XV. évfolyam 11. szám - 2015. november

Baden-Württembergi testvérvárosunk, Gerstetten, a Német Egység Napját, azaz a berlini fal leomlásának és a két német állam egyesülésének emléknapját a hagyományoknak megfelelően Cébazat és Pilisvörösvár város hivatalos delegációival együtt ünnepelte meg. Az idei ünnepség kiemelkedő jelentőségű volt, hiszen a szabadság és egység elnyerésének 25. évfordulóját ünnepelték. Az ünnepségről részletes beszámoló jelent meg az „Albbote” c. gerstetteni hetilap október 8-i számában. Az alábbiakban teljes egészében, magyar fordításban közöljük a cikket.

Nagy számban jelentek meg érdeklődők és a város intézményeinek és egyesületeinek képviselői a 2015 október 14-én sorra kerülő a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Önkormányzata (PNNÖ) képviselőtestületének közmeghallgatására a Városháza dísztermében.

Az informatív, a kivetített adatoknak köszönhetően jól követhető tájékozatót Sax László elnök és Sax Ibolya alelnök tartotta, amelyben elsőként 2014. október 15-i megalakulásuk óta elvégzett munkájukat mutatták be.

Minden intézmény életében vannak olyan programok, amelyek az ott dolgozó emberek szívéhez közel állnak. A mi esetünkben is ez így van! Német nemzetiségi óvodaként fontosnak tartjuk a hagyományok a szokások ápolását, továbbörökítését.  

A szeptembert egy óriási projektmunkával kezdtük meg.   Minden, ami „sváb” volt a mottónk!