 oldal, 2 Mb.)

Az újság nyomtatott változatával teljesen megegyezik.

Október 15-én tartotta rendes, éves közmeghallgatását városunk önkormányzata a Művészetek Háza színháztermében. A téma az önkormányzat elmúlt egy évi munkája volt, melyről a polgármester számolt be. A beszámolót szokás szerint a lakossági hozzászólások, kérdések követték.

A Helytörténeti Gyűjtemény anyagának összegyűjtése, a Falumúzeum létrehozása, valamint a sváb hagyományok és tárgyi emlékek megőrzése érdekében kifejtett több évtizedes munkájának elismeréseképpen október 23-án díszpolgári címet vehetett át Gromon Andrásné, Mici néni.
E jeles alkalomból beszélgettünk vele.

A Német Nemzetiségi Fúvószenekar közreműködésével október 23-án délután 5 órakor koszorúzással kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett hagyományos városi ünnepség, majd fáklyás felvonulás indult a Művészetek Házához. 

Október 25-én vasárnap ünnepi képviselőtestületi ülést tartottak a Városháza dísztermében. Az ülésen ezúttal két testület tagjai vettek részt: azok, akik 25 évvel ezelőtt az első önkormányzat tagjai voltak, valamint azok, akik a mostani képviselőtestület tagjai.

Ahogy azt már bizonyára Olvasóink is tudják, 2016. januártól elindul a Pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde. Már sokszor és sokféleképpen írtunk róla itt a Vörösvári Újság hasábjain, most pedig úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy a bölcsőde közelmúltban megválasztott vezetőjét, Kondákor Zoltánné Tecát is bemutassuk Önöknek. Fogadják szeretettel.