XVI. évfolyam 6. szám - 2016. június

A lóban olyan igaz barátot találtam, aki mindig őszintén reagál viselkedésünkre, és soha nem csalja meg az embert. Ez az idézet Dallos Gyulától, a hazai lovassport örökös bajnokától, az ágazat nemzetközileg elismert nagykövetétől származik. Azért kezdem az ő gondolatával ezt a beszámolót, mert úgy gondolom, hogy erre az életfilozófiára szolgált kiváló például a Pilisi Lovas Majális, amelyet május 21-én rendeztek meg a szabadságligeti VIP Lovardában.

Május 20-án tartotta immár hagyományos rendezvényét, az Udvari vigadalmat a Zeneiskola. A rendezvényre ezúttal csak a „vigadalom” volt igaz, hiszen a kiszámíthatatlan időjárás miatt a fellépők és közönség beszorult a színházterembe. A hangulat azonban így is nagyon vidám volt, a szervezők pedig gondoskodtak arról, hogy a közönség semmiben ne szenvedjen hiányt. Volt étel, ital, jó hangulat és persze sok-sok zene.

Május 14-én – egy esős szombati napon – egy közkedvelt művésznő, név szerint Halász Judit lépett a Művészetek Háza színpadjának padlójára – a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer is. Szerkesztőségünk a délelőtti, bónusz előadáson járt.

Az Életet az éveknek nyugdíjas amatőr mű­vészeti együttesek és szólisták 6. balatonfüredi fesztiválját 2016. április 17. és 19. között rendezték meg a balatonfüredi Annabella Hotelben. Több mint ezren vettek részt a fesztiválon, háromszoros túljelentkezés volt. Vörösvárról a Nyugdíjas Klub Nosztalgia Dalkörével, a Margaréta tánccsoporttal, a Hagyományőrző tánccsoporttal, valamint Szedunka Ferencné versmondóval vettünk részt a fesztiválon. 72 fővel, 1 nagy autóbusszal és 5 személykocsival mentünk, és még sok szurkoló is elkísért minket.

A múlt évben meghívást kapott kórusunk Erdélyből, a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért katolikus templom plébánosától, Takács Dezső plébános úrtól, hogy szívesen látna minket a pünkösdi ünnepekre egy vendégszereplésre. A kórus nagy örömmel fogadta el a meghívást. Utunkat úgy szerveztük meg, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsún is részt vehessünk. A kiránduláson idegenvezetőnk volt Majoros László, aki Erdélyt szinte második otthonának tekinti. Nagy szívvel mesélt Erdélyről, sőt sok szép erdélyi éneket is bemutatott nekünk.

Egy vidám szerdai napon sziréna hangja töltötte be a Szabadság utcai óvodát. Az óvodában a gyerekek betekintést nyerhettek a rendőrség munkájába. A rendőrség iránti bizalom kialakítása nagyon fontos feladatunk nekünk, felnőtteknek!