XVI. évfolyam 6. szám - 2016. június

Mire az újságot a kezükbe veszik, már kitört a várva várt szünidő. Amikor ezt a számot készítettük Önöknek, akkor még javában zajlott a tanítás, az év végi hajrá. Ezért most elég nagy helyet kapott az újságban az oktatás téma,. Többek között beszámolunk arról, hogyan dőlt el, hogy nem lesz fenntartóváltás a Vásár téri iskolában, ez ugyanis előző számunkba már nem fért.

De azért a képes beszámolókon már erősen érződik a nyár hangulata. A Zeneiskola májusi vigadalma még az eső miatt az iskola falai közé szorult, de szép időben zajlott a Pilisi Lovas Majális, a Gyereknap, az erdei kápolna búcsúja, és az úrnapi körmenet is, ahol címlapképünk készült.

Ebben a hónapban készült el a fitneszpark a sportpálya szegletében, erről olvashatnak beszámolót, a főzőkonyha átadására viszont már lapzárta után került sor, erről júliusban olvashatnak majd. Remény van a további épülésre-szépülésre is, már csak az aktuális pályázatok miatt is, amelyekről Gromon István polgármestert faggattuk.  

Minden kedves olvasónknak kívánunk a nyárra kellemes pihenést, sok napsütést és feltöltődést, és természetesen sok olvasással töltött percet.

a Szerkesztőség tagjai

A következő lapzárta: július 1. péntek
Tervezett megjelenés: július 16. szombat