XVI. évfolyam 12. szám - 2016. december

December 3-án, szombaton került sor a Művészetek Házában – a FlamenCorazonArte Táncszínház és a Netz Táncprodukció közös előadásában – a „FlamencoFolk” című, vérpezsdítő, táncos produkcióra. Az egy órás műsor alatt a pulzáló ritmus és a flamenco stílusra oly jellemző szenvedély ragadta magával a színházteremben ülőket, akik közül két hölgyet a férfi táncosok a fellépés végén megtáncoltattak. 

„Milyen sok fiatal tehetségnek szégyenletes betegsége az inkognitó. Én megígértem magamnak, hogy kinyitom azok előtt, akik azt megérdemlik, annak a templomnak ajtaját, melyből én magam oly sokáig ki voltam zárva.” (Cziffra György: Ágyúk és virágok)

Hadházi László – Nekünk áll a László című – önálló estje után novemberben újfent Pilisvörösvárra látogattak az országszerte kedvelt humoristákat tömörítő Dumaszínház tagjai. A plakáton ezúttal Dombóvári István és Beliczai Balázs neve szerepelt, akiknek a nézőknél Szobácsi Gergő „ágyazott meg”.

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 11. – Dupla para

vorosvari-ujsag-2016-12-00060

Történet egay fergeteges horrorfilm forgatásáról