XVI. évfolyam 4. szám - 2016. április

Az áprilisi szám letöltése .pdf változatban

(36 oldal, 5 Mb.)

Az újság nyomtatott változatával teljesen megegyezik.

• Idén új helyszínen rendezi meg az önkormányzat a Vörösvári Napokat. Mikor és miért merült fel ez az ötlet?

Az elmúlt 20 év során már sokszor foglalkozott a képviselőtestület a búcsú áthelyezésének gondolatával. Először 1996 júliusában, a Búcsú tér környékén lakók panaszai miatt. A kezdeményezést az akkori képviselők elutasították. Öt évvel később, 2001 októberében ismét napirendre került a téma, mert a Búcsú tér környékén lakók kérték a búcsúnak a Búcsú térről való elhelyezését. A képviselőtestület akkor kijelölte a búcsú helyszínének a tavak környékét, és egy millió forint fedezetet is biztosított a terület kialakítására, de a rendezvény áthelyezésére végül mégsem került sor. 2003-ban ismét felmerült az áthelyezés gondolata, de a körhintás vállalkozók aggodalmai miatt (miszerint a volt teniszpálya területe vizes, nedves, laza, s ezért nem állnak rajta stabilan a körhinták) úgy döntött a testület, hogy a helyszín alkalmatlan a búcsú megrendezésére, és a korábbi határozatait 2003 novemberében visszavonta. Az utóbbi öt évben ismét felerősödtek a búcsú miatti panaszok, de most már inkább a gimnázium környékén, a sörsátorban megrendezett programok miatt. A rendszeres szóbeli panaszok és a telefonos bejelentések mellett 2011-ben és 2014-ben írásos panaszok is érkeztek. 20 év után szeretnénk végre ezt a helyzetet megoldani.

Beszámoló a 2016. április 7-ei rendkívüli képviselőtestületi ülésről

Angolos osztály a Templom téri iskolában

Rendkívüli ülést tartott a képviselőtestület április hetedik napján este hat órakor. Az első napirendi pont a Templom téri Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola profilbővítési szándékának véleményezése volt.

Tavaly december 21-én nyitotta meg kapuit ünnepélyes keretek között a Pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde, 2016. január 4-én pedig meg is kezdődött a bölcsődei élet a dolgozók és a kisgyermekek számára. Mi is ellátogattunk a közelmúltban az intézménybe, és most egy képes összeállításban megmutatjuk Olvasóinknak is, hogyan telnek itt a kicsik és nevelőik hétköznapjai.

A Virgonc Alapítványnál jártunk

Az Épülő Virgonc Gyermekekért Alapítványt szülők hozták létre fogyatékkal élő gyermekeiknek. Flórné Csík Éva, az egyik alapítótag avatott be az alapítvány életébe, melynek keretében nemcsak a szervezet Rákóczi utcai otthonában jártunk, hanem egy speciális foglalkozáson, lovasterápián is Vörösvár határában.

(A felújításról a 4. oldalon olvashatnak.)