XVI. évfolyam 1. szám - 2016. október

Zenei projekt a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvodában

A különböző művészeti élmények átélése mindenkit örömmel tölt el, mindenkit boldoggá tesz. Az óvodák tevékenységrendszere eleve úgy van felépítve, hogy ezek a művészeti ágak (zene, rajzolás-festés, mese, mozgás) mind beépülnek a hétköznapokba, így próbálunk boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket nevelni.

Az EU központjában járt a Schiller Gimnázium csapata

Idén április 14-én került sor a Nemzeti Választási Iroda, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Civitas Egyesület által szervezett középiskolai vetélkedő országos döntőjére. A vetélkedő 2015 szeptemberében indult, 215 csapat (860 diák) küldte el jelentkezését. Az iskolai forduló 2015. december 7-én került megrendezésre, majd 2016. március 7-én a győri regionális fordulón vett részt iskolánk négyfős csapata. Mint arról beszámoltunk, a Keller Zita, Varga Rudolf 11. a, Náfrádi Gergely Artúr 10. a és Kiss Dávid 9. a osztályos tanulókból álló csapat megnyerte a regionális döntőt, és bejutott az országos döntőbe. 

Bálint Andrea, a Schiller Gimnázium tanulója a „Lesefuchs” irodalmi érvelő verseny döntőjében

Szeptember 12-én immáron második alkalommal került megrendezésre a Lesefuchs német nyelvű olvasási verseny nemzetközi fordulója a német fővárosban. E nevezetes napon Magyarországot a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium 12. c osztályos tanulója, Bálint Andrea képviselte, aki a februári budapesti országos döntőből került ki győztesen.

Interjú Breierné Kalmár Éva igazgató asszonnyal a Templom téri Nemzetiségi Általános Iskola profiljáról.

• A Templom téri iskola mióta nemzetiségi státusú?

Iskolánk a régió egyik legnagyobb és talán a legrégebbi múltra visszatekintő oktatási intézménye. A nemzetiségi jelleg, úgy gondolom, mindig is jelen volt az iskola életében. A német nyelvet már a nyolcvanas években is választhatták az iskola diákjai.