XV. évfolyam 11. szám - 2015. november

A Helytörténeti Gyűjtemény anyagának összegyűjtése, a Falumúzeum létrehozása, valamint a sváb hagyományok és tárgyi emlékek megőrzése érdekében kifejtett több évtizedes munkájának elismeréseképpen október 23-án díszpolgári címet vehetett át Gromon Andrásné, Mici néni.
E jeles alkalomból beszélgettünk vele.

Pilisvörösvár Önkormányzata Fogarasy Attila tanár, újságíró részére több évtizedes könyvszerkesztői, újságszerkesztői és helytörténeti munkájának elismeréseképpen Pilisvörösvárért emlékérmet adományozott október 23-án. A díj kapcsán beszélgettünk a tanár úrral többek között az utánpótlásról, irodalmi munkásságáról, illetőleg városunk eleddig még feltáratlan történelméről.

Ennyi idő telt el azóta, hogy Zs. Dobozy Erzsébet – avagy, ahogyan a többség ismeri: Tuti néni – „irodalmi pályára” lépett. Az évek során számtalan verset, illetőleg novellát írt, amelyekből idén „Régi és új utak” címmel megjelent egy válogatáskötet. Már önmagában ez a tény is elég lenne egy interjúhoz, ám ennek a mostani beszélgetésnek van még egy apropója, mégpedig az, hogy október 23-án Pilisvörösvár Város Önkormányzata Tuti nénit a több évtizedes helytörténeti értékű költői és írói munkájának elismeréseképpen a Pilisvörösvárért emlékéremmel tüntette ki.