XVI. évfolyam 4. szám - 2016. április

Idén esős, borús napra virradtunk március 15-én, így a megemlékezés első részét, azaz az ünnepi műsort – a Hősök tere helyett – zárt térben, a Gradus Óvoda nagytermében kellett megtartani. A Himnusz eléneklése után itt léptek fel a Vásár téri iskola diákjai zenés-táncos műsorukkal, melyben a Republic együttes Ezt a földet választottam című dala és a Kell még egy szó is felcsendült. A diákok műsora után Gromon István polgármester mondta el ünnepi beszédét, melyben hangsúlyozta: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei a mai napig kihatnak életünkre és sorsunkra, és példával, tanulsággal szolgálnak a ma emberének is. „Bár az ünnepi szónokok ezeket a tanulságokat keresve általában a szabadság eszméjének jegyében értelmezik a forradalmi eseményeket – kezdte beszédét polgármester úr – én ma mégsem a szabadságról szeretnék beszélni, hanem a hazaszeretetről.”